Szexi lányok katanával, pisztollyal, gépágyúval vagy akár puszta kézzel irtják az ellent – így lehetne röviden és frappánsan jellemezni az idei év japán filmtrendjét. Azt mondom, rövid és frappáns jellemzés, de korántsem olyan mesteri, mint maguk a filmcímek, melyek két szóval képesek rámutatni a lényegre. Machine Girl , Shaolin Girl, Cyborg Girl, Chanbara Beauty csak a leginkább sikerült címek. A plakátok sem engednek persze túl sok teret a fantáziának - szexi pózok, fegyver és valamilyen népszerű fétis-ruha foglalja össze tömören a jövőbeni nézőnek, mire is számíthat. E nagyfokú egymásnak megfelelés miatt jelen írásban – szokásunktól eltérően – két mozit mutatnék be, melyek különböző szegmensből közelítik meg azt a minőséget, melyet valójában képviselnek.

OneChanbara (Chanbara Beauty)

A japánban népszerű XBOX játék filmes adaptációja követi talán leginkább e trend fő csapásvonalát. Rendkívül jól sikerült, sokat sejtető plakát után egy végtelenül alacsony költségvetésből készült kis filmet kapunk, rövid játékidővel és kevés szereplővel.

Aya, a cowboykalapos, bikinis szamurájlány a nem túl távoli jövőben tucatjával kaszabolja a zombivá avanzsált emberiség megmaradt tagjait, miközben a fertőzés forrását, egy velejéig gonosz és tébolyult orvos erődítményét keresi. Utazásában két társa is akad, illetve fény derül az apokalipszis okaira, melyek közel állnak hozzá és családjához.

Minimál kivitelezés, digitális kamera, félelmetesen rossz színészek jellemzik a filmet, igazi japán trashmozi, melyektől már megszokhattuk, hogy valahol a pornófilmek világában kell keresnünk gyökereiket és alkotóikat. Bármennyire silányak azonban, mégis lehet rajtuk nevetni, borzongani, vagy undorodni, s jelen esetben sincs ez másképp. Az Ayát alakító színésznő benevezhetne „a világ legkevesebb szövegét elmondó aktor” megtisztelő címre, hiszen egy, azaz egy teljes, alanyt, állítmányt és tárgyat tartalmazó mondatot sem sikerült a szájába adni. Persze emellett sem narráció, sem pedig árnyalt nonverbális üzenetek formájában nem kapunk képet jelleméről, ám mit is várhatnánk? Egy hack & slash játék hősnőjének megformálója igenis maradjon csendben és végezze feladatát, azaz a zombik végtelen hadának kegyetlen mészárlását.

Ellenben ez utóbbi elem az, mely meglepően jóra sikeredett. Bár a CG illik a film egészéhez (azaz olcsó és igénytelen), valahogy mégis hatásos és sajátos, magán viseli és hűen visszaadja a játék hangulatát és domináns elemeit. A kardok szikráznak és fénycsóvát húznak, a küzdő felek mozgásában pedig nem nehéz felfedezni egy-egy, a konzoljátékok világában oly népszerű kombót. A maga nemében egész látványos és szórakoztató.

A OneChanbara nagyon mélyről indul, ám egy kis fantáziával és odafigyeléssel elér egy szintet, mely nézhetővé teszi, s az ember még örül is a végén, hogy mégsem teljesen feleslegesen bámulta a képernyőt másfél óráig.

Shaolin Girl

A Shaolin Girl szintén nem önálló alkotás, hiszen a méltán népszerű, 2001-es Stephen Chow klasszikus, a Shaolin Soccer folytatásaként harangozták be. Bár már készültek hasonló koppintások, mint pl. Jay Chou főszereplésével a Kung Fu Dunk, azok mégsem nevezhetőek hivatalos folytatásnak, hiszen a mester nem adta hozzá nevét. Ez esetben ez másképp alakult, Chow nagy bánatára. A bemutatón ugyanis kedvenc rendező-forgatókönyvíró-humoristánk, mint executive producer jelent meg, ám szemlátomást unatkozott, s próbált minél hamarabb angolosan távozni.

A történet nyomokban emlékeztet elődjére. Rin, befejezvén 3000 napos wushu tréningjét, hazatér Japánba, hogy terjessze a shaolin művészetét. Erre azonban csak egy reményt lát, ha beáll a helyi egyetem kizárólag csak cuki kiscsajokat tömörítő lacrosse csapatába, hogy megnyerje magának és ügyének őket. Eközben az egyetem igazgatója gonosz tervet forral magában.

Bár már e történet is okot adhatna rá, talán mégsem ez volt Chow szemmel látható szenvedésének legfőbb oka a premieren. A filmet egész egyszerűen csúnyán elbaltázták. Hiába volt a japán viszonylatban igen magas büdzsé, a sok CG és neves színészek, a film még közelébe sem ért annak, ami valójában szeretett volna lenni. Pedig a főszerepek olyan hölgyemények alakították, mint a Sinking of Japanból, a Dororoból vagy a Maiko Haaaan!-ból ismert Kou Shibasaki, illetve Chow új (CJ7-es) üdvöskéje Kitty Zhang, s mellettük feltűntek a Shaolin Soccer legkedveltebb figurái, Chi Chung Lam és Kai Man Tin, de mindez mit sem ért az értéktelen poénok és kidolgozatlan karakterek sokaságában. De még csak nem is itt vérzett el a dolog. A film ugyanis a két harmadánál egyszerűen elejti az addig vitt szálat és belekezd valami teljesen másba. Az átmenetnél csak a néző döbbenete mélyebb. A forgatókönyvírót valahol az első évfolyam első félévében kellett volna eltanácsolni az egyetemről. A teljesség kedvéért el kell mondanom, a fő szál visszatér – a stáblista alatt. Eredeti megoldás.

A koreográfia itt is sok CG-vel turbózott valami, ami megosztja a nézőket, de szerintem (és nem győzöm ismételni) japán viszonylatban elfogadható, látványos és szórakoztató.

A Shaolin Girl felülről közelítette meg azt a szintet, melyet a OneChanbara alulról. Mindkét esetben a végeredmény valami középszerű lett, ám nem mindegy, milyen szájízzel kapcsolja ki az ember a lejátszót. Míg a Shaolin Girl esetében ez némileg keserű, addig a OneChanbara a meglepetés erejével zár. Személy szerint csak reménykedni tudok, hogy a jövőben láthatunk valami teljes értékű mozit is a témában.