Wong filmjeitől megszokottan ugyanis ezt a történetet is áthatja a deja vu érzet, amiből csak az olcsó altesti poénok zökkentik ki a nézőt. A kiindulópont és maga a sztori is jellemző a rendezőre, aki filozófiája szerint akkor elégedett egy filmjével, ha a premieren tetszik az embereknek. A műfaj a hangzatos romantikus akcióvígjáték kategóriába zsúfolható be, azaz a hölgyek számára a romantikus részek, míg az uraknak a látványos akciókkal próbált a kedvében járni. A történet egyébként nem túl eredeti, a főszereplő Plane, egy rendőr, akinek közvetlen kollégáit, köztük a barátnőjét is, megöli egy bérgyilkos, aki a rendkívül eredeti Angel nevet viseli. Az eset után összetört rendőr mellé egy év múlva egy újoncot tesznek partnerként, aki elsőre tipikus lúzernek néz ki és reménytelenül szerelmes egy kis idolba. Az idolt azonban elrabolják, ráadásul nem is akárkik, így az újdonsült páros mindkét tagjának érdeke, hogy minél hamarabb lekapcsolják az elkövetőt. Mindebben pedig segítséget kapnak az újonc meglehetősen habókos papájától is, aki afféle kínai James Bondként funkcionál.


Ezzel el is érkeztünk az utalgatásokhoz. Az apuci szerepében a vijjogó hangú Kar Ying Law a legjobb karakter az egész filmben, személyében pedig egy sor szuperhősös amerikai filmet parodizál a rendező, elsősorban persze James Bond-ot, de a technikai arzenál tekintetében fellelhetőek MacGyver, valamint a Mission Impossible nyomai is. A fiú a hangjával képes zseniálisan utánozni különféle fegyverek, szirénák, meg hasonlók hangjait (mindenki emlékszik a Rendőrakadémia hasonló figurájára), őt egyébként a jópár másik Wong filmben is feltűnő Jordan Chan alakítja (arról nem is beszélve, hogy néhány általa elejtett mondat és mozdulat egy az egyben ugyanaz, mint amiket a Young & Dangerous-ben láthattunk tőle), továbbá van egy jelenete, ami engem igencsak emlékeztetett a Mr. Bean sorozat egyik epizódjára.


A hollywoodi filmek mellett az akkori aktuális hazai alkotás, a Happy Together sem kerülhette el a kifigurázás sorsát, amikor a két főszereplő rendőr az egyikük anyukája előtt kerül kínos helyzetbe, a Feel 100%-kal való rokonságot pedig már említettem, abban filmben is Gigi Leung és Ekin Cheng ott volt a főszereplők között. A buszban játszódó kung-fu jelenet pedig igencsak emlékeztet Jackie Chan Rendőrsztorijára. A színészek között a felsoroltakon kívül egyébként még a taiwani Vivian Hsu számít ismertebb névnek, ő játszotta a kis idolt, aki jókora bajba keveredik.


A film tehát mindazok mellett, hogy sok tekintetben utánérzés, egy-két jobb ötlettől eltekintve nem emelkedik ki a sok hasonló akcióvígjáték közül. A lövöldözős akciójelenetek véleményem szerint (főleg a film vége felé) elég silányak lettek és a forgatókönyvbe is került (szintén a vége felé) egy akkora túlzás (nem nevezném bakinak, szándékosan lett ilyen, ebben biztos vagyok), amit talán még Bollywood producerei sem engednek meg maguknak. Ezek eléggé lehúzzák a film élvezeti értékét, akárcsak a bántóan előtérbe helyezett reklámok. Mindezek miatt egy igencsak felejthető film, még akkor is, ha csak Wong Jing filmjeihez hasonlítjuk.