belépés∆

The King and the Clown (Wang-ui namja) (2005)

 The King and the Clown (Wang-ui namja) (2005)

 

2005-ös koreai kosztümös dráma, ami Kim Tae-wung 2000-ben megjelent "Yi", ("You") című játéka alapján készült, mely a Joseon dinasztiában játszódik. A Yeosan király (a dinasztia 10. uralkodója) beleszeret az őt utánzó komédiásba.

16. század, Korea.
A történetünk középpontjában három férfi áll: Jang-saeng (Gam Woo-seong), Gong-Gil (Lee Jun-ki) a két mutatványos, komédiás, trubadúr, artista, bohóc; mindezek egyben és még többek is ennél. Fricskát nyomnak a kor hatalmasságai és emberei orra alá. És a Yeonsan király (Jeong Jin-yeong).

A három férfi sorsa egy nap összefonódik…

 

Jang-saeng és Gong-gil egy vidéki kis társulatnál dolgoztak, és szórakoztatták a népeket. Abból éltek, amit az emberek adakoztak nekik, és… na igen, a társulat vezetője kiszemelte magának a lányos arcú, törékeny Gong-gil-t és áruba bocsátotta a gazdag férfiaknak. A többiek szemet hunytak felette, míg aztán egyik éjjel Jang-gengnél elszakad a cérna, és a soron következő légyott helyszínére rontva elcibálja onnan a rémült fiút. Bár a gazdag férfi embereit sikerül lerázniuk, saját társaik elkapják őket. Addig-addig huzakodnak, míg végül a vezetőjük elkapja Jang-saenget és meg akarja ölni, azonban Gong-gil közbelép és leszúrja a férfit. Elmenekülnek, végül úgy döntenek, hogy Szöulba mennek, a királyi városba. Hamarosan belebotlanak egy ottani kis csapatba, akik ugyanolyan mutatványosok, mint ők és összeállnak. Jang-saeng javaslatára összegyűjtenek pár pletykát a királyról, ágyasáról és a miniszterekről és mindezt komédiába ágyazva előadják. Hatalmas sikert aratnak… a köznép körében, mert az uraságok rossz szemmel néznek rájuk. Mikor aztán megunják az állandó csúfolódást, kifigurázást, elfogatják őket. Jang-saeng tudván, hogy a király ritkán mosolyog és szinte sosem nevet, alkut köt: megnevettetik a királyt és szabadon engedik őket; ha nem sikerül, meghalnak. Az előadás már-már katasztrófába torkollik, de végül Gong-gil megmenti a becsületüket és a király nevet. Olyannyira megtetszik neki az előadásuk, hogy udvarába fogadja a csapatot, kiváltságosok lesznek. Jól is mennek a dolgot, míg Jang-saeng észre nem veszi, hogy a király egyre jobban érdeklődik Gong-gil iránt. Elkezdi rágni a féltékenység és javasolja a többieknek, hogy álljanak tovább az udvartól. Gong-gil azonban már megrészegült a palota csillogásától, a jóléttől és maradni akar…

És a három férfi útja elkezd rohanni a végkifejlet felé…

Mindeközben a miniszterek szemét csípni kezdi a komédiások ottléte, mivel őket sem kímélik csípős nyelvükkel. És elindul az fogaskerék, mely a kis csapat bukását akarja…

 

A film kasszasiker volt Koreában, az utóbbi évek legsikeresebb koreai filmje volt (85 millió $ volt a bevétel), és rengeteg díjat vitt el magával. Méltán.
A szereplők játéka hiteles, a díszletek, jelmezek gyönyörűek lettek.
És egy olyan történetet láthatunk, mely bemutatja az akkori világ egy kicsiny szegletét. Jang-saeng a mindig csínyre kész, vagány csibész, aki nem titkoltan szerelmes Gong-gil-be. Gong-gil a szép, törékeny fiatal fiú, aki kissé naiv, felnéz társára, de könnyen elcsábul a pénz és a hatalom láttán. És a Király, aki okos, van esze és végül is nincs vele semmi gond, ha eltekintünk attól, hogy jó adag őrület is lakozik benne. Enged vágyainak, elcsábul, míg végül már azt sem veszi észre, hogy a saját vesztébe rohan…

Eredeti cím: 왕의 남자, Wang-ui namja
Műfaj: történelmi, dráma,
Epizódok száma: 1 (movie)
Rendező: Lee Jun-ik
Forgatókönyv: Choi Seok-hwan (forgatóköny), Kim Tae-wung (eredeti játékötlet)
Év: 2005

Szereplők:
Lee Jun-ki - Gong-gil
Gam Woo-seong -- Jang-saeng
Jeong Jin-yeong -- Yeonsan király
Kang Seong-yeon -- Jang Noksu

 

The King and the Clown (Wang-ui namja) (2005)The King and the Clown (Wang-ui namja) (2005)

The King and the Clown (Wang-ui namja) (2005)The King and the Clown (Wang-ui namja) (2005)

Hozzászólások   

#1 kecsap 2009-09-12 23:00
Nem volt egy nagy cucc, de nézhető volt. :)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Black Mask (Hak hap) (1996)

Black Mask (Hak hap) (1996)

Az álarcos szuperhősök kalandjai valószínűleg egyidősek nemcsak a filmművészettel, hanem az irodalommal is. Bizonyára mindenkinek megvannak a kedvencei közülük már kora gyerekkortól kezdve, hiszen ki ne akart volna akkoriban belebújni valamelyikük gúnyájába? Az amerikai képregények...

Sarutobi Sasuke and The Army of Darkness 3 - The Wind Chapter (Sa…

Sarutobi Sasuke and The Army of Darkness 3 - The Wind Chapter (Sarutobi Sasuke Yami no Gundan Kaze no Maki) (2005)

Szépen araszolgatunk előre a történetben, aminek ideje is volt már. A nagy merényletre készülő Koga nindzsákat eddig állandóan megakasztotta valami, de majd ezúttal! Sarutobi Sasuke a Toyotomi erők urától azt a parancsot kapja, hogy szerezze meg...

The Thirteen Assassins (Juusan-nin no shikaku) (1963)

The Thirteen Assassins (Juusan-nin no shikaku) (1963)

  IMDb   Főszereplők: Chiezo Kataoka; Kotaro Satomi; Ryohei Uchida Rendezte: Eiichi Kudo (1963, fekete-fehér, 125 perc) Naritsugu Matsudaira, a szokásos "szankin kótai" során megbecsteleníti az Owari klán egyik ifjú szamurájának a feleségét, kegyetlenkedik a parasztokkal, az egyik hűbérese köztéren követ...

Violent Streets (Bouryokugai) (1974)

Violent Streets (Bouryokugai) (1974)

Az elsősorban a jidaigeki műfajban emlékezetes darabokat készítő Gosha Hideo is igyekezett kihasználni a 70-es évekbeli yakuzás akciófilmek hullámát és három évvel a The Wolves után forgatta le ebben a stílusban talán legismertebb rendezését, a...