Ázsiafilm

EREDETI CÍM: Jittemai (jp) / Death Shadows (en)

FŐSZEREPLŐK: Mariko Ishihara, Mari Natsuki, Masanori Sera

FORGALMAZÓ: BlackMirror

KIADÁSI ÉV: 2007

BESOROLÁS: 18+

A FILM (oldfan):

Dögös cím, csinos, pucér nőszemélyek, hátborzongató, véres vívójelenetek, mindez egy neves rendező felvezetésében. Mi kell egy jó mozihoz, ha nem ezek? Ilyen egy igazi japán szamuráj film, ez kell a népnek - már ahogy azt az átlagnéző gondolja Európának ennek a fertályában, lévén, hogy az említett műfaj filmjeivel nem igazán lettek elkényeztetve. Aki erre számít, mindezt megkapja, egy kivételével.

„Apróság” - de a A halál árnyai nem szamuráj film. Sőt, még csak nem is jakuza történet. Micsoda hát? A válaszhoz muszáj kissé szószátyárnak lenni, messzebbről indulni, de ez talán segít abban, hogy a helyére tegyük ezt a rendhagyó alkotást.

A rendező, Hideo Gosha, a 60-as években feltűnt új rendezőnemzedék egyik oszlopos tagja. Kezdeti filmjei szinte mind nagy kritikai és közönségsikert arattak. A Three Outlaw Samurai, Sword of The Beast, Bandits vs Samurai Squadron, Goyokin, Tenchu igényes forgatókönyvükkel és míves kivitelezésükkel máig alapfilmnek számítanak a nívós kalandfilmek kedvelői között. Ugyanakkor Gosha a kor lázadó nemzedékéhez tartozott, nehéz természetű alkotó volt, akinek időnként meggyűlt a baja a vaskalapos stúdióvezetéssel, de a hivatalos közízlésformálókkal is. 1982-től kezdődően elindított egy olyan sorozatot, amelyben az alvilág asszonyait állította szembe a hivatalos társadalom képviselőivel - és minő skandalum! - ők képviselték a magasabb erkölcsi értékeket. (Néhány cím a ritkaságokra vadászóknak: Onimasa, The Geisha, Women of The Underworld, Tokyo Bordello). A filmekben nem takarékoskodott az erőszakos jelenetekkel, de az akkori közízlést jócskán átlépő meztelen képekkel sem. A botrány kitört, a rendezőt felforgató eszmék terjesztésével, művészetének kiárusításával vádolták. Sőt, azzal, hogy már nem is tud stílusosan alkotni. Az 1984-ben készült Death Shadows ellenreakciónak tekinthető a szigorú kritikákra. Gosha kavalkáddal válaszolt, minden bizonnyal jól kitervelten. („Még hogy nincs stílusom? MINDEN stílusban tudok rendezni!”) Így aztán egy filmen belül a kalandfilm típusok széles skáláját vonultatja fel.

„A halálos árnyai” alapját a szamuráj rendőrség küzdelme adja az alvilág ellen, de van itt pár perc egy bosszú történetből, szemernyi melodráma, belecsíp az akkoriban a TOIEI stúdió által favorizált humoros-kalandos vonulatba a maga handabandázó szamurájaival, van kőkemény kalandfilm beütés, erotika. Mindezt jól láthatóan nem veszi túl komolyan, célja a polgárpukkasztás. Időnként „kikacsint” a rendezői székből: „Úgysem találjátok ki, miként viszem tovább a történetet!” A filmet esztrád zenével, sőt néha rock aláfestéssel színezi, amit a „komoly” műveiben sosem tett. Látványos, a revüműsorokat idéző ellenfényes beállításai, a festett díszletek, az eltúlzott színek mind azt mutatják, nem akart hagyományos alkotást adni ki a keze közül. A történetben hajmeresztő kanyarok vannak, a logikai felépítettséget átveszi a véletlennek, mintegy a sors kezének történő beállítása. Realitást csak elvétve találunk, valószínűleg mégsem akarta teljesen kiábrándítani az akkorra már azért elég népes rajongótáborát. Nekik szánta a háttérben a szálakat mozgató szamurájok feltűnése után kialakuló, csakugyan pazar harci jeleneteket. A logikai bukfencek között kifejezetten oda nem illő szalagcsavarás és némi kebelmutogatás van. (Az utóbbi persze azért, mert néhányan már csak ezért is vesznek jegyet, ugye?) Nem is tévedett. A szex, erőszak, vér és verekedés egyveleg szépen hozott a konyhára.

Ez a film mint paródia megállja a helyét. Ha viszont valaki a hagyományos mozi értékeit keresi benne, akkor erősen bosszankodni fog. Kezeljük úgy, mint egy élesszemű, lázadó természetű alkotó szándékos bosszantási kísérletét a maradiság erői ellen vívott - eléggé reménytelen - harcában. Az azonban nem vitás, a fentebb említett műveivel nem vetekedhet, így akik már ismerik azokat, aligha fognak lelkesedni érte.

Érdekesség: Gosha önmagát sem kímélte. A történeten belül - áttételesen ugyan - de felismerhetően bevitt némi szurkálódást a saját korábbi, sikeres filmjeinek is. (A parodisztikus női harcokat a Hunter In The Dark-nak szánta; a klánjáért önmagát feladó, gyilkoló szamuráj a  Sword of The Beast egyik  karizmatikus főhőse volt, aki ezúttal megkapja a magáét;  a kormányért mindent vállaló tisztviselő pedig a  Bandits vs Samurai Squadron szimpatikus nyomozójának karikatúra-szerű ellenpontja.)

A DVD (manu):

KÉPARÁNY: 16:9

HANG: Japán (DD 5.1), Japán (DTS 6.1 ES), Magyar (DD 5.1),

FELIRATOK: Magyar

Borító: A látványterv elsőrangú, közelsem a DVD árfekvésének megfelelő, annál sokkal többet ad, az ember szívesen kiteszi a polcra fedőlappal kifelé. Nagyszerűen prezentálja a film modern jellegét és színes képi világát. Átolvasva a szöveget a hátoldalon azonban egy komoly formai és tárgyi hibába ütközhet az élesszemű rajongó, idézem: „…tradiciónális ninja film…”. A helyesírási hiba mellett, a fentebb olvasottakat figyelembe véve, ez a film se nem tradicionális, se nem nindzsa film.

Kép: A képminőség teljesen rendben van, a színek dominanciája, mely nagy fontossággal bír a filmben, tökéletesen átjön és élvezhető. Számítógépen és nagy felbontású LCD TV-ken alig észrevehetően pixeles.

Screenshotok (VLC media player, arány 1:1): 

Hang/felirat: Talán ez a kiadvány legfájóbb része. Szövegileg a szinkron és a felirat között lényegi különbségek vannak, előbbi igényességben messze túltesz az utóbbin, sajnos azonban a szinkronszínészek - bár rossznak nem mondhatóak - nem a legjobbak. Így valójában javasolni sem tudom, hogy milyen felállásban nézzétek a filmet, de én az eredeti hang/magyar felirat mellett döntöttem végül.

FILM
KÉP
HANG
EXTRÁK
ÁR/ÉRTÉK

Extrák: Az 1000,- Ft-os kategóriától megszokott módon extrákkal nem szolgál a kiadvány a szokásos Black Mirror előzeteseken túl.

Ár/érték: Nehéz kérdés, lévén a film igencsak megosztja a közönséget, s itt ragadnám meg az alkalmat, hogy opponáljak oldfan ismertetőjére. Bár a film a klasszikus szamuráj-mozik kedvelőit kétségkívül megbotránkoztathatja, ettől függetlenül elsőrangú alkotás. Modern film (mintha csak ebben az évben készült volna), vizuális orgia, csavaros, kiszámíthatatlan történet, ha most kerülne a mozikba, minden bizonnyal ráaggatnák a „kult” jelzőt, hiszen minden valószínűség szerint Tarantino is sokat merített innen. Igen meglepő film, melyben a rendező tanúbizonyságot tett arról, hogy nem csak egy stílusban képes alkotni és nem ijed meg szokatlan, néha a szürreális felé kacsintgató művészi eszközök használatától. Azt mondom, hogy konzervatívabb, a klasszikus értékeket jobban értékelő filmrajongóknál is a polcon a helye, hiszen más oldalról mutatja meg, s árnyaltabbá teszi Hideo Gosha jellemrajzát.