belépés∆

Lady Snowblood (Shurayukihime) (1973)

Lady Snowblood (修羅雪姫) (1973)

Lady Snowblood (Shurayukihime) (1973)
Kashima Yuki 1874-ben született egy börtönben. Anyját gyilkosságért ítélték életfogytig tartó börtönbűntetésre, mert bosszút állt férje egyik gyilkosán, azonban a bosszúját nem tudta beteljesíteni, mert elkapták és elítélték. Yuki születése után nem sokkal az anya elhalálozik, így a lányra marad a bosszú beteljesítése. Egy pap szárnyai alá kerül, aki kemény kiképzésben részesíti, miközben egyfolytában azt sulykolja a lányba, hogy ő az alvilág szülötte, nem is tekinthető emberi lénynek. Mikor Yuki 20 éves lesz, elindul beteljesíteni küldetését.
Lady Snowblood (Shurayukihime) (1973)

A filmet Uemura Kazuo és Koike Kazuo mangájából készítették, ami ma már szinte közhelynek számít, de a 70-es években még újdonságként hatott valószínűleg. A kor japán filmjeire jellemző elemek majd’ mindegyike benne is van, egyedül az erotikus jelenetek maradtak ki belőle. A történet egyszerű, mindössze egyetlen komolyabb (bár kiszámítható) csavar van benne, azonban egy akciófilmhez méltóan ez semmit sem von le a film élvezhetőségéből. A főszereplő Yuki-nek igazi képregényhőshöz méltóan a remek harci képességei mellett van egy “extra” fegyvere is, aminek segítségével néhány látványos csatajelenet részese is lehet a néző, de a csaták úgy általában is remekül koreografáltak. Kicsit a Zatoichiben látható technikákra emlékeztetnek ugyan, de itt külön hangsúlyt helyeztek a vérre, ami jó japán szokás szerint nagy sugárban spriccel szerte szét az áldozatok testéből. A bosszú ábrázolását is jól eltalálták, valamint azt is, hogy mivel a megbosszulandó eset óta eltelt egy kis idő (amíg a lány fel nem nőtt), így az akkori tett elkövetői közül néhányan már akár szánalmat is érdemelhetnének, de az igazi japános mentalitású főhősnek minden körülmények között teljesítenie kell küldetését. A főszerepet egyébként a kor elsőszámű női akciósztárja, Kaji Meiko alakította, szokás szerint remekül, de a kiegészítő szerepeket is jól eltalálták, említésre méltó közülük a koldusok királya, valamint a modern felfogású képregényrajzoló.

Lady Snowblood (Shurayukihime) (1973)

A filmnek a fentieken kívül további erőssége még a rendezés és a cinematográfia. A rendező, Fujita Toshiya, akinek nevéhez több 70-es évekbeli sexploitation film is fűződik, nagyszerű munkát végzett, leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy a filmje teljesen egységes, nincsenek benne üresjáratok. A cinematográfia terén a hangulatfokozó képeket érdemes megemlíteni, ahogy a kamera hosszasan elidőz a tengerpartot mutatva, ahol a véres víz mossa a part menti köveket, vagy éppen ahogy a kardról lecsöppenő vért mutatják, stb. Hasonlóan remekül eltalált apróság, hogy van egy rész benne, amikor a politikai előzményeket taglalják, ott (valószínűleg) az eredeti mangában látható képeket használják fel illusztrációként.

Lady Snowblood (Shurayukihime) (1973)

Összefoglalva ez egy igencsak jól eltalált akciófilm, aki szereti a stílust, az semmiképpen sem fog csalódni benne. Persze aki mély mondanivalót és nagy, drámai alakításokat szeretne látni, annak nem igazán ajánlott. Sokkal jobbra és látványosabbra sikerült, mint a majd’ 30 évvel később forgatott Princess Blade, amit ugyanezen manga alapján készítettek. Természetesen nem szabad kifelejteni azt sem, hogy ez a film volt az egyik fő “forrása” Quentin Tarantino Kill Bill-jének, aki a főszereplő figurájának felhasználása mellett Kaji Meiko Female Prisoner című filmjének a főcímdalát is beillesztette a filmjébe.

imdb

Hozzászólások   

#1 Boros69 2007-04-09 22:52
Yezy bemutatója alapján egy kicsit átértékeltem magamban a filmet, mert elő benyomásaim alapján, nekem egy kicsit "fantasztikusra " sikeredett. A vér kiemelése nyilvánvaló és szépen megoldott (mindjárt az elején a havas jelenet nagyon jó lett), de maga az egész bosszúhadjárat egy kicsit erőltetettre sikerült.
Szép csavar a lány támogatása az apa megölése után, tehát mégsem annyira alvilági a főhősünk, mint azt gondolja/gondolhatjuk.
Nálam összesen 3-as lett, de nem rossz.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Wicked Priest 3 (Gokuako Bozu Nembutsu Hitokiri Tabi) (1969)

Wicked Priest 3 (Gokuako Bozu Nembutsu Hitokiri Tabi) (1969)

 A LONE WOLF AND CUB sorozat előtt készült WICKED PRIEST filmek minden WAKAYAMA rajongónak keresett cikknek számítanak. Szerencsére egyre-másra előbukkannak az archívumokból.A Meiji korszakban tilos volt a kardviselés, különösen a szerzeteseknek. De Shinkai ezt persze...

Yatterman (2009)

Yatterman (2009)

Íme az utóbbi néhány évben sokat fejlődő japán közönségfilm legújabb, egyben talán legszebb, legötletesebb, legelborultabb és leglátványosabb darabja, a Yatterman. Talán mondani sem kell, de természetesen ezúttal is egy anime volt a kiinduló alap, ami...

Brothers (Hing Dai) (2007)

Brothers (Hing Dai) (2007)

Végre, megérkezett egy már annyira várt, teljességgel szokatlan témájú, a romantikus vígjátékokat és a gengszteres akciófilmeket futószalagon gyártó hongkongi filmes világot jócskán felkavaró film a méltán ismert és elismert Derek Chiu rendezésében. Ja, hogy...

A Cruel Story (Bakumatsu zankoku monogatari) (1964)

A Cruel Story (Bakumatsu zankoku monogatari) (1964)

  iMDB Főszereplők: Okawa Hashizo; Fuji Junko; Uchida Ryohei Rendezte: Kato Tai (1964, fekete-fehér, 109 perc) A Shinsengumi híres Ikedaya fogadóbeli győzelme után sokan igyekeznek belépni a híressé vált csapatba. Enami Saburo is közöttük van. A jelentkezőket durva próbatételnek vetik...