Blue Swallow (Cheong yeon) (2005)
Külsőségeiben, megjelenésében a Blue Swallow egyértelműen sejteti, hogy itt bizony egy új koreai sikervárományosról van szó. Ez a film folytathatja a Shiri, vagy a JSA által megkezdett és mondjuk a Welcome to Dongmakgollal folytatott utat a magas színvonalon készített, nemzetközi porondon is helytálló mozik sorában, legalábbis a trailer és a plakátok alapján.
Yoon Jong-Chan rendező a fentebb említett filmek mintáját követve nacionalista maradt, s nem valami fikciót, hanem ízzig-vérig koreai témát választott magának, de egyben modernet is, mégpedig az első koreai pilótanő történetét. Egy fiatal lány viszontagságait követhetjük végig, aki szegény családba született, de eltökéltsége révén pilóta lehetett belőle, Japánban. Megismerhetjük szerelmi életét, de a film arra is figyelmet fordít, hogy a 20. század első évtizedeinek viharos poiltikáját is bemutassa, melyet persze hősnőnk sem kerülhet el.
Az ember a plakátokat elnézve egy háborús szerelmi drámára számít, amúgy igazi koreai módra, sok látványos repülős jelenettel. Aztán ahogy elkezdi nézni, s belemerül kiderül, hogy mégsem az, hanem inkább egy viszonylag korrekt tényanyagra támaszkodó történelmi film, mely egy komolyan vehető profilt mutat a koreai történelem eme alakjárol. Vagy mégsem. Az igazság az, hogy a rendező e kettőt szerette volna összevegyíteni, de két szék közül a padlóra esett. A film valahogy lóg a levegőben, s mintha a szereplők sem találnák helyüket, valahogy az egész olyan valószerűtlen, de legalábbis egyáltalán nem magával ragadó. Sajnos a látvány sem igazán sikerült jóra az előzetesen látható képekkel ellentétben, és jelenet sem nagyon volt, amiben igazán mutathattak volna valamit. Ez nem egy háborús film, ahol stukáktól hangos az ég, lőnek és bombáznak, meg kamikázék sűllyesztenek el óriási anyahajókat. Ez a film éppen békeidőben játszódik, és hősünk legnagyobb érdeme a Japán-Korea távolság megtétele volt repülőgépen. Ez nem sok alkalmat kínál a látványelemeknek.
Szerintem ez a film pont sajnos abba a hibába esett, hogy mindenkinek akart tetszeni, de igazából végül senkinek sem. Vitathatalan érdemei vannak, rendezés, színészi játék és sok más egyéb téren, de el kellett volna dönteni mit akar, akkor biztos, hogy maradandó alkotás lett volna belőle.