belépés∆

Running on Karma (2003)

 

Running on Karma (2003)

 

A Running on Karma bármennyire sablonos címmel lett megáldva, mégis egy sajátos film, mégpedig több okból is. Egyrészt megcsodálhatjuk benne Andy Lau-t úgy kigyúrva, mint ahogy Schwarzenegger nézett ki fénykorában, valamikor a nyolcvanas évek elején. Másrészt a történet is egy igen különös szálat követ.

Big a testépítő, egy sztriptízbárban megejtett - nem túl szerencsés - vetkőzése után a rendőrségen köt ki, ahol megismerkedik a fiatal, kezdő nyomozónővel, akit Cecilia Cheung alakít. A lány segít neki kijutni, amiért hálából Big viszont felgöngyölít neki egy ügyet, legalábbis első látásra. Valójában Big annak idején szerzetes volt, s bizonyos oknál fogva látja az emberek karmáját, ami a lánynál nem sok jót mutat.

 

Running on Karma (2003)

 

Tudom, hogy ez nem igazán a megfelelő megközelítés, de sokakkal egyetemben nálam is Andy Lau kinézete vitte a pálmát. Valami hihetetlen groteszk és furcsa érzés egy már megszokott, alapvetően szálkás embert ilyen (ál)izmokkal látni. Először hangosan felnevettem, de utána valahogy mégis lecsúszott a torkomon, ebben azonban nagyon nagy szerepe volt Andy kivételes színészi képességeinek. (A hölgy nézőknek megjegyezném, hogy igen jelentős százalékban Andy meztelenül glasszál fel-alá). Ha már itt tartunk, az eddig általam látott filmek alapján Cecilia Cheung kisasszony nem igazán győzött meg tálentumáról. Most azonban bizonyított, eddig soha nem láttam ennyire törékenynek, és - hát valljuk be férfiasan – vonzónak. A nagy, sötét szemei egyenesen megbabonáztak. Na, de lépjünk tovább. A filmnek elég különös az atmoszférája. Néhol egy kicsit vicces, néhol komoly, néhol pedig kifejezetten véres, de nem is ez a lényeg. Nem tudom, valahogy végig egy kicsit légies volt nekem az egész folyása, amit a befejezés csak erősített. A végén lehet gondolkodni, örömmel látom a különböző teóriákat.

Nem azt mondom, hogy világra szóló, nagy alkotás, illetve lehetett volna letisztultabb is, de a két színész (főleg Andy!) miatt érdemes megnézni, nem fogunk csalódni. Leköti a nézőt, kellemes szórakozás.

Hozzászólások   

#6 Guest 2006-09-15 00:52
Gyanús volt, de hiszek a Főnöknek, mint a vezércikknek, és ez a megfogalmazás NAGYON félrevezető:

"Egyrészt megcsodálhatjuk benne Andy Lau-t úgy kigyúrva, mint ahogy Schwarzenegger nézett ki fénykorában, valamikor a nyolcvanas évek elején."
#5 Guest 2006-09-14 19:04
Igen, nem tudja mozgatni a vállait, úgyhogy némileg merev. Ellenben a mellizmai ugrálnak rendesen :lol:
#4 Guest 2006-09-14 18:46
így van. Néhol ráadásul igencsak látszik, hogy műanyag az egész és felettébb röhejes. Jókat röhögtem rajta én is.
#3 Guest 2006-09-14 16:54
Nem. Álmuszklik :D
#2 Guest 2006-09-14 14:43
Andy Lau tényleg ennyire ki volt gyúrva akkor?

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Summer Breeze of Love (Che goh ha tin yau yee sing) (2002)

Summer Breeze of Love (Che goh ha tin yau yee sing) (2002)

Summer Breeze of Love (Che goh ha tin yau yee sing) (2002) IMDb 

Earth (1998)

Earth (1998)

IMDb  Az 1996-os Fire -t övező botrányok, fenyegetések nem tántorították el India egyik leghírhedtebb rendezőnőjét, Deepa Mehtát a további filmezéstől. Két évvel később, 1998-ban ismét kamera mögé állt, hogy tovább feszegessen olyan témákat, melyeket...

Bandits vs Samurai Squadron (Kumokiri Nizaemon) (1978)

Bandits vs Samurai Squadron (Kumokiri Nizaemon) (1978)

   iMDB   Eredeti cím: Kumokiri Nizaemon Rendezte: Hideo Gosha Főszereplők: Nakadai Tatsuya; Tanba Tetsuro; Iwashita Shima (1978, színes, 163 perc) Kumokiri, a rablóvezér, és az emberei hosszú ideje törnek borsot a szamuráj rendőrség orra alá. Egy új, fiatal parancsnok azonban az...

Sonatine (1993)

Sonatine (1993)

IMDb   A Sonatine Takeshi Kitano különös és mégis hagyományos formákat követő jakuzafilmje, amelyik a a Violent Cop-hoz hasonlóan lassú ritmusú és nyugisan filmezett, kesernyés humorral átitatott, amely helyenként kifejezetten gyerekessé válik (ez...