Mint a címből is kiderül, a történet főhőse két „comrade”, azaz „elvtárs”, akik a kommunista Kínából érkeznek Hongkongba, hogy ott találják meg a boldogulásukat. A férfi nagyratörő célok nélkül érkezett, eredetileg csak azért, hogy némi pénzt tudjon megtakarítani és abból aztán „odahaza” gond nélkül megélni, a nő viszont határozottan azért, hogy belőle is igazi „Hongkie” legyen, azaz senki se tudja róla megállapítani, hogy nem ide született. A történet egyrészt az ő ügyes-bajos kalandjaikat mutatja be Hongkongban, másrészt az elkerülhetetlen vonzódásukat egymáshoz, ami azonban kétséges, hogy valaha is igazán kibontakozhat. Mindemellett pedig a 80-as évek második felétől kezdve a 90-es évek közepéig lezajlott hongkongi „történelemből” is izelítőt kap a néző.


A film legerősebb része annak bemutatása, ahogyan a „Hongkie”-k által mélységesen lenézett mandarin anyanyelvű kínaiak próbálnak beilleszkedni, valamint ahogyan ismerkednek a számukra javarészt teljesen ismeretlen világgal. A két teljesen eltérő habitusú karakternek köszönhetően mindezt ráadásul két alapvetően különböző álláspontból is megnézhetjük, mert amíg a férfi egyáltalán nem szégyelli származását és szokásait, addig a nő abszolút karrierista módon, gyakorlatilag „álarc” mögé bújva igyekszik felemelkedni. Ebből következik az is, hogy ugyan hamar baráti kapcsolatba kerülnek, ám a „borítékolható” szerelmi szál szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik.


A történet mókásabbik része a sok-sok bonyodalom és újdonság bemutatása, amivel a szereplők találkoznak. Akárcsak a német Goodbye, Lenin! című filmben, természetesen itt is kulcsszerepet kap a történet elején az egyik amerikai gyorséttermi lánc (a német filmben a másik volt), valamint az addig megszokott életvitelhez képest hihetetlenül megváltozott világ, aminek hőseink a legalján foglalnak helyet. Mindezek mellett ott vannak a nyelvi nehézségek, hiszen egyrészt meg kell tanulniuk kantoniul, másrészt angolul, mert „Hongkongban mindenki angolul beszél”. Mindez persze csak egy része a sok-sok apróságnak, aminek helyet szorítottak az „otthonihoz képest” teljesen más életvitel bemutatásához, arról nem is beszélve, hogy a mondást, ami valami olyasmi, hogy minden kínai álma Hongkongban élni, de a hongkongiak másról álmodoznak, egy idő után hőseink is megértik és átélik (a film záró negyede az Egyesült Államokban játszódik).


A másik fő szála a filmnek a romantikus rész, amit leginkább az elszalasztott lehetőségek jellemeznek. Ugyan kimondva-kimondatlanul elég hamar kialakul a két főszereplő közötti vonzalom, azonban sokáig még maguknak sem merik mindezt bevallani, főleg annak a tükrében, hogy a férfit odahaza várja a feleségjelölt (aki aztán meg is érkezik Hongkongba), a nő pedig ezen a téren is a „felemelkedéshez” vezető utat keresi. A film ezen szála is hiteles és átélhető, ám a kulturális különbségeket bemutató zseniális húzások mellett nem hat olyan átütű erejűnek.


A filmet világszerte hatalmas sikerrel vetítették a különféle filmfesztiválokon, odahaza pedig a HKFA-n tarolt, összesen 11 kategóriában kapott jelölést, amiből 9 díjat nyert el, ami mindmáig HKFA rekord. Magától értetődő módon az összes főbb szereplőt jelölték, akik közül az élete egyik legjobb alakítását nyújtó Maggie Cheung és a triád kötelékeibe tartozó „szerelmét” alakító Eric Tsang el is nyerte a díjat, míg a szokásától eltérően ezúttal nem fapofával és érzelemmentesen játszó Leon Lai is sokkal jobb, mint a legtöbb filmjében, Kristy Yeung pedig igazán ezzel a filmmel indította be a karrierjét. Rajtuk kívül Peter Chan a legjobb rendező, Jingle Ma a legjobb kinematográfia díjat nyerte el, de ugyanígy győzdelmeskedett a film a legjobb művészeti rendezés, a legjobb kosztümök, a legjobb forgatókönyv és a legjobb filmzene kategóriában is.


A film tehát minden ázsiafilm rajongónak ajánlott, akit a fentiek esetleg eddig nem győztek volna meg, annak még annyit, hogy a XX. század 100 legjobb filmje között az igen előkelő 28. helyet foglalja el. Nyugodtan állítható tehát, hogy egy igazi alapműről van szó.