Ha szigorúan csak a sztorit nézzük, ez bizony egy tipikus bosszúfilm. A főhőse egy kabuki színész, aki a színpadon nőket alakít (úgynevezett onnagata) és mint a korabeli színészek, nemcsak a színpadon, hanem mindig női ruhákban jár mindenhova. Mindemellett képzett kardforgató is, akinek tudásához nem sokan érnek fel. A szüleit még gyerekkorában a halálba kergette néhány kereskedő, akik mindig csak a pénzt látták maguk előtt és a színész, mivel társulatával Edo-ban lép fel, ahová a kereskedők költöztek, esélyt kap arra, hogy bosszúját beteljesítse. Apró gond, hogy nem csak a kereskedők ámulnak el a színész képességeitől, akik meg is hívják otthonukba, egyfajta triviális bosszúlehetőséget kínálva (amivel persze nem él a főhős), hanem Namiji, a kereskedők vezetőjének, Dobe-nek a lánya is, aki beleszeret a színészbe. Persze a bosszút ettől még valahogy teljesíteni kell, csak némileg bonyolultabbá válik.


Mint látható, maga a történet nem egy nagy durranás, láttunk ilyet már sokat, de a filmet más összetevők emelik a legjobbak közé. Elsősorban Hasegawa Kazuo játéka, aki színészi képességeinek gazdag tárházát mutatja be a két szerepben. A tulajdonképpen félig nő, félig férfi kabuki színészt, aki szavakban mindenki előtt megalázkodik, ezzel is mutatván, hogy milyen kasztba tartozik. Amikor viszont csatára kerül sor, akkor legyőzhetetlen. Továbbá van néhány jelenet, ahol a szereplők gondolatait narráció segítségével megismerhetjük, ezen magyarázatok segítségével pedig még mélyebben érthetjük meg a szereplőket is, valamint a színészi játékot is. Hasegawa alakítja Yamitaro-t is, egy tolvajt, ebben a szerepben pedig azt mutatja meg, hogy abszolút férfias alakításra is képes. Egy jelenetben pedig színészi képességeit igazi „gonoszságra” használja, a fizimiskája váltogatásával eléri egyik ellenségénél, hogy az megőrüljön. Érdekesség egyébként, hogy apróbb szerepekben olyan nagy nevek is láthatóak a filmben, mint Katsu Shintarou és Ichikawa Raizou, akik ezúttal gyakorlatilag csak statisztálnak Hasegawa mellett. Mindhárman szerepeltek a Jirocho Fuji című filmben is, akárcsak a két gyönyörű női főszereplő, Wakao Ayako (ő játszotta Namiji-t) és Yamamoto Fujiko (ő pedig a tolvajnőt).


A színészi játékon kívül egyrészt a nagyon hiteles korrajz miatt is érdemes megnézni a filmet, valamint a kivitelezése miatt, ami szintén nagyon érdekes. Mivel kabuki témájú filmről van szó, a rendező egy sor jelenetet úgy készített el, mintha egy kabuki darabot látna a néző. A film eleji színpadi jelenetek esetében ez ugye evidens, de például az erdei csata is hasonlóképpen lett rögzítve, nagyon látszik a helyszínen, hogy stúdióban lett felvéve. Persze ez ezen film esetében inkább előny, mint hátrány, erősíti a színpadias hatást (arról nem is beszélve, hogy az ott tartózkodó egyik hölgy szerint a csata látványosabb, mint bármelyik kabuki darab).


A film tehát mindazoknak jó szórakozást nyújthat, akik szeretik egyrészt a klasszikus japán filmeket, másrészt érdekli őket a kabuki világa, még azzal együtt is, hogy helyenként a történet „leül” és egy kicsit lassú a tempója. Az jóval nagyobb probléma, hogy az utolsó 7-8 percről lemaradt az angol felirat, de a lényegre addigra úgyis fény derül!