Breathe in breathe out (Shinkokyuu no hitsuyou) (2004)
Készült: 2007. április 13. péntek, 22:28 | | 
| 
| Breathe in breathe out (深呼吸の必要) (2004)
iMDB
A történet egyszerű, mondhatnánk teljesen hétköznapi. Egy okinawai farmer, egy tisztességben megöregedett parasztember újsághirdetésekben keres idénymunkásokat, akik segítségével learathatja a cukornádültetvényét. A hirdetésnek köszönhetően végül hat ember érkezik a szigetre, egyikük már rutinos arató, a gazdával is dolgozott már együtt, rajta kívül pedig öt fiatal, három lány és két fiú. Összesen 35 napjuk van az aratásra és a film azt mutatja be, ahogy az aratás során a társaság csapattá kovácsolódik, valamint az eleinte csak “muszájmunkának” induló tevékenységet hogyan kezdik magukénak érezni.
Shinohara ezúttal is remekel, akárcsak a Heaven’s Bookstore esetében. Abszolúte hiteles karaktereket mutat be, nem túlzottan híres, de remek színészeket alkalmaz (a legismertebb talán közülük a Memories of Matsuko-ban és a Love.Com-ban is szereplő Tanihara Shosuke), az aratás során felmerülő problémák is életszerűek (semmi erőltetettség sincs a néha előforduló feszültségek bemutatásában, akárcsak a bekövetkező balesetek során). A film legnagyobb erénye azonban ismételten az okinawai emberek bemutatása, akárcsak a fentebb már említett két másik Okinawán forgatott film esetében. Az öregúr és a felesége határtalan szeretettel és bizalommal fogadja a társaságot, egy rossz szavuk sincs senkihez sem, és ez, valamint az optimizmusuk nemcsak a nézőre, hanem a filmben szereplő “dolgozókra” is hat. Egyetlen dalocska erejéig ugyan, de szerencsére a helyi zene is helyet kapott az öregúr előadásában. A szigetet (és a cukornádültetvényt) is gyönyörű képekben mutatja be a rendező, a nézőnek szinte kedve támad részt venni a munkában.
A film lenyűgöző látványvilágáért a kinematográfiáért felelő Shibanushi Takahide megkapta a Yokohamai Fesztivál Fesztivál díját, igaz, két másik filmjével együtt érdemelte ki az elsimerést (a Swing Girls és a Gege volt a másik kettő).
A Breathe in breathe out tehát a japán film legszebb hagyományait folytatja, nagyszerű hangulatú, lenyűgöző képi világú, emberi történet, mindenkinek csak ajánlani tudom. Reméljük, Shinohara még sok ehhez hasonló színvonalú filmet fog készíteni és a Riding the metro csak egy kisiklás volt tőle.
iMDB
Ennek a filmnek a címe talán nem annyira izgalmas, azonban egyrészt a témája és a történet helyszíne, másrészt a rendező személye miatt mindenképpen figyelemre méltó. A filmet ugyanis a viszonylag fiatal japán rendezőnemzedék egyik jeles tagja, Shinohara Tetsuo rendezte, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a First Love, a Heaven’s Bookstore, vagy éppen a Yokubou. A történet színhelye pedig az igazi földi paradicsom, Okinawa egyik kis szigete, azon belül is egy cukornádültetvény. Eddig két Okinawán forgatott filmet láttam, mindkettőnek lenyűgöző hangulata volt (Nabbie szerelme és Hotel Hibiscus) és a várakozásaimnak megfelelően ez a film is hasonló színvonalú, igaz, a vígjátéki részek ezúttal elmaradtak.
A történet egyszerű, mondhatnánk teljesen hétköznapi. Egy okinawai farmer, egy tisztességben megöregedett parasztember újsághirdetésekben keres idénymunkásokat, akik segítségével learathatja a cukornádültetvényét. A hirdetésnek köszönhetően végül hat ember érkezik a szigetre, egyikük már rutinos arató, a gazdával is dolgozott már együtt, rajta kívül pedig öt fiatal, három lány és két fiú. Összesen 35 napjuk van az aratásra és a film azt mutatja be, ahogy az aratás során a társaság csapattá kovácsolódik, valamint az eleinte csak “muszájmunkának” induló tevékenységet hogyan kezdik magukénak érezni.
Shinohara ezúttal is remekel, akárcsak a Heaven’s Bookstore esetében. Abszolúte hiteles karaktereket mutat be, nem túlzottan híres, de remek színészeket alkalmaz (a legismertebb talán közülük a Memories of Matsuko-ban és a Love.Com-ban is szereplő Tanihara Shosuke), az aratás során felmerülő problémák is életszerűek (semmi erőltetettség sincs a néha előforduló feszültségek bemutatásában, akárcsak a bekövetkező balesetek során). A film legnagyobb erénye azonban ismételten az okinawai emberek bemutatása, akárcsak a fentebb már említett két másik Okinawán forgatott film esetében. Az öregúr és a felesége határtalan szeretettel és bizalommal fogadja a társaságot, egy rossz szavuk sincs senkihez sem, és ez, valamint az optimizmusuk nemcsak a nézőre, hanem a filmben szereplő “dolgozókra” is hat. Egyetlen dalocska erejéig ugyan, de szerencsére a helyi zene is helyet kapott az öregúr előadásában. A szigetet (és a cukornádültetvényt) is gyönyörű képekben mutatja be a rendező, a nézőnek szinte kedve támad részt venni a munkában.
A film lenyűgöző látványvilágáért a kinematográfiáért felelő Shibanushi Takahide megkapta a Yokohamai Fesztivál Fesztivál díját, igaz, két másik filmjével együtt érdemelte ki az elsimerést (a Swing Girls és a Gege volt a másik kettő).
A Breathe in breathe out tehát a japán film legszebb hagyományait folytatja, nagyszerű hangulatú, lenyűgöző képi világú, emberi történet, mindenkinek csak ajánlani tudom. Reméljük, Shinohara még sok ehhez hasonló színvonalú filmet fog készíteni és a Riding the metro csak egy kisiklás volt tőle.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.