Joint Security Area (2000)
Miután tegnap este megnéztem azt a filmet, határozott elképzeléseim voltak, mit is fogok írni róla, és az nem lett volna túl dícsérő kritika. Azóta ülepedett egy kicsit a dolog, talán jobban be tudom így mutatni.
Mestermunka. Ezt nem abban az értelemben gondolom, hogy tökéletes, egyedi, megragadó és mindig emlékezni fogok rá, hanem inkább abban az értelemben, hogy egy iparosmester, vagy egy művész, aki szakmája furfangjainak, teljesen a birtokában van, megrendelésre készít valami nagyon szépet és jót, ám ez nem művészet. Talán Spielberg korábbi filmjei voltak ilyenek. Élvezhető, de semmi plussz.
Ebben a fimben szinte minden a helyén van, vannak benne nagyon jó ötletek, odafigyelés, igényesség, de hiányzik belőle az az eredetiség, ami Chan-wook Park eddig általam megtekintett munkáit jellemzik. A film az addigi legnagyobb költségvetéssel készült koreai film, s meggyőződésem, hogy a pénz nagy része a dél-koreai állam pénztárcájából jött. Ettől függetlenül az általam eddig látott legjobb propagandafilm, több okból is. A legfontosabb, hogy elfogadható a filozófiája, észak és dél-korea barátsága, a másik fél emberségének hangsúlyozása, amit viszont sajnos láttam már pár filmben, bár ez korábban készült azoknál. De ott van az az alapvető tény, hogy nézhető. Nem úgy mutatja be a koreai elnököt pl, mint egy szuperembert, akcióhős-vadászgéppilótát, és az is fontos, hogy a koreai katonákat koreai színészek játszák stb.
Vannak benne dramaturgiai hibák, de azok felett át lehet nézni. Nem értem például, hogy ad hoc jelleggel, hirtelen miért is lettek olyan nagyon jó barátok azok a katonák. Nem volt sem megfelelő idejük, de hely sem ehhez. Ez pl. a Dongmakgolban jobban meg lett oldva.
Aki a bosszú trilógia miatt fanatikus Park rajongó, az szerintem nyugodtan elkerülheti, egyébként szórakozató.
A szerelem kísértete - Windstruck (2004)
Sex is Zero (Saekjeuk shigong) (2002)
A lúzer Eun-shik (Chang Jung Lim) reménytelenül beleszeret Eun-hyo-ba (Ji-won Ha), az iskola egyik népszerű, csinos lány tanulójába. Eun-hyo viszont összejön a sármos Sung-ok-kal (Min Jung). Persze Eun-shik nem adja fel, és továbbra is próbál Eun-hyo közelében maradni, minek következtében sorozatos beégések és félreértések követik egymást...
A film folytatja az Amerikai Pite által megkezdett tinivígjátékok sorát, amolyan ázsiai módra. Véleményem szerint valamivel poénosabb, és jobban kivitelezett mint előbb említett "nyugati" elődje.
Könnyed - néhol azért erősen morbid humor, és jól eltalált drámai szál jellemzi. A karakterek kedvelhetőek, a történet egyszerű.
Nem egy nagy durranás, de kedvelhető kis film.
Judgement (Simpan) (1999)
A Judgement (eredeti címén Simpan) Park Chan-Wook '99-es félórás, fekete-fehér, éjsötét humorú, morbid rövidfilmje.
A film történetében eredeti, cselekményében kissé erőltetett, de nagyon hatásosan előadott, karaktereiben jól eltalált, rendezésében pedig tökéletesen brilliáns - azaz hozza azokat a stílusjegyeket, amelyek Park Chan-Wook újabb filmjeire (Sympathy for Lady/Mr Vengeance, Oldboy - amiket láttam).
(imdb)