belépés∆

To Spy with Love (1990)

To Spy with Love (1990)

To Spy with Love (1990)

iMDB

Amerikában elsősorban a 80-as években voltak divatban azok a vígjátékok, melyeknek jellemzően fiatal főhősei kerültek váratlanul bele izgalmas helyzetekbe, például összeesküvéseket kellett felderíteniük, vagy éppen kincset rejtő térképeket találtak és a kincskeresés közben kerültek furcsábbnál furcsább helyzetekbe. Ha nagyon filozofikusak lennénk, erre mondhatnánk, hogy mindez az akkori amerikai fiatalok életérzését fejezte ki, akik a saját, unalmasnak hitt életükből szerettek volna kitörni. Mindez pedig igen furcsa változásokon ment keresztül, amíg elért Hongkongba.

To Spy with Love (1990)

A To Spy with Love ugyanis szerkezetét tekintve teljességgel megegyezik a fentebb említett amerikai vígjátékok felépítésével, ám a főhőse már korántsem a „tipikus fiatal”. A főszereplő ugyanis egy (kínai mércével is) nagyon alacsony, mulatságos külsejű emberke, aki egy feltörekvő női rockzenekar menedzsere. Egyik este azonban tudtán kívül egy nemzetközi kémügybe keveredik, aminek köszönhetően az addigi élete teljesen megváltozik és egy idő után már azt sem tudja, kinek hihet és kinek nem. A sok változás mellett persze továbbra is időt kell kerítenie a zenekarra.

To Spy with Love (1990)

A hasonló amerikai vígjátékok tipikus, rikító és röhejes öltözetű főhősei ezúttal két mellékszereplő segítségével kerültek bele a filmbe és természetesen a vonzó hölgyek sem maradhattak ki. A lényeg azonban a sok-sok helyzetkomikumon van, amik között túl sok igazán eredetit nem találunk, néhány poént szinte egy az egyben lemásoltak a régi Benny Hill show-k gegjei közül, valamint a nem sokkal korábban bemutatott Mr. Bean sorozat egy-egy jelenete is megidéződik. Eredetiség ide, eredetiség oda, a poénok így is működnek, nekem leginkább a fürdőszobai jelenet tetszett, ahol a főszereplő kézmosási kísérlete közben akadnak jókora nehézségek.

To Spy with Love (1990)

Hongkongi filmhez méltóan nem maradhattak el az akciójelenetek sem, amik szintén elsősorban paródiaként foghatóak fel. Ugyan túl sok nincs belőlük, hiszen nem ezen van a fő hangsúly, azért egy jópofa jeges üldözés belefért a játékidőbe (főhősünk jéggel menekül a nindzsák elől), néhány jelentéktelen pisztolypárbaj, valamint a vége felé egy egész látványos Nina Li Chi versus Sibelle Hu bunyót is élvezhetünk.

To Spy with Love (1990)

Egy ilyen kaliberű filmnél talán furcsa, de érdemes kiemelni a színészi játékot, azon belül is a főszereplőét, az erre a szerepre tökéletesen alkalmas Teddy Robin Kwan-t. Az úriember ugyan elsősorban zeneszerzőként és producerként tevékenykedett Hongkongban, de néha-néha színészi feladatot is magára vállalt. A kissé habókos, tökkelütött menedzsert fantasztikusan játsza és a komikusi képességei is messze az átlag felett vannak. Egyértelműen ő viszi a hátán az egész filmet, nélküle az egész nem érne semmit sem. Rajta kívül a kémlányokat érdemes még megemlíteni, sajnos a category III királynő, Amy Yip csak a legelején látható, viszont Sibelle Hu és Nina Li Chi megfelelően játszik alá a főszereplőnek.

To Spy with Love (1990)

A To Spy with Love tehát egy jól sikerült vígjáték, ami a hasonló hongkongi filmekkel ellentétben nem a túljátszott színészi játékkal igyekszik humorosnak látszani. A zseniális főszereplőnek köszönhetően az egyébként már ismerős poénok is ütnek, így a végeredmény egy szórakoztató, ám könnyen felejthető film lett. Aki szereti a stílust és képes „átvészelni” a meglehetősen unalmas első 10-15 percet, az jól fog rajta szórakozni.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Race (2008)

Race (2008)

A film rendezője egy bizonyos Abbas-Mastan, akit Indiában csak úgy neveznek: a thriller filmek királya. Több nagyszerű alkotást is készített már (36 China Town, Humraaz). A Humrazz a 2003-mas díjátadáson jelölést kapott a legjobb rendező...

Ballistic Kiss (1998)

Ballistic Kiss (1998)

Ballistic Kiss (1998)iMDBCategory III besorolást kapott fantasy akciófilm Donnie Yen rendezésében? A mezei néző valószínűleg semmi ilyesmire nem számítana az elsősorban akciósztárként ismert színésztől. A koncepciót pedig a film megtekintése után sem tudom igazán hová...

Krrish (DVD, 2008)

Krrish (DVD, 2008)

 EREDETI CÍM: KrrishRENDEZŐ: Rakesh Roshan FŐSZEREPLŐK: Hrithik Roshan, Priyanka Chopra FORGALMAZÓ: BlackMirror KIADÁSI ÉV: 2008BESOROLÁS: 16+   A hónap végén egy olyan csodának lehetünk tanúi, amit csak egy szuperhős képes elkövetni – egy bollywoodi film fog...

The Longest Night in Shanghai (Ye. Shanghai) (2007)

The Longest Night in Shanghai (Ye. Shanghai) (2007)

A cím alapján százból 99 ember biztosan arra szavazna, hogy ez egy ízig vérig kínai produkció, amiben nem kis szerep jut a város promotálásának. Paradox módon azonban a történet egy japán író, Yamamura Yuuji tollából...