belépés∆

Sonatine (1993)


Sonatine (1993)

IMDb

 

A Sonatine Takeshi Kitano különös és mégis hagyományos formákat követő jakuzafilmje, amelyik a a Violent Cop-hoz hasonlóan lassú ritmusú és nyugisan filmezett, kesernyés humorral átitatott, amely helyenként kifejezetten gyerekessé válik (ez Kitanora és a filmbeli karakterére egyaránt jellemző). A Miike-féle Agitatorra (ami későbbi film) is emlékeztet egy kicsit a Sonatine: mindkettő inkább foglalkozik a szereplők lelkivilágával, hangulatával, életmódjukhoz való viszonyukkal, mint az akcióval.
A történet szerint egy kisebb csoport jakuzának le kell menniük egy vidéki városba, hogy ott két marakodó klánt kibékítsenek. Érkezésüket azonban nem nézik jó szemmel, megtámadják őket, egyikük meg is hal. Egy kis tengerparti kunyhóban húzzák meg magukat, elvégre ez nem az ő harcuk. Innentől mintha az eddigiek meg sem történtek, egy új fejezet kezdődik a filmben: jakuzák kényszerszabadságon. A főszereplő (Kitano) rögtön beleszokik a nyugodt pihenésbe, a bolondozásba, egy csinos helyi nővel is megismerkedik. és szép lassan a többiek is egészen felengednek. Ott maradnak, amíg a tokiói főnökeiktől parancsra várnak, de igazából nem is várnak semmire. Aztán a végén visszafolyik az általuk kialakított idillbe az életük... A befejezés kérhetetlenül jön, nincs benne sok meglepetés, de hát nem is a meglepetés erejére épít.

Sonatine

A film kifejezetten merengős hangvételű, sok lírai jelenettel, amik bármilyen romantikus filmbe vagy komédiába beleillhetnének, de a "munkájuk" és a háttérben zajló események árnyékot vet erre az idillre, a ritkán és sokszor váratlanul felbukkanó véres, de stilizált akciójelenetek pedig éles kontrasztot adnak, és jelzik, hogy a valóságból nem könnyű kilépni. A filmben több ismert színész is játszik. Nagy kedvencem Susumu Terajima (fenti képen balra), akit már igazán szívesen megnéznék főszerepben. Ismerős volt még Ren Osugi is (Drive, Postman Blues, Zebraman, Collage of our life, Brother, Dolls) (a fenti képen jobbra). Kitano pedig fiatal (fenti képen középen) és őrült.

Végül érdekességképpen a cím eredete: az angolul a cím "Sonatine", japánul azonban "Sonachine". A különbség nem az átírásnak köszönhető. A japán cím egyfajta okinawai népzenét jelent, de ez nem sokat mondott volna a világ többi részének, ezért inkább a klasszikus zenéből vettek egy hasonló kifejezést. Apropó, a film zenéje nagyon jó, nekem ez az első Kitano film, ahol kifejezettten tetszett a zene menet közben. ^^

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Love impossible (Namnam buknyeo) (2003)

Love impossible (Namnam buknyeo) (2003)

Love impossible (Namnam buknyeo) (2003) iMDB  

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

Az elnök utolsó durranása - The President's Last Bang (2005)

A forgatókönyv-író és rendező Im Sang-Soo (A Good Lawyer's Wife) sorban negyedik filmje, 2005-ben került bemutatásra első alkalommal a New Yorki Filmfesztiválon, ahol meglepő sikert aratott, majd nemzetközi szinten is igen nagy elismeréssel övezték. Ez...

Hana (yori mo naho) - More Than Flower (2006)

Hana (yori mo naho) - More Than Flower (2006)

  iMDB  Hirokazu Kore-edát a modern japán film egyik legkomolyabb képviselőjeként lehet számon tartani. Eddigi munkái mind erősen art-house művek, de ettől függetlenül nem izzadságszagúak, könnyen lehet őket követni és értelmezni. Témaválasztása mindig sajátos, ami már kulcs...

Shingo's Ten Duels (Shingo Juban Shogu) (1990)

Shingo's Ten Duels (Shingo Juban Shogu) (1990)

Az ember azt hihetné, vannak bizonyos pozíciók, ahol az illetők gondtalanul élik világukat. Ám nem, még a sógunoknak is megvolt a maguk baja. Ügyelni kellett a kényes látszatra, összeesküvéstől tartani, gondoskodni a köznép szükségleteiről, a...