Az 1960-as évek közepétől beindult a harcművészeti filmek sikersorozata. Mint minden sikeres ötletet, ezt is igyekeztek meglovagolni a stúdiók. Így aztán az 1970-es évek elejére már nagyon kellett kapaszkodni, hogy valami újjal, jóval tudják felkelteni a nézők figyelmét. Chang Cheh, akit elsősorban a kardokkal meg mindenféle furfangos gyilkoló eszközökkel leforgatott "heroic bloodshed" jellegű alkotásai tettek ismertté, szintén tett néhány kirándulást a kung-fu műfaj területén. Ez a filmje az egyik legsikeresebb próbálkozása volt.

Ma Yongzhen, a vidékről nagyvárosba csöppent magabiztos és harcias fiatal srác, elszántan keresi a boldogulás lehetőségeit a bűnözéstől szenvedő Sanghai utcáin. Atletikus képességei, harcművészeti tudása révén hamarosan tekintélyt szerez az alvilágban, egy kisebb terület főnöke lesz. Miután elűzi a környék régi urait és megértően áll a szegényebb emberek "védelmi pénz" kifizetéséhez, még egyfajta népszerűségre is szert tesz. De a valódi nagyhatalmú, gátlástalan gengszterekkel való találkozás csak idő kérdése. Vajon akkor mihez fog kezdeni?

Nézzük hát, a Shaw Brothers nagytekintélyű direktorának mivel sikerült kitörnie a közhelyes ütős-rúgós mozik sorából.

1. A helyszínválasztás. A valódi és ál-történelmi helyzetek ugyan bőven adtak lehetőséget a harci tudás bemutatására, de az ottani nézőkhöz éppúgy nem álltak igazán közel, mint például az európaiakhoz. Az 1930-as évek Sanghai-ja viszont közismerten éppoly rosszhírű volt, mint a szesztilalom időszakát élő Csikágó. Idehelyezni a történetet már önmagában jó ötlet volt.
2. A főszereplő megválasztása. Ez mindig kulcsfontosságú mozzanat. Kuan Tai Chen hamarabb volt kung-fu nagymester, mint színész. Ezt még olyan szupersztárok, mint Jimmy Wang Yu, Lo Lieh vagy David Chiang sem mondhatták el magukról. Ők mind színészként kezdték el képezni magukat. A komoly képzéssel eltöltött évek olyan magabiztosságot adtak Kuannak, ami elképesztő harci jelenetek leforgatását tették lehetővé. A színészi eszköztára ugyan elég szegényes még itt, - később sokat javult - de harci tudása mindenért kárpótol. Továbbá jól áll neki a szájaskodó, mindenre fittyet hányó, vidéki bunyós gyerek szerepe. (Azért a stúdió óvatos volt. Odatették mellé az akkor már nagy sztárnak számító David Chiangot, akinek igazából csak afféle "kameo szerep" jut. Talán ha háromszor tűnik fel, mindössze egy igazi - kiváló! - harci jelenete van, de a plakáton akkoriban kiemelt helyet kapott.)
3. Chang Cheh művészi törekvései. Ő ekkorra már kivívta magának a "vérontás nagymestere" rangot, ami ellen egyébként különösebb kifogása nem volt, de ennél azért több szeretett volna lenni. Így itt már megpróbált "művészibb lenni". Látomásképeket alkalmaz és szimbolikát. A fogadóbeli jelenetnél a lépcső  szerepe elég nyilvánvaló, mint a társadalmi felemelkedés jelképe, vagy a végső nagy harcnál mint az elérhetetlen nagyfőnöki célhoz vezető út megjelenítése. Nincs túl sok az ilyen beállításokból, de a szándék jól tetten érhető. Miként a szamuráj mozik beépülése is a Hong Kong-i filmkultúrába. Az esélyekkel mit sem foglalkozó, sebesüléseit semmibe vevő, kizárólag a kitűzött cél megvalósítására ügyelő harcos alakja jellemzően japán karakter.
4. A főszereplő jelleme. Ma Yongzhen nem tipikus kung-fu hős. Egyáltalán nem holmi klasszikus értelemben vett igazságszolgáltató. A szegénységet megélt ifjonc vágya a mindenáron történő meggazdagodásra pszichológiailag hiteles, de a folytatás már korántsem. Bizony, habozás nélkül, tudatosan beáll az alvilágba, és ott akar karriert csinálni. Marad ugyan benne jó érzés, meg becsület, de közéjük tartozik. A végső áldozatvállalása sem szokásos. Olyasvalakiért megy harcba, akihez valójában igaz kötelék nem fűzte, csak egyfajta felnézés az illetőre. Az már a karakter dícsérete, hogy bár anti-hős, mégis neki szorítunk. A végén, saját és ellenségei vérében fürödvén, ha nem is magasztosul fel, de azért megtisztul.

Minden összejött a történetben? Nem, erről nincs szó. Mint kung-fu mozi az etalon kategóriába tartozik, de Chang nem tudta átlépni a saját árnyékát. Bár jó a helyszínválasztása, a társadalmi környezet megjelenítése csak felszínes. Túlnyomó részben az alvilágot látjuk, azt is elég sematikusan. Pedig ezen a téren léphetett volna feljebb, mondjuk a Bonny és Clyde szintre. A szerelmi szál pedig finoman szólva sem kidolgozott, nem fogja meg a nézőt. Ma Yongzhen érzelmi motivációját pedig a végső, nagy harcbaindulás előtt mindenképp alaposabban kellett volna előkészíteni. Minden bizonnyal belejátszhatott a történet egyenetlenségeibe a rendkívül szoros forgatási határidő. Az átlagos tempó a stúdión belül 2 hónap volt egy-egy mozi leforgatására. Erre a filmre csak egy hónap állt rendelkezésre más projectek miatt. Így esett meg, hogy Chang Cheh egy akkor még kezdő direktort kapott társrendezőnek. Chang forgatta az éjszakai jeleneteket, Pao Hsueh-li pedig a nappaliakat. Meglepő módon, a stílus ezt nem igazán sínylette meg, az utolsó harmadot leszámítva fel sem tűnik. Akkor viszont az addig tisztességes kivitelben csordogáló történet átmegy igazi Chang Cheh féle mészárlásba. Az utolsó 20 percnyi anyagot 10 napig forgatták a rendelkezésre álló 30 napból! Ahogyan a kidolgozott izomzatú, villámgyors Kuan átverekszi magát a késeket, baltákat forgató gazfickók tömegén a teázó nagytermében, az tényleg lenyűgöző. Az eredeti 126 percnyi Hong Kong-i anyagot aztán a szerencsésebb nézőknek 94 percben tálalták az 1970-es években, de pl. Nyugat-Németországban 76 percre kurtították meg! Tessék kitalálni, miért…

Összefoglalva: Nem hibátlan, de a maga műfajában azért nyugodtan csúcskategóriásnak nevezhető történetet láthat az, aki rászánja magát a megtekintésére. A lezáró leszámolás jelenetsornak pedig méltó helye van például Bruce Lee-nek és "Big Boss"-szal, vagy Chuck Norris-szal a "Colosszeum"-ban vívott párbajai mellett, hogy csak egy-két kézenfekvő példát említsek.

A küzdősportok rajongóinak igazi "must-see" eposz.

Megjegyzés: A felirat a vágatlan változathoz készült.

Rendezte: Chang Cheh és Pao Hsuel-li
Főszereplők: Kuan Tai Chen; Ching Wang; David Chiang; Ching Tien
(1972, kb. 126 perc)

imdb