A kiindulópont is különbözik a korábbi sikerektől, hiszen a történet ott indul, ahol azok feltételezhetően véget értek volna. A két sikeres tolvaj ugyanis házas és már tinédzserkoruk óta együtt dolgoznak. Egy napon azonban egy 170 milliós zsákmányon (látszólag) úgy összevesznek, hogy a férfi bejelenti, hogy elválik. Két évvel később kapcsolódunk be újra a főszereplők életébe, amikor is a nő házasságkötésre készül egy gazdag nő mamakedvence fiával, ám a házasság feltétele, hogy megkapja a családi örökséget, egy nagyértékű nyakláncot. Ahogy az már lenni szokott, a nyakláncra szemet vet a volt férj is és innentől kezdődik egy macska-egér játék kettejük között, aminek lényege, hogy a nő túl akar járni a férfi eszén (és egyúttal megérteni, hogy miért hagyta ott két évvel ezelőtt), aki azonban mindig egy lépéssel előtte jár.


A főszereplők ugyan bűnözők, ám a történetnek semmi köze To triádos/rendőrös filmjeihez, itt a stílus „hagyományainak” megfelelően a két főhős közötti kapcsolat bemutatásán van a hangsúly. Ez a része a filmnek tökéletesen működik, sok-sok tipikusan To-ra jellemző jelenettel próbálják megértetni, hogy vajon az egymás iránti érzelmek, vagy a szerzési vágy vezérli inkább az egykori házaspárt. A történetvezetés To-tól megszokottan „érdekes”, azaz helyenként olyan érzése lehet a nézőnek, mintha teljesen különálló gegek következnének egymás után. Ezen fent lehet akadni, azonban To munkásságát ismerve mindez egyáltalán nem meglepő, ráadásul ezzel is igyekeztek fokozni a szándékoltan zavaros történetet. Időnként, hogy könnyedebbé tegyék az amúgy sem igazán komolyan vehető sztorit, a mellékszereplők teljesen idétlen dolgokat művelnek (pl. a két magánnyomozó összeveszik, azonban számomra nem derült ki, hogy valójában min is).


Technikailag nagyon szépen van kivitelezve a film, látszik rajta, hogy relatíve magas költségvetésből forgatták. Viszonylag hosszan Olaszországban játszódik, ahol „véletlenül” szintén egymásba botlik a páros, Hongkongban pedig különleges helyszíneket vettek igénybe, valamint a státuszok bemutatásához felhasznált segédletként ritka kocsikat használtak. A lényeg persze nem ezeken van, hanem az ötletesen ismétlődő jeleneteken, amik szintén To jellegzetességének számítanak, ráadásul ezúttal valós funkciójuk is van, hiszen a két főszereplő zsenialitásának, kvázi egyformaságának bemutatására szolgálnak.


Talán írni sem kell, a színészi játék magas színvonalú. Akárcsak a Needing You-ban és a Love on a Diet-ben, Sammi Cheng és Andy Lau párosa ezúttal is remekül működik, míg a mellékszereplők közül elsősorban a 60-as és 70-es évek Shaw Brothers filmjeinek sztárjaként ismert, a filmvilágba 27 év után erre az egy szerepre visszatért Jenny Hu-t érdemes kiemelni, aki a férjjelölt igencsak határozott mamáját, Mrs. Allen-t alakítja nagyszerűen.


A Yesterday Once More összességében tehát egy rendhagyó romantikus vígjáték, amit a kicsit zavaros sztori és a nem hétköznapi befejezés miatt elsősorban azok fognak igazán értékelni, akik szeretik Johnnie To filmjeit. Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a rendezőtől ebben a műfajban szerintem etalonnak számító Needing You színvonalát nem éri el.