belépés∆

Ninja, a Band of Assassins (Shinobi No Mono) (1962)

Ninja, a Band of Assassins (Shinobi No Mono) (1962)

 

Bármilyen meglepő, de az első nindzsa film volt, ahol a rettegett harcosokat, mint hús-vér emberi lényeket mutatták be, valós konfliktusokkal, erényekkel és gyengeségeikkel. Előtte csak, mint természetfeletti tulajdonságokkal bíró emberek szerepeltek, akik akár villámcsapással is képesek elpusztítani az ellenfeleiket.

Javában dúl a belháború a középkori Japánban. A rendkívül ambiciózus Oda Nobunaga az Iga nevezetű tartományra feni a fogát. A nindzsákban, csakúgy, mint bárki másban, aki ellenállásra képes, csupán elpusztítandó ellenfelet lát. Felégeti a hegyi kolostorokat, majd az ezen felbőszült nidzsák falujára pályázik. Ott él Goemon, egy tehetséges, de naiv ifjú, akinek feltett célja, hogy kiváló harcos legyen belőle. A klán vezetője ravaszul olyan csapdahelyzetbe viszi, hogy "önként" vállalja a hadúr elleni merénylet kísérletét. A számító főnöknek, nem ez az egyetlen titka, még a saját harcosaival sem őszinte. A szinte lehetetlen feladat elvégzésére azért akadnak merész nindzsák...

A főhős, Goemon, valós személy volt, s egyike azoknak a kevés nindzsa harcosoknak, akiknek a tettei a történelmi forrásokban szerepelnek. A szépreményű ifjú itt még csak tanonc, de máris felfigyeltek rendkívüli képességeire. Olyanok is, akiknek ez nem tetszik. Ha egyszerű "vadászat a nagyúrra" mozi lenne, aligha érte volna meg a folytatásokat. Pont az Iga klán belső konfliktusai adják a történet egyik erejét, mutatván, hogy nagy fegyelem és önuralom ellenére a képzett orgyilkosok sem voltak fából. A másik erény az akkoriban még szokatlan nyers realizmus. Olyan korban járunk, ahol nem kértek kegyelmet, meg nem is adtak. Egyes jelenetei máig borzongatóak.

A film kellően mozgalmas és kiválóan mutatja be a hadurak korszakának idejét. Tartózkodik a túlzásoktól, és hiteles karaktereket ábrázol. A szaktanácsadók az akkor élő nindzsa mesterek voltak, akik először fedték fel azokat trükköket, amelyekkel a shinobik harcoltak szamurájok ellen. A sikere egy meglehetősen hosszú életű sorozatot hívott életre. Sajnos jelenleg csak a Hong Kongban megjelent, kínai nevekkel ellátott DVD kiadásban érhető el.

 

iMDB

Eredeti cím: Shinobi No Mono

(1962 fekete-fehér)

Rendező: Yamamoto Satsuo

Főszerepben: Raizo Ichikawa

Hozzászólások   

#7 oldfan 2011-08-29 18:12
Időközben az 1. és a 2. részt kiadták felújítva. "Meesee" jóvoltából mindkettőhöz van magyarítás. A közismert feliratos oldalakon kell keresni.
#6 Vass Zoltán 2009-01-17 19:17
A sorozat hány részéhez van magyar felirat és hol lehet elérni a magyar feliratot?
#5 Boros69 2007-04-03 22:20
Leginkább a főnök önzése lepett meg, nem igazán értettem az indítékát ( egyszerű hatalmi vágy?), de jól játssza a 2-ős szerepet. Nagyon jó, hogy nem misztifikálják a ninjákat, de egy picivel több akciót belerakhattak volna. ( a 2. részt a hét végére terveztem be)
#4 Guest 2006-11-13 15:07
Nehéz hozzájutni ezekhez a régi filmekhez... :-) Legalábbis nehezebb, mint az újabb és népszerűbb filmekhez. Mindenesetre elkezdtem szedni a Sword Of Doom dvd-s változatát az ADC-ről és megnéztem a Kill!-et, ami YEZy-től van meg. Írnék hozzá értékelést/aján lót is, de hát sokkal kisebb a tudásom ilyen téren, mint Oldfannak, szóval lehet, hogy hibát hibára halmoznék. 8)
#3 Guest 2006-11-13 13:52
Nem a korra értettem azt, hogy "szép és emelkedett", hanem a filmre. :-) Nekem az (a nevezzük hangulatnak) hiányzott belőle, ami pl. az Ugetsu monogatari-ban, vagy a Kuroneko-ban benne volt. Ez a film sokkal realistább, mint azok, persze a stílus miatt is. De ez nem hiba, csak nekem szúrt szemet.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

Miyamoto Musashi (Sword of Fury) (1973)

    Szóval, Mijamotó Muszasi, a szamurájok etalonja, az önképzés bajnoka, a legenda. Josikava Eidzsi könyvsorozata óta különösen szárnyal a népszerűsége, bár előtte sem panaszkodhatott volna a címadó. Életének különféle feldolgozásai valószínűleg az idők végeztéig ellátja anyaggal...

Last Life in the Universe (2003)

Last Life in the Universe (2003)

 imdb A kooprodukciós filmektől mindig félek egy kicsit: vagy egy nagy kutyulék lesz, mert mindenki belerakja a sajátját (ez a ritkább), vagy semmilyen, mert mindenki visszavonul, nem mer sajátos vonásokat belevinni (ez a gyakoribb). A Last...

Zatoichi - The Tale of Zatoichi (1962)

Zatoichi - The Tale of Zatoichi (1962)

iMDB  A legenda kezdete, az első Zatoichi film 1962-ből, amit még 25 másik követett 1989-ig. Mindegyikben Katsu Shintarô játssza a főszerepet, és Japánban annyira összefort Zatoichi karaktere a színésszel, hogy sokáig nem hitték, hogy...

Truck Drivers No One Can Stop Me (Torakku yarou Goiken muyou) (19…

Truck Drivers No One Can Stop Me (Torakku yarou Goiken muyou) (1975)

1975 környékén a Toei könnyedre hangolt akciófilmjei szinte futószalagon kerültek ki a filmstúdiók mélyéről. A pink filmek hullámának lecsengésével az azzal a műfajjal befutott alkotóknak is meg kellett újulniuk és ez talán Suzuki Norifumi-nak sikerült...