Nemrég áradoztam csak egy kitűnő koreai thrillerről (Memories of Murder), és a szerencse máris összehozott a következő, majdnem olyan remek darabbal! A Princess Aurora ereje nem a történetben rejlik, az ugyanis helyenként hajlamos a következetlenségre. A film hangulata rendben van, hozza egy thriller borzongós hangulatát, de éppen csak amennyire szükséges.

A film igazi ereje a karakterekben van, amik olyan kézzelfoghatóak, hogy a néző igazán benne érzi magát a filmben. Közülük is kitűnik a női főszereplő (a színésznő-énekes neve Jung-Hwa Eom). Annyira természetesen és élethűen alakította a nem éppen hétköznapi karakterét, hogy azzal teljesen elvarázsolt. (Persze ebben része lehetett annak is, hogy nagyon csinos, és úgy éreztem, hogy valamilyen belső kisugárzás miatt még vonzóbb is, mint azt a megjelenése indokolná... ^^)

A film részben egy gyilkosságsorozatról szól, de mégsem egészen sorozatgyilkosságokról van szó, amint az a film vége felé lassan kiderül. Ráadásul szokatlan módon nézőként nem a gyilkos kilétét kutatjuk a nyomozókkal, mert azt a film legelejétől fogva ismerjük és minden gyilkosságát is látjuk. Ez a fiatal, védtelennek tűnő, kedves arcú nő látszólag rendszertelenül, változatos módokon végez áldozataival, a rendőrség pedig nem sok összefüggést talál az esetek között a tettek színhelyein felragasztott Princess Aurora matricákon kívül. Azonban a nő volt férje, aki rendőrnyomozó, pont azon az ügyön dolgozik, amelyikben a volt felesége a tettes, és a férfi hamar kezdi megsejteni az igazságot: rájön, hogy az összes kérdésére a közös múltjukban rejlik a válasz...