Ázsiafilm

Az előbb már említett család (Jia család) csupán egyetlen férfiörökössel rendelkezik, Bao Yu-vel (Yam Kit), aki ahelyett, hogy a felelősségteljes hivatalnokéletre készülne, inkább mindenféle haszontalanságra pazarolja idejét (játék, incselkedés a szolgálólányokkal). Bao Yu egyik unokatestvére, a törékeny egészséggel megvert Lin Dai Yu (Betty Loh Tih) édesanyja halála után visszatér a család pekingi fészkébe, és a két fiatal egymásba szeret. A családon belüli nőuralom ezt nem nézi jó szemmel, a família egyetlen reménységének ugyanis nem Lin Dai-t szánták. Bao Yu szabados viselkedése is csak további kétségbeesésbe taszítja a túlérzékeny lányt, akinek az egészségét lassan, de biztosan kikezdik a szerelme szavahihetőségét megkérdőjelező pletykák (is). A családtagok konspirálása végül saját maga alá temeti a Jia családot – a szerelmesekkel együtt.

Első huangmei opera-élményem ez a film, ezért nem mondhatom, hogy objektív értékelést tudok róla adni, inkább benyomásokra támaszkodhatok. Klasszikus adaptációként tartják számon, annyi bizonyos. Tudni kell, hogy a film kb. 70-75%-át (tényleg) magas hangmagasságú éneklés teszi ki, ami az állandóan harsogó háttérmuzsikával megfejelve elég frusztrálónak bizonyult, legalábbis számomra. Nem köntörfalazok: nehéz volt végigülnöm ezt a 100 percet. Kiváltképp a vége felé éreztem, hogy a türelmem már nagyon a végét járja, amikor Lin Dai halála után Bao Yu és egy szolgálólány mondta el dalban a mondandóját, igencsak hosszan: a gyönyörű Betty Loh Tih jelenléte egészen addig képes volt tartani bennem a lelket. Ezt leszámítva a film többi rétege mai szemmel is viszonylag befogadható, azonban további két dolog még mindig nehezítette a filmben való teljes elmerülést.

Eleinte nem volt könnyő eligazodnom a rokoni viszonyok között, abba pedig bele sem merek gondolni, milyen nehéz fába vághatja a fejszéjét, aki a majd 400 szereplőt felvonultató regény elolvasására adja a fejét. Mint már említettem, erősen megnyirbálták a sztorit, mégis volt, hogy nem igazán értettem mi is történik a filmben, hogy bizonyos események milyen súllyal nyomnak a latba a történet további alakulásának szempontjából, de ez talán betudható annak is, hogy férfilétemre nem vagyok képes fogni a szinte kizárólag női karaktereket felsorakoztató filmek világának apró rezdüléseit, pláne ha az a világ ennyire más, mint az enyém (más század, kínai szokások, miegymás).

A szereplők alakítása elég mesterkélt (az opera hagyományainak megfelelően), Betty Loh Tih azonban ennek ellenére is kiviláglik a többiek közül, nyilván azért is, mivel leginkább vele azonosul a legkönnyebben a néző. A Bao Yu-t játszó színésznővel nem volt komolyabb gondom, akkoriban ugye nők alakították a férfifőszereplő(ke)t is (a háttérben néha feltűnik egy-két „igazi” férfi is). Ez természetesen furcsán hat, pláne annak az egyszeri nézőnek, aki nincs tisztában a kínai filmgyártás eme igen trükkös jellemvonásával, de feltételezem, hogy az egyszeri néző lejátszója ritkán lát ilyen filmeket.

A képi világot igazi színkavalkád jellemzi, tarka-barkaság, és a nyilvánvaló „stúdióérzés” ellenére is szemet gyönyörködtető pompáról tudok beszámolni, igaz az időnként feltűnő makett-városka képe visszaránt a valóságba, hogy amit látunk, az mégiscsak a szem megcsalása. A megvalósítás minden téren elég profi, amennyire én ezt meg tudom ítélni, látszik, hogy a kellő tisztelettel és hozzáértéssel közelített a stúdió a feladat felé.

       Aki még nem látott huangmei operát filmen, és (perverz) késztetést érez magában, hogy a filmművészet legfélreesőbb szegleteibe is bedugja az orrát, annak feltétlenül ajánlom ezt a feldolgozást. A Shaw 1978-ban is készített egy adaptációt, amelyben Brigitte Lin bújt Bao Yu bőrébe. Ígérem, ennek a filmnek is nekifeszülök egyszer, már csak Brigitte Lin miatt is, és ha minden összejön, megemlékezek róla. Érdekes zsáner, de türelem kell hozzá.

iMDB