A történet igazi romantikus vígjátékhoz méltóan mindenféle eredetiséget nélkülöz és úgy az első tíz, tizenöt perc után már lazán kitalálható a vége, azonban akárcsak a Needing You esetében, ez egyáltalán nem von le semmit sem az élvezhetőségből. Adott a beszédes nevű Mini, aki 10 évvel ezelőtt cserediákként került Hongkongból Tokióba, ahol megismerkedett egy tehetséges zongoristával. A románcukat azonban félbeszakította a művész amerikai kiruccanása, ugyanis az újvilágban képezte tovább magát. Közben a lány, attól tartva, hogy a férfi elfelejti, ételbe fojtotta bánatát és jócskán meghízott. Miközben megtudja, hogy a férfi még mindig szereti és a régi esküjüknek megfelelően várja a megbeszélt helyen, a hatalmas fogyásba kezdő hölgynek egy odaadó segítőtársa akad a szintén nem éppen vékonydongájú utazó ügynök, Fatso személyében. A végkifejlet pedig előre borítékolható…


Ami elsősorban érdekes a film megoldásaiban, az a korántsem elhízott színészek (Sammi Cheng és Andy Lau) átváltoztatása, ami a néhány évvel korábbi Eddie Murphy film, a The Nutty Professor megoldásaihoz hasonlóan történt. Már a legelső jelenetekben feltűnik, hogy milyen látványosan életszerűtlen a kezek megoldása (néha már vártam, hogy Andy Lau eldobjon egyet, mint a Handsome Siblings-ben), viszont a maszkok egész jók lettek, a jelmezekkel együtt valóban teljesen megváltoztatják a két színész karakterét.


A történetre nem érdemes nagyon szót vesztegetni, a humorra annál inkább. Egy, a kövérséget mulatság tárgyává tevő film könnyen válhat (amerikaiasan szólva) politikailag inkorrekté, ám erről ez esetben szó sincs, To humora ugyanis egyáltalán nem hasonlítható Wong Jing agymenéseihez, szerencsére nyoma sincs az altesti, valamint a „fingós” poénoknak. To a többi könnyed filmjéhez hasonlóan ezúttal is a helyzetkomikumra és az ismétlődő jelenetekből fakadó poénokra helyezte a hangsúlyt, igaz, ezúttal 1-2 gusztustalanabb poén is becsúszott ezek közé (itt elsősorban a bélférges jelenetre gondolok). További említésre érdemes apróság, hogy To is előszeretettel idéz meg más filmeket egyes jelenetekben. Míg azonban a My Left Eye Sees Ghosts esetében kevésbé fantáziadús módon (az amerikai Men in Black és a Maszk ismerhető fel egy-egy pillanatra), ebben a korábbi filmben jóval stílusosabban To korábbi sikerének egy jellegzetes pillanata, a The Mission „galacsinfocis” jelenete „elevenedik meg” ismét.


Mivel a filmet Tokióban forgatták, így To filmjeinek állandó karakterszínészei mellett (természetesen feltűnik Lam Suet, valamint Tian Lin Wang, Cheung Chi Ping, Wai Leung Hung, stb.) néhány japán színész is kisebb-nagyobb szerephez jutott, ámbár közöttük is van kakukktojás. A zongoristát a nem túl ismert Kurokawa Rikiya játszotta, míg Mini konkurenciáját Higuchi Asuka, akivel kapcsolatban az az érdekes, hogy japán filmben sosem játszott. Persze elsősorban a két főszereplő játéka érdekes, Sammi Cheng szokás szerint a kicsit harsány játékát hozza, míg Andy Lau ebben a különös szerepben is nagyszerűen helytáll. Ahogy az már lenni szokott, mindkettejüket jelölték a Legjobb Színész, illetve Legjobb Színésznő kategóriában a HKFA-n, akárcsak a To/Wai párost a rendezők között.


Összességében a film véleményem szerint nem tartozik To legjobbjai közé, amiért elsősorban a tulajdonképpen jól megírt, ám túlságosan is kiszámítható sztori a felelős, de az ötletes, mulatságos maszkok és jelmezek, valamint a jól eltalált poénok miatt esetleg megéri belekukkantani.