Ázsiafilm

Mint azt az előző ismertetőben írtuk (lásd: The Sword of Swords), a Shaw Brothers időnként igyekezett túllépni a szokványos kalandfilm kliséken, különösen, ha a sztárjairól, vagy ígéretes kezdőknek szánt filmekről volt szó. Nem volt egyszerű eset, mert a helyi közönség szívesen fogadta az ismerős motívumokat, bizonyos esetekben el is várta. (Gondoljunk csak Bruce Lee magas fejhangjaira, amikor nekitüzesedett a harcnak.) Persze, igazán nagy választék azért nem volt, már csak a műfaji behatároltság miatt sem. A Sword of Swords-ban a történelmi utalások és a vakvívás-elemek vittek új színt a moziba. A másik járható útnak a lélektani motívumok megerősítése tűnt, amire már jóval kevesebbet vállalkoztak, mert hibás megvalósítás esetén könnyen visszaüthetett. Túlzásba vinni pedig nem lehetett, mert az a közönség elutasítását vonhatta maga után. A Golden Swallow esetében sikerült megőrizni a kényes egyensúlyt.

A kiinduló ötlet minden szempontból megállja a helyét, mind kalandfilmes szempontból, mind pedig pszichológiailag. A gyermekkori traumát feldolgozni nem tudó, csak testileg felnövő, veszélyes tudásúvá serdült ifjú ámokfutása könnyen érthető az átlagnéző számára is. Hasonlóan működésképes a „szeretlek, de megmondani nem merem” konfliktus, amivel igazán könnyű azonosulni. Az, hogy a tanítvány szeretne olyan csodálatot kivívni magának, mint amilyet egykoron ő érzett a bálvány iránt, szintén számos filmben megtalálható. Ami túllép a „közhely-pszichológián” az nem más, mint Kis Rok öntudatlan halálvágyának ügyes beépítése, egyben elrejtése.

FIGYELEM! SPOILER VESZÉLY! Éretlen, ám annál veszélyesebb „madarunk” egyre nagyobb kockázatot vállal a történet előrehaladtával, amit a feltűnési viszketegség, vagy az imponálási kényszer sem magyaráz meg. A titokban, engedély nélkül elsajátított, önveszélyes technikával újra és újra felkínálja magát az ellenfelének a végső csapás bevitele előtt, annál inkább, minél veszélyesebb az ellenfél. Tessék csak megfigyelni, szinte minden leszámolásánál „kimerevedik”, a legveszélyesebb póz felhasználásával akar győzni! SPOILER VÉGE

Bár az oka nyilvánvaló lesz a nézőnek a történet végére, de csak akkor, ha valaki a részmozzanatokra végig odafigyel. Sőt, igazából a rejtett halálvágya alig vehető észre, szinte teljesen elfedik a bőven adagolt harci jelenetek. A történet abban hasonlít a Sword of Swords-ra, hogy fokozatosan egyre keményebb lesz. Wang Yu már fiatalon is jó színész volt. A harci jelenetekben mutatott remek fizikai képességeit aligha szükséges ecsetelni a filmjeit ismerőknek, és ki ne látta volna már néhány filmjét? ( Ha mégis akad ilyen az olvasók között, mielőbbi pótlás ajánlatos, sokat vesztett az illető.) Ami igazán megragadó a játékában, nem más, mint az alig felnőtt, félig még gyermek, dacoskodó, a rosszat inkább csak érző, mint tudatosan megélő ösztönlény megjelenítése, aki nem képes azzá lenni, amire képességei feljogosítanák. Mellette a többi szereplő nem igazán érvényesül, bár erről nem a forgatókönyv tehet, hiszen megkapják a lehetőséget. Számos epizódszereplő tűnik fel, de gyorsan ki is írják őket, ami a hullák számának gyarapodásával jár. Az azért elmondható, hogy a rövid életű epizódszereplők a maguk pár perces megjelenésük ellenére sem elnagyoltak, sőt egész frappáns karakterek. A páros, vagy a kevés szereplős összecsapások jól sikerültek, míg a tömegjeleneteknél a szokásos balettszerű, kevéssé élvezetes koreográfiát kapjuk. Minden a helyén van, a film kellemes szórakozást kínál a műfaj kedvelőinek. Megnyugtatásul le kell szögezni, a lélektani motívumok adagolása az ismertetőn belül lényegesen töményebb, mint a film gyakorlatában. Igazi kalandfilm ez a 60-as évek végének stílusában, nem Ingmar Bergman lélekbúvár mozija.

oldfan

King Hu Come Drink with Me című klasszikus wuxiája a műfaj megreformálására tett sikeres kísérletet a ’60-as évek közepén, emellett Cheng Pei-pei-t az elsőszámú női akciósztárrá tette. A siker hatására a bájos Cheng által eljátszott Aranyfecske karaktere köré egy újabb filmet is összehozott a Shaw, ezúttal azonban a másik reformer, Chang Cheh került a rendezői székbe, aki magával hozta Jimmy Wang Yu-t is. A saját nevelésű Lo Lieh is bekerült a produkcióba, akit későbbi szerepei az örök antagonista pozíciójába betonoztak be, ebben a filmben azonban még volt lehetősége pozitív hősként domborítania.

Xie Ru-yan, vagyis Aranyfecske (Cheng Pei-pei) egy Han Tao (Lo Lieh) nevű magányos remeteként élő kardforgató mellett találja meg a nyugalmat, aki kigyógyította őt egy súlyos sebesülésből. A lábadozó Aranyfecske nem is sejti, hogy eközben régi ismerőse, Kis Rok (Jimmy Wang Yu) az ő fecskefarkú hajítódárdáit hagyja ott minden egyes áldozata mellett. Kis Rok, immár Ezüst Rok néven irgalmat nem ismerő igazságosztóként ismeretes, ezzel a furcsa húzásával pedig azt akarja elérni, hogy Aranyfecske maga keresse fel őt. Az Aranyfecske utáni vágyakozás feszültségét egy bordélyház falai között vezeti le, ahol a kegyetlen Rok poétikus oldalát is megvillantja. Han Tao, Xie Ru-yan iránt érzett szerelmétől eltekintve, mindenben Ezüst Rok ellentéte: csak szükségből öl, visszahúzódó alkat, és nem szereti az erejét fölöslegesen fitogtatni. Ezüst Rok ellenben, amerre csak jár, kifejezetten keresi a bajt magának, valamint arról is meg van győződve, hogy ő rendelkezik a legkiválóbb kardvívó technikákkal, ezért bármit szabadon megtehet. Nem nehéz kitalálni, hogy ők ketten párbajozni fognak majd a film folyamán, hacsak Aranyfecske közbe nem lép, és el nem dönti, melyiküket választja.

A Golden Swallow minden kétséget kizárólag Jimmy Wang Yu antihős-karaktere körül forog, ezt egy interjúban még maga Cheng Pei-pei is elismerte, aki, bár elmondása szerint örült annak, hogy Chang filmjében szerepelhet, ezt némileg zokon vette a film forgatásakor. A stáblistán is elsőként Wang Yu neve szerepel, ami jól mutatja, hogy ekkor valami igazán nagy változás történt a hongkongi szórakoztató film történetében, nevezetesen; a filmiparban az addig jelenlévő női dominancia ezzel megsemmisítő erejű csapást szenvedett el, és, bármennyire furcsán is fog hangzani, megnyílt az út a férfiak akciósztárrá válása előtt (ezt megelőzően a női színészek olyannyira népszerűbbek voltak, hogy a fontosabb férfiszerepeket is ők kapták).

Oldfan szépen körüljárta Rok karakterét, úgyhogy én erre nem is térnék ki, csak esetleg annyiban, hogy a Wang Yu által eljátszott figura tipikusan az a „világra szabadult”, a tekintélynek nem behódoló, valami traumától gyötrődő karakter, amely az önbíráskodás ilyen mértéke ellenére is képes szimpátiát kelteni a fiatal nézőben. Különösen tetszett az a versecske (Chang Cheh fabrikálta egyébként), amely tömören kifejezi Rok vágyakozását egy nyugodtabb életre, és amely soraiból kiérezhető a saját képességeihez fűződő ambivalens viszonya is. Azt viszont kifejezetten sajnáltam, hogy a Han Tao-ban rejlő potenciált nem sikerült kiaknáznia a filmnek, azonban Lo Lieh jelenléte még egy ilyen gyatrán megrajzolt szereplőt is érdekessé tudott tenni. Cheng Pei-pei-ről sem mondhatni, hogy hálás feladatot kapott Aranyfecske újbóli eljátszásával, ő inkább a döntésképtelenségével tűnik ki, csak kevésszer kényszerül használni a tőreit. A film még annyiból érdekes, hogy Chang tesztoszteronszagú életművében nem sok olyan filmet találni, amelyben a szerelmi háromszög-helyzet és a romantikus érzelmek bemutatása ennyire szerves részét képezik a cselekménynek.

Nekem a Golden Swallow elsősorban Wang Yu karaktere miatt emlékezetes, ugyanis szerintem az eljátszott szerepei között Ezüst Rok mindenképp az egyik legérdekesebb (és legmenőbb) figura, akinek a bőrébe belebújhatott. A film a gyengeségei ellenére is klasszikus, ezért nyugodt szívvel merem ajánlani azoknak, akik még nem látták. A magyar felirat elkészítéséért pedig jár a köszönet oldfan kollégámnak.

Yakuza