Ázsiafilm

A 14. században született „Vízparti történet” egyike a kínai irodalom alapregényeinek és egyben a filmes társadalom kimeríthetetlen kincsesbányája. Még Chang Cheh sem állhatta meg, hogy ne merítsen belőle, pedig ő igazán nem szenvedhette, ha megadott történetet kell vászonra vinnie. Valószínűleg ezért kerített maga mellé társrendezőt.

Wu Sung, a tigrisölő, a kor szokásainak megfelelően bosszút áll a testvére házasságtörő feleségén, és annak szeretőjén. Vállalva tette következményeit, száműzetésbe és börtönbe megy. Már az odavezető úton megszökhetne, ám nem teszi, mert kényes a becsületére. Amire viszont nem számít az, hogy a büntetőtelepen nem botozás, hanem lakoma várja. Aminek persze ára van, mert ingyen ebéd már akkor se volt. Számítanak a harci képességeire, nem minden ok nélkül…

Furcsa egy alkotás, annyi szent. Chang Cheh más filmjeit is láttam már, amikor társrendezőt vett maga mellé, de azoknál nem volt ennyire szembeszökő a két különböző stílus. A film igazi pergő nyitánnyal indít, „a la Shaw Brothers”. Aztán következik a közepe, ami tulajdonképp a film volna, de jókora bakugrásokkal. Vegyük mindjárt a főhőst. Röpke 90 perc alatt több arca van, mint Fantomasnak egész életében. Igazságosztó bosszúálló, önmagával is rendkívül szigorú nagymester, dicsekedő alak (a tigrisölés felemlegetését a világért sem hagyná ki, amikor csak teheti), vedelőművész, könnyen átverhető balek, véreskezű mészáros. Mire megszokná az ember az egyik arcát, már rég a másiknál tart. Ennek valószínűleg csak a főszereplő Ti Lung örült, mert végre nem csupán a fizikai képességeire tartottak igényt, hanem némi arc- és testjátékra is volt módja. A néző nem annyira lelkes, mert a hirtelen váltások helyenként nem humorosak, hanem inkább idétlenek. A rendezés egyenetlen. Pazar az indítás, meg a lezárás, már persze az akciófilmek kedvelői számára. Középen helyenként szintén vannak ügyes húzások. Megismerhetjük például, miért utálta annak idején a feljebbvalóit a kínai nép. Leplezetlenül korrupt hivatalnokok, erőszakoskodó, önbíráskodó „mesterek”, minden gazságra kapható törvényszolgák vonulnak elénk. Akire szükség van, felemelik, de ha úgy alakul, más alkalommal könyörtelenül végeznek vele. Ronda egy világ, az már biztos. Épp ezért, a hősünk nem igazán hős. Vannak nemes tulajdonságai, de legalább annyi rossz vonása van, amennyi jó. Nem lóg ki a sorból. Ha nem akartak volna beleerőszakolni humorosnak szánt jeleneteket, egész kellemes „noir” mozi lehetett volna végeredmény. Sajnos, a stúdióra gyakran jellemző „alig összerakott” történetvezetés megmaradt, miként a flegma zenekezelés sem változott. Azért az mégis durva lenyúlás,, hogy van ugyan egy nevének kiírását meg nem érdemlő zeneszerző feltüntetve, viszont a történet 80%-ban Sergio Leone/Morricone páros méltán híres „Volt egyszer egy Vadnyugat” című mozijának a dallamai szólnak. Alaposabban a forgatókönyvet sem érdemes szemügyre venni, már a fentiekből sejthető, egy szúrópróbát sem állna ki.

Tehát pocsék a mozi? Nem az. De sokkal jobb lehetett volna, ha nem a rohammunka stílusjegyeit hordozná. Beleértve a megtévesztő címet. Megsúgom, szó sincs igazi erdőről. Legfeljebb pár ligeten gyalogolnak keresztül a szereplők, azt sem sokszor. Mitől lett hát fogyasztható termék? A rutintól, kérem. Kerek történet ez, mint a dalbeli zsemle, csak nem fér be az igényesség zsebébe. A gyakorlott színészek viszont jó szinten hozzák a karaktereket, a rendezőpáros egyik tagja bármikor képes nívós viadalokat kirántani a kabátujjából, a másiknak pedig van képi látásmódja. (Csak azt tudnám, melyikük követte el a szokásosan túljátszott, „humoros,”( vagy annak szánt) szörnyűségeket.)

Aki azt gondolná, hogy Chang Cheh olyan, mint a viccbeli Móricka, hogy mindig csak egy bizonyos valami jut az eszébe, az téved. (Mármint egy jó kis mészárszék, Mórickát inkább hagyjuk.) Ugyanis az eredeti irodalmi műben a tigrisölő barátunk a teljes háznépet, szolgákat, gyerekeket egyaránt legyilkolja, nem csak azokat, akik kezet emeltek rá. (Fentebb jeleztem már, borzalmas kor volt.) Ez azért még Chang mesternek is sok volt, ő beérte a rosszfiúk, meg az éppen rossz helyen lévő katonák halálával. Igaz, Ti Lung ezúttal sem győzött mosakodni a forgatás lezártával, szószerint könyékig gázol a vérben. Ezzel tulajdonképpen meg is adtam, kiknek érdemes megtekinteni a filmet. Elsősorban „a Chang Cheh-i vérvonal”kedvelőinek, a harcművészet rajongóinak, mert őket bőségesen kiszolgálják. Kifinomultabb ízlésű egyének válasszanak másik alkotást. Mondjuk, valamelyik Tarantino filmet…

Rendezte: Chang Cheh és Hsueh Li Pao

Főszereplők: Ti Lung, Zhu Mu; Yu Feng; Tien Ching; Chiung Lin

(1972; 92 perc)

imdb