belépés∆

Prison on Fire II (Tao fan) (1991)

 

Prison on Fire II (Tao fan) (1991)

 

iMDB  

A remek első rész után itt már nincs Lo Ka Yiu, a film csak Ching figurájára koncentrál. A börtönben feléled az ellentét a „mainlanderek”, azaz a kontinentális kínai és a „hongkiek”, azaz a hongkongi rabok között. A bajt tetőzi, hogy az első rész börtönőrét egy jóval brutálisabb illető, bizonyos Zau váltotta (Elvis Tsui), aki mindenek felett rendet akar teremteni a rabok között a saját szabályai szerint. Ching kiszökik a fiához, aki nem akar az árvaházban maradni, majd megadja magát. Miután visszakerül a börtönbe, Zau megpróbálja őt befeketíteni a mainlanderek előtt. Ching elhint egy szökési lehetőséget a mainlanderek vezetőjének, Dragon-nek (Sung Young Chen), majd miután hírét veszi, hogy megszökött, ő is megteszi ismét. Odakint találkoznak és megpróbálnak felszívódni, persze nem sikerül és miután visszakerülnek, kitör a lázadás, mikor Zau Chinget a mainlanderek cellájában kívánja elhelyezni.

 

Az első résszel összehasonlítva ez a film jóval szentimentálisabb és sokkal kevéssé realisztikus. Az első részben fel sem merült a szökés, itt meg kicsit sűrűn szökdösik mindenki. A szökés utáni erdei jelenetek is kicsit furák voltak a számomra, Chow Yun Fat úgy éli túl az egészet, hogy a börtön előtt minimum zöldsapkás amerikai katonának kellett lennie. A gyümölcsevős jelenettel sem értem igazán, hogy mi volt a rendező célja… Mindenesetre ha tetszett az első rész és nem vár az ember túl sokat a folytatástól, akkor ezen is jól lehet szórakozni. A börtön belső világának bemutatása ugyanis itt is látványos.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

A vasember - Shinya Tsukamoto (2. rész)

Tsukamoto sokkal ikonszerűbb terepre érekezett vissza a Tetsuo II-vel, amely hasonló témákat boncolgatott, mint az első rész, ám bármiféle aktualitás nélkül. Ez is nemzetközi siker lett. Rendezői attitüdje egy kicsit háttérbe szorult, ahogy más emberek...

Jet Li Lianjie

Jet Li Lianjie

  Li Lianjie 1963 április 26-án született Peking egyik külvárosában, Heibei-ben. Két éves volt, amikor apja meghalt, onnantól kezdve édesanyja nevelte. Nyolc évesen került a Pekingi Amatőr Sportiskolába, ahol a wushu rejtelmeit kezdte megtanulni. Erről a...

The Big Heat (Sing si dak ging) (1988)

The Big Heat (Sing si dak ging) (1988)

  A 80-as évek utolsó éveiben a heroic bloodshed vérmaszatos hősiességének elsőszámú megéneklője mellett néhány ígéretes tehetség is lehetőséget kapott saját triádfilmjének elkészítésére, ennek az egyik példája az Andrew Kam és Johnnie To rendezte The Big...

The Thirteen Assassins (Juusan-nin no shikaku) (1963)

The Thirteen Assassins (Juusan-nin no shikaku) (1963)

  IMDb   Főszereplők: Chiezo Kataoka; Kotaro Satomi; Ryohei Uchida Rendezte: Eiichi Kudo (1963, fekete-fehér, 125 perc) Naritsugu Matsudaira, a szokásos "szankin kótai" során megbecsteleníti az Owari klán egyik ifjú szamurájának a feleségét, kegyetlenkedik a parasztokkal, az egyik hűbérese köztéren követ...