Ázsiafilm

A történet egyszerű, mondhatnánk teljesen hétköznapi. Egy okinawai farmer, egy tisztességben megöregedett parasztember újsághirdetésekben keres idénymunkásokat, akik segítségével learathatja a cukornádültetvényét. A hirdetésnek köszönhetően végül hat ember érkezik a szigetre, egyikük már rutinos arató, a gazdával is dolgozott már együtt, rajta kívül pedig öt fiatal, három lány és két fiú. Összesen 35 napjuk van az aratásra és a film azt mutatja be, ahogy az aratás során a társaság csapattá kovácsolódik, valamint az eleinte csak “muszájmunkának” induló tevékenységet hogyan kezdik magukénak érezni.


Shinohara ezúttal is remekel, akárcsak a Heaven’s Bookstore esetében. Abszolúte hiteles karaktereket mutat be, nem túlzottan híres, de remek színészeket alkalmaz (a legismertebb talán közülük a Memories of Matsuko-ban és a Love.Com-ban is szereplő Tanihara Shosuke), az aratás során felmerülő problémák is életszerűek (semmi erőltetettség sincs a néha előforduló feszültségek bemutatásában, akárcsak a bekövetkező balesetek során). A film legnagyobb erénye azonban ismételten az okinawai emberek bemutatása, akárcsak a fentebb már említett két másik Okinawán forgatott film esetében. Az öregúr és a felesége határtalan szeretettel és bizalommal fogadja a társaságot, egy rossz szavuk sincs senkihez sem, és ez, valamint az optimizmusuk nemcsak a nézőre, hanem a filmben szereplő “dolgozókra” is hat. Egyetlen dalocska erejéig ugyan, de szerencsére a helyi zene is helyet kapott az öregúr előadásában. A szigetet (és a cukornádültetvényt) is gyönyörű képekben mutatja be a rendező, a nézőnek szinte kedve támad részt venni a munkában.


A film lenyűgöző látványvilágáért a kinematográfiáért felelő Shibanushi Takahide megkapta a Yokohamai Fesztivál Fesztivál díját, igaz, két másik filmjével együtt érdemelte ki az elsimerést (a Swing Girls és a Gege volt a másik kettő).
A Breathe in breathe out tehát a japán film legszebb hagyományait folytatja, nagyszerű hangulatú, lenyűgöző képi világú, emberi történet, mindenkinek csak ajánlani tudom. Reméljük, Shinohara még sok ehhez hasonló színvonalú filmet fog készíteni és a Riding the metro csak egy kisiklás volt tőle.