Az életben történnek furcsa dolgok, miért lenne hát kivétel ezalól a filmgyártás? Az előző részben Saisuke, az ifjú nindzsa megnyerte a fizikai összecsapást, de elvesztette a szellemi harcot. Elindult hát ezen a téren is kiképezni magát, majd nem tért vissza! Helyette itt van újra az előző részben elhunyt apja! Na, erre a kabátra varrjon gombot a kedves néző...

1614-et írunk. Az első Tokugawa shógun, Ieyasu a halálát érezvén közeledni, minden erejével a klán uralmának örökletes fennmaradásán munkálkodik. A harcmezőn ugyan győzött, de a hatalom tartós megőrzése korántsem biztos. Számos politikai ellenfele van, s jó néhány merénylő szeretné kiegyenlíteni a számlát ellene. Köztük vannak a megfogyatkozott létszámú Iga nindzsák. A shógun, aki maga is járatos az „árnyékok” világában, a környezetével ellentétben, nem becsüli alá az elszánt ellenfeleit. A „méreg ellen ellenmérget” elvet követve felbéreli a Fuma nindzsa klánt, hogy vadásszák le az ellenségeit. A két rivális klán viszálya több száz évre nyúlik vissza, így a Fuma harcosokat személyes érzelmek is fűtik. Ennek megfelelően mindent bevetnek a feladat teljesítése érdekében. A szamuráj és a nindzsa veszély persze korántsem veszi el az Iga harcosok kedvét a shógun elleni merénylettől...

Tehát a 7. rész olyan folytatás, ami tulajdonképp előzmény. Úgy látszik, a filmgyár urai nem találták eléggé vonzónak az ifjú Saisuke karakterét, ezért „támasztották fel” az apját. Miután a sorozatból fokozatosan tűnik el a tényleges összefüggés, a történet önmagában működőképes. Sőt, bizonyos fokig jót tesz, hogy az átlagnézőnek nem kell észben tartania az évekig húzódó sorozat részleteit. (Ott vannak arra a rajongók...)

Vegyük sorra a  film erényeit.

1. Valós történelmi helyzetismertető. Ieyasu, a gyermekeit és az unokáit felhasználva különféle házasságokkal növeli a Tokugawák erejét. Ez a bonyolult rokoni kapcsolatsor csakugyan hozzájárult a hatalmuk konzerválásához.
2. Az áthághatatlan kasztrendszernek a társadalomra történő fokozatos rátelepedésének érzékeltetése. Japán kezdett kellemetlen hely lenni az alacsony rangban születettek számára. A csaták ugyan senkinek sem hiányzottak, de a polgárháborús időszakban mégis volt lehetőség a felemelkedésre. Maga a shógun is meglehetősen alacsonyan kezdte annak idején.
3. Valós nindzsa technikák bemutatása. Ezt ugyan már leírtam egy párszor, de miután itt két shinobi klán harcol egymással, az átlagnál gazdagabb az eszköztár. Tényleg lenyűgöző látni miket lehetett véghezvinni a furfangos kellékekkel. A más filmekben gyakran idétlenül bemutatott mászókarmok valódi fontosságát ilyen jól megvalósított jelenetben még nem láttam.
4. Akciódús kivitel. Végtére is, egy kalandfilm ettől jó, ugye? Hát, itt panasz nem érheti a ház elejét...

A hátrányok:

1. Bizony, már a felvezető „feltámásztás” is kissé hajánál fogva lett előrántva. Ez a mesterkéltség máshol szintén fellelhető a történeten belül. De nem igazi történelmi események feldolgozásáról lévén szó, annyira nem zavaró.
2. Filmes „rásegítés” a nindzsák harci technikáira. A cél nyilvánvaló, még látványosabb legyen a mozi. De míg az igazi eszközök és technikák megragadóak, a trambulin használata, a kötél- és pirotechnika feltűnően kilógnak a sorból. A visszafelé befűzött filmrészletről nem is beszélve. Fölösleges körítés. A végső nagy leszámolásnál mindent bevetnek ezekből, de mennyire kár volt. Ichikawa már sokszor bebizonyította, minden fölösleges hókusz-pókusz nélkül is képes kiváló harci jeleneteket leforgatni.
3. Túljátszások. Az eltúlzott gesztusok színházban működhetnek, de a filmvásznon fölöttébb zavaróak. Néhány szereplő annyira, de annyira meghal, hogy az már nem tragédia, hanem kabaré. Ez egyértelműen a rendező felelőssége.

Azért azt le kell szögeznem, ezen hibák többségét csak azok észlelik, akik folyamatában nézik a sorozatot. Ezzel a résszel az a gond, hogy két irányzat küzd benne. Az egyik a valóságra épülő megközelítés, amibe időnként „bekavarnak” az íróasztal mellett kiagyalt fikciók. Ráadásul ezeket nagyrészt a szamurájos történetekből vették át. A döntő példa rá a befejezés. A „magányos harcos leszámolásra indul, az esélyeket nem mérlegelve” jellegzetesen a nindzsák által ostobaságnak tartott szamuráj felfogást tükrözi. A rendezés egyenetlen. Pazar akciójeleneteket gyengécske átvezetések követnek. Szerencsére, ezek rövidek. A színészeknek igazi szerepformálásra ezúttal nagy szükségük nem volt. A jól bevált, sokszor eljátszott karaktereket pedig megbízhatóan hozzák.

A hibák ellenére a mozi jó a maga műfajában. Változatos történet, akciódús, látványos felfogásban készült. A részletes hitelességet meg inkább keressük a valódi kosztümös drámai alkotásokban. Jellemzően kikapcsolódásra szánt történet. Nem több, de nem is kevesebb. Szórakoztató moziként megállja a helyét.

Megjegyzés: Az előző résznek az "Utolsó Iga nindzsa" címet adták, rosszul. Ide sokkal jobban illett volna, mert az Iga vs. Fuma nindzsák nevű "ritkító játék" végére bizony csak egy valaki marad meg. Azt hiszem, nem gond kitalálni, ki az. Az 1100-as évekre vezethető vissza Heike klán és a Genji klán csatája. A két nagy klán az 1600-as évekre már régen eltűnt a történelem süllyesztőjében, de a leszármazottak számontartják az egykori sérelmeket. Mit számít az a pár száz esztendő...

Főszereplők: Fujimura Shiho; Tamura Takahiro
Rendezte: Mori Issei
(1966, fekete-fehér, 87 perc)
imdb