The Angel's Egg (Tenshi no tamago) (2006)
Először is le kell szögezni, hogy ez a film semmiféle kapcsolatban nem áll Oshii Mamoru 1985-ös megegyező című animéjével, ami elsősorban a remek atmoszférájával hódított annak idején. Togashi Shin filmje ugyanis Murayama Yuka írónő, a plakát szerint milliós példányszámban eladott keserédes romantikus regényéből készült, nívós színészek és a tévésorozatok világát idéző operatőri munka segítségével. Ez utóbbi miatt vált számomra először gyanússá a film, bár mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy az ilyesfajta látványvilág általában nem szokott a történetek színvonalán is rontani.
A sztori egyébként ígéretesen indul. Adott egy fiatal, frissen végzett tanárnő és egykori szerelme, az évekkel ezelőtt még a rajzolás terén művészi álmokat kergető, mára azonban mezei „melóssá” züllött fiatal férfi, akit a lány mindmáig szeretne „visszatéríteni” a művészet irányába. Miközben kettejük mostani dolgait követjük nyomon, szép hosszú snittek sorozatában megelevenedik a múlt is, aminek során megismerhetjük, hogy hogyan váltak a főszereplők mostani énjükké. A mozgalmas múltjuk pedig családi tragédiákat, szerelmeket és szerelmi háromszöget, valamint sok minden egyebet is rejteget.
Amiért leginkább haragudtam a filmre, az az, hogy ahelyett, hogy valami különleges történetet mutatnának be, megelégedtek azzal, hogy egy „szokásos” melodrámát álmodtak filmvászonra, a műfaj minden jellemző klisés fordulatával megtűzdelve. Ez úgy a történet első harmadának vége felé vált egyértelművé és onnantól kezdve gyakorlatilag kínszenvedés volt végigülni a filmet. A hangulata ugyanis a szokásos keserédes melodráma feelinget sugározza és ugyan igyekeztek helyenként megható pillanatokat is belefűzni, valahogy az egész mégsem lett olyan, hogy megérje végignézni. Mindamellett a karakterek motivációi sem voltak számomra hitelesek, de lehet, hogy csak azért, mert ahogy haladt előre a történet, úgy vált egyre unalmasabbá és egyben kissé idegesítővé. Kár érte, mert egyébként ügyes trükkök is vannak benne, jópofa montázsok (főleg a srác képzelgéseinek bemutatása tetszett) és a tévésorozatos hatás ellenére is a képi világ szép.
Talán a színészi játék az, ami még a fentiek tudatában is a legerősebb része a sztorinak. Mind a három főszereplő jól játszik, nem az ő hibájuk, hogy a karaktereik motivációi kissé életszerűtlennek tűnnek. A rajzoló srácot, aki aztán jócskán belebonyolódik a szerelmi háromszögbe, az All About Lily Chou Chou, a Yomigaeri és a Chekeraccho!! egyik főszereplője Ichihara Hayato játszotta, míg a két nővér közül a fiatalabbikat Sawajiri Erika (nagyon furán nézett ki ezzel a rövid frizurával, pláne mint tanárnő), az idősebbiket pedig Konishi Manami, aki már debütáló filmjében, a Blue-ban is lenyűgöző volt (nemcsak a játéka miatt).
Zárszóként annyit, hogy ez a film mindenképpen a kivétel a regényadaptációk között amiatt, mert a színvonala nem igazán üti meg a japán drámáktól megszokott mércét. Véleményem szerint tévésorozatként sokkal jobban meg lehetett volna csinálni és úgy talán a karakterek motivációinak kifejtésére is bővebb (sokkal bővebb) idő állt volna rendelkezésre, ráadásul a könyv milliós olvasótáborát is jobban elérték volna vele. Mint film azonban csalódást nyújtott, így csak a melodrámák fanatikus rajongóinak nyújthat kellemes kikapcsolódást.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.