Ázsiafilm

 Előre is elnézést kérek a továbbiakban következő, pár bevezető, személyes bosszankodást tükröző mondatért. Az anime műfaj minden változatának kedvelője nyugodtan maradjon meg a kedvence mellett.
 
Nem tartozom a rajzolt filmek rajongói közé, nagyon ritkán nézek ilyet. Az oka az, hogy többnyire bugyuta történeteket kap az ember szirupos befejezéssel, negédesen megrajzolt alakokkal. Vagy épp ellenkezőleg, durvaságot durvaságra halmozva próbálják meg "elkápráztatni" a közönséget, a történet éppúgy harmadlagos, mint a kivitelezés. Fő, hogy az adott rajongói tábor kedvére csemegézhessen kedvenc sorozatának rétestésztaként nyúló epizódjain. Mert sok bőrt lehet ám lenyúzni egy rajzolt rókáról. Talán még a nagy létszámú fogyasztói tábor is hajlandó elismerni, hogy a tömegtermelésre berendezkedett és bevételközpontúvá "szakosodott" stúdiókban készült művek között egyre kevesebb a figyelemre méltó alkotás. Sőt, az egész estés mozifilmek esetében szintén elmondható ez. Biztos vagyok benne, lehetne kivételt találni, de azok megvitatásától ezúttal talán tekintsünk el, maradjon az egy másik weboldal profilja.

Szóval számos kellemetlen tapasztalat után illik megbecsülni a kivételt, ami íme, itt van. Tulajdonképpen a véletlen vezetett a nyomára, amikor kedvenc műfajom, a szamuráj történetek után kutatgatva egyre-másra elismerő szavakat találtam róla a világhálón. Miután Yakuza révén sikerült egy kiváló képminőségű változatot beszerezni, gyorsan igyekeztem megbizonyosodni róla, igazak-e a híresztelések. Leszögezem, azok. Egy olyan alkotást kap a néző, amelynek sikerült megőriznie a játékfilmek erényeit, miközben korántsem szakadt el az eredeti műfajtól. Kezdjük a történettel, mert e nélkül nincs jó mozi. A polgárháborúk korát élő Japánba repülhetünk vissza, ahol olcsó az emberélet és gyorsan változnak a dolgok. Pusztulás fenyeget tartományt és kolostort, ahonnan a főhősünk, egy kisfiú üggyel-bajjal menekül el holmi titokzatos támadók elől, majd magára marad a kutyájával. Ígéretes indítás, máris fejest ugrunk a kalandokba. Végre olyanok írták a filmet, akik otthon voltak a történelmi ismeretekben, így sikerült megőrizni a valóságosnak ható helyzeteket, és csak annyit használtak fel a képzelet világából, amennyi egy érdekes mozihoz kell. Minden bizonnyal számos szamurájos történetet látott a szerző, mert remek érzékkel mazsolázgat a legjobb ötletekből. (Elbukott tartomány, meghasonlott harcos, hatalomra vágyó hadúr, szenvedő köznép, vándorló rablók, stb.) Nincs panasz a kibővítésre sem, a titokzatos célokkal érkező, harcművész kínaiak szerepeltetése kifejezetten jót tett a filmnek. A két főhős, a ronin és a kisfiú, egyaránt súlyos titkot hordoz, amit ügyesen csepegtetve adagolnak. Így mindig akad kellő fordulat, hogy le ne üljön a történet. S akkor még nem beszéltünk a kínaiakról, akiknek ugyancsak egyéni terveik vannak, meg az európainak tűnő fő ellenfélről. Kifejezetten szellemes megoldás.

A másik dolog, ami tönkretehet egy rajzfilmet, a karakterek kidolgozottsága, vagy annak hiánya. Kifejezetten kellemes meglepetés volt számomra, mennyire alapos munkát végeztek még a pár percre feltűnő mellékszereplők esetében is. Mind-mind egyéniség, jellegzetes vonásokkal. A főbb szereplőknél pedig még rátettek egy újabb lapáttal, mintha csakugyan hús-vér színészek vitték volna vászonra a cselekményt. Egy történetben a "kutya+gyerek" kombináció szavatolja a bevételt, ezt Hollywoodban már régen kiderítették. Szerencsére a további recepteket nem vették át az  "álomgyárból", így a kis ebnek van dramaturgiai szerepe.

A főszereplők pedig nyugodtan átléphetnének bármely valódi stúdióban leforgatott történetbe, mert nem ordít róluk messziről a rajzfilm alakok sematikussága. Élnek az arcok. Mindehhez elsőrangúan megrajzolt, túlszínezést okosan elkerült háttér adja a körítést. A zenére sincs különösebb panasz. Néha kissé hatásvadász ugyan, de nagy többségében segíti a nézőt az érzelmi azonosulásban. A rajzolás technikája és a vágás a valódi játékfilmeket utánozza. A végső párbajjelenet beállításai bármely operatőrnek a becsületére válnának a kalandfilm műfajon belül. A rajzfilmekre jellemző túlzott sebességű mozgásokból sem sok van, talán még annyi sem kellett volna. A film többi részével egybevetve, inkább visszalépésnek mondható, mint hangulatfokozónak.

Összességében olyan kiválónak mondható alkotás bukkant fel, amit felnőttek és gyermekek egyaránt élvezhetnek. Azért nem kisgyerekről van szó, a 12-es karika minimum indokolt lenne egy televíziós vetítésnél, mert helyenként kissé naturalista jelenetekkel igyekeznek visszaadni a nem túl barátságos kor hangulatát.

A végére hadd kerüljön néhány újabb személyes megjegyzés. Az általam látott változat angol fordítása nem igazán volt ehhez a történethez illő, legalábbis én úgy éreztem. Ezért a fordításomba igyekeztem becsempészni a szamuráj történetek hangulatát, de nem befolyásoltam az eredeti történetet. Bízom benne, ezzel mások is egyetértenek majd. De ezt döntse el a néző.

Remélem, az, hogy fordítást készítettem, az anime rajongóknál némileg kevésbé gyanús színben tüntet fel... :)

Rendezte: Masahiro Ando
(Japán, 2007, 103 perc)

imdb