Bár nem szokásom, de ezúttal muszáj leírnom ide, hogy a második rész elolvasása előtt javallom megismerni az előzményeket, különben valószínűleg lesznek érthetetlen dolgok az olvasó számára ebben az ismertetőben. Miután a tartalom döntő többségében megegyezik a "Satan’s Sword" trilógia eseményeivel, aki arra is kíváncsi, olvassa el ott.

Ryonosuke további kalandjainak folytatását elemezgetni nem éppen egyszerű eset. Miként az első filmről szóló kritikában benne volt, Tomu Uchida rendezői felfogása áll legközelebb az eredeti regényfolyam szellemiségéhez. Mondhatni, hogy a fő karakter a buddhistáknak az emberi szenvedésről szóló felfogásának allegorikus megközelítése. A fényképezésben és a kameramozgatásban időről időre tetten érhető ez az álláspont. Tsukue mögött időnként absztrakt ábrák alakulnak ki, vagy a felvevőgép észrevehetően halad a felsőbb Nirvána állapot felől az alvilág irányába. Azért vannak egyszerűbb, közérthetőbb jelzések is, elsősorban a főhős életének eseményeiben. Ryonosuke természetesen megmarad anti-hősnek, amit már az első feltűnésekor elkövetett szándékos és embertelen gyilkosság egyértelműsít. De míg Okamotónál a zavart elme válik egyértelművé a végére, a Satan’s Sword moziknál pedig az esendő ember dominál, aki sorozatosan rossz döntéseket hoz, itt már sokban más a helyzet. Uchida úgy mutatja be a főhőst, mint akinek egész életét áthatja a karma, gyakorta szinte kifordítja önmagából, a saját érdekei, sőt, józansága ellenében cselekszik, valami végzetes nyomás hatására. Pedig ezúttal többszörösen kap lehetőséget a menekülésre. Mint azt tudhatja az olvasó, Misumi és Okamto rendezéseinél a fő bajforrás Hama megerőszakolása volt. Uchida malomjelenetének csöndessége világosan jelzi, ha képileg nem is mutatja, hogy nem történik semmi ilyesmi. (A malomjelenet minden filmben kulcsfontosságú.) Ez igazolhatja, hogy Hama reinkarnációja a második részben nagyon megértően viszonyul Ryonosuke problémáihoz. Úgy, mint aki hibásnak érzi magát. Hiszen ő nem volt képes ellenállni a kemény, ám elfogadott próbának, a férje, Bunnujo, pedig még nagyobb mértékben okolható a felesége eltaszításáért, hiszen felül a látszatnak, nincs bizalom benne. A házastárs iránti bizalmatlanság pedig arrafelé nagyobb bűnnek számít, mint a világnak ezen a fertályán. A történetben további események erősítik még a karma hatásának fontosságát. Ryonosuke többször is segítőkészséget, önzetlenséget mutat. Gyermekes nőn, prostituálton és megalázott szamurájon segít, a saját kisfiának sorsa foglalkoztatja. Mondhatni teljesen emberi módon viselkedik, - egy darabig, - hogy aztán egy perccel később már az ölést dicsőítse, vagy éppen szolgálja. Olyan, mintha valami vezérelné, a saját akarata ellenére. Ebben a moziban végig húzódik a jó és rossz küzdelme, ami a lelkében zajlik le. Van amikor a sors furcsa fintoraként láthatjuk. A megvakult főhős a hosszú japán furulyával zenél, ami gyakorta a lelki béke szimbóluma, mint például a Musashi történetekben. Így egyfajta kisebb jellemzéssel ér fel, hogy mesteri módon játszik rajta. Majd hasonló mesterségbeli tudással halálos fegyver lesz a kezében, amikor rátámadnak. A helyi néző minden bizonnyal erősebb szimbólumként éli meg, mint az európai.

Szerencsére azért a lelki viharokon túl valódi eseményekben sem szűkölködünk. Tomu Uchida rendezőként és Kataoka Chiezo színészként vitathatatlan befolyással rendelkeztek a stúdió berkeiben. Ráadásul a gondolkozásmódjuk ugyancsak megegyezett erről a történetről. Következésképp a pénzforrás a szokottnál bővebben csörgedezett, ami a képi kiállításon túl a mozi hosszúságában is megmutatkozik. Volt rá idő, hogy az egyes karakterek emberi vonásait tettben és beszédben részletezzék. Johachi, a szolga, ugyan egyszerű lélek, de olyan igaz jellem, aki képes a jótevője családját szolgálni. Shichibei, a besurranó tolvaj, ellentétes utat jár, mint a főhős. Bár feddhetetlen ő sem lehet, de egyre több pozitív vonást mutat fel. Hyoma és Ohatsu lassan, szemérmesen bontakozó szerelmét, amit beárnyékol a közelgő, talán halált hozó párbaj, szintén élvezettel figyelheti a néző. Uchida valóban nagymestere volt a szakmájának. Pont annyira realista, hogy hihető legyen a tálalt kép, de nem naturalista. A kor árnyékos oldala jelen van, de nem kéjeleg a piszkos részletekben. Más részről képes romantikát adni, ám nem a lányregények stílusában. Épp csak annyit adagol belőle, hogy kellemes érzettel töltse el a ráhangolódni képes illetőt. Biztosíthatom az olvasót, akit kevésbé vonzanak a rejtett filozófiai részletek éppúgy pazarul szórakozhat a cselekményességen, mit azok, akik szeretnek csemegézni az utalásokon.

Ryonosuke utazása folytatódik hát a végső lezárás felé. (A regény egyik alcíme az, hogy "A gyilkos útja", ami fizikailag és szellemileg egyformán értendő.) Akinek van kedve, csatlakozzon be a folyamatba.

imdb