Ázsiafilm

A Death Note első részéről már született cikk lapunkon, amiben nem sok köszönetet kapott a film, elsősorban a technikai kivitelezése miatt. Nyilvánvaló, hogy sok mindenbe bele lehet kötni, ám egy olyan alkotás esetében, ahol minden mással ellentétben a történet van előtérbe tolva, a technikai botladozások megbocsáthatóak. Ám le kell szögezni, egy bizonyos életkor felett a Death Note már nem köti le annyira a nézőt...

A történet szinte percre pontosan ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Túl sok spoiler elsütögetése nélkül annyit róla, hogy a készítők minden téren fokozták az izgalmakat és tovább csavarták a szálakat, több új Kira, valamint több új shinigami is színrelép, de a középpontban ugyanúgy L és Light párharca áll, mint eddig.

A technikai kivitelezés és az operatőri munka terén ugyan valóban lehetne kritizálni a filmet, ám semmivel sem gyengébb a színvonala, mint a mostanában készített hasonló alkotásoké. El kell fogadni, hogy a japán filmek képi világa egyre inkább emlékeztet a tévésorozatokéra, hiszen nem áll akkora büdzsé a készítők rendelkezésére, mint Hollywoodban. Egy kriminél pedig (hiszen minden fantasy elem mellett is a Death Note egy „mezei” kriminek tekinthető) úgyis a forgatókönyv a lényeges, az operatőri bravúrok nem segítenek a nézőn. Ugyanígy bele lehet kötni a fantázia karakterek számítógépes megvalósításába, ám abba sem biztos, hogy érdemes. A forrásul szolgáló anime-et és mangát nem láttam, így nem tudok igazán állást foglalni, de feltételezem, hogy azért néznek ki így a karakterek, mert a mangában ilyennek rajzolták meg őket. A CG-vel animált karakterekből pedig még sosem láttam olyat, ami tökéletesen beleillett volna a környezetébe, még az ebbe a technikába dollármilliókat beleölő hollywoodi csodákban sem, így a nagyságrendekkel kevesebből előállított Ryuk és Rem kidolgozottsága nem is rossz. Ha már itt tartunk, inkább a kinézetük volt debil, mint a megvalósításuk. Miért visel egy shinigami rocker öltözéket?

Ami miatt viszont nem mindenki ízlésének fog megfelelni a Death Note, az a végletekig csavargatott sztori. Itt lép be az emberi tényező, hiszen valószínűleg a célközönség, azaz a tizenéves korosztály lebilincselve nézi végig a moziban, ám számomra már az első rész is fárasztó volt, az azzal összehasonlítva hatványozottabban csavaros folytatás végigkövetése pedig már-már kínszenvedés. Persze könnyen lehet, hogy ebben szerepet játszik, hogy sosem rajongtam a krimikért, sem a legapróbb jelekből bizonyítékot kreáló nyomozók, sem a tökéletes bűntényt elkövetni szándékozó gonosztevők nem keltették fel az érdeklődésemet. A Death Note ugyan kétségkívül jól eltalálta a főszereplő karaktereket, akik már csak a koruknál fogva is érdekesebbek, mint a legtöbb krimi főhősei, ám Yagami Light szándékai a füzethez való görcsös ragaszkodáson kívül nem jönnek át a filmváltozatban (valószínűleg a mangában jobban bemutatják, hiszen jóval több idő állt rendelkezésre ehhez) és azt sem tudjuk meg, hogy mitől lett az emo külsejű L ilyen érzelemmentes valaki (jó-jó, van rá egy egymondatos utalás, de az több mint kevés).

Persze lehet, hogy ha egy Kaneko Shuusuke-nél jobb képességű rendező kezei közé kerül a történet, akkor más véleménnyel lennénk róla, de ez már soha nem fog kiderülni (illetve igen, mert 2010-ben várható az amerikai másolat, de a jobb képességű rendező személye kérdéses). Az eddig szinte kizárólag csak B kategóriás sci-fi-ket és kaijuu filmeket rendező Kaneko gyakorlatilag itt debütált blockbuster rendezőként, így nem meglepő, hogy a munkája nem lett tökéletes. Ettől függetlenül, mint az utóbbi évek egyik leginkább körülhype-olt japán filmje érdemes a figyelemre, természetesen csak abban az esetben, ha az első rész után a néző kiváncsi a folytatásra.

iMDB