Assassination (Ansatsu) (1964)

Készült: 2008. október 5. vasárnap, 6:26 | Írta: oldfan |

Perry admirális hajóinak megérkezése alaposan felborzolta a kedélyeket Japánban. Történt mindez 1853-ban, amikor az amerikaiak engedély nélkül behatoltak a japán kikötőkbe, kikényszerítve a nyitás politikáját és egyúttal világossá téve a köznép előtt az ország elmaradottságát, meg a központi kormányzat gyengeségét. Mindez mélyreható társadalmi változásokat indított el, amelyek korántsem nyerték el mindenkinek a tetszését. Reformok, vagy az elzárkózás politikájának folytatása? Mindkét oldal jelentős erőkkel rendelkezett, de a frontvonalak korántsem voltak világosak. Bekövetkezett a Bakumatsu korszak, a Tokugawa shógunátus utolsó időszaka, vérrel és kavarodással egybekötve. A végeztével maguk a szamurájok is követhetetlen logikájú periódusként értékelték. Nézzük meg, miért.

A központi kormányzat, a Tokugawák, észlelték a hatalmas társadalmi elvárást a köznép részéről, hogy adják fel az elzárkózást, s tisztában voltak a saját gyengeségükkel. Miként azzal is, hogy a nyitás egyben a bukásukkal jár. Nyilvánvalóan a hatalmi pozícióban akartak maradni, de nyíltan nem mertek szembeszállni a közakarattal, mert az lázadáshoz vezetett volna. Viszont a leveréséhez nem voltak meg az erőik. Tehát a felszínen elkötelezték magukat a reformfolyamat beindítása mellett, amik kiadványokban bejelentettek az országban. Ugyanakkor szervezni kezdték azokat az erőket, amelyekkel leállítani szerették volna a változásokat. Mindezt persze álcázva. A császári udvar, amely már régen csak formálisan volt a legfőbb hatalom a gyakorlatban, elérkezettnek látta az időt a tényleges politikai irányítás megszerzésére. Viszont nyíltan még nem mertek fellépni. Az isteni Tennó tehát Japán szent földjének megvédésére tett elkötelezettségi nyilatkozatot, ami az idegenek további távoltartását jelentette. Miközben nekiláttak a változást akarók megsegítésének. A harcosok osztálya fellélegzett. A hosszú békeidő után eljött az ő idejük. Végre valós értékén fizetik majd meg a harci tudást! Úgy, mint a „régi, szép” polgárháborús időkben, amikor „megcsinálhatta a szerencséjét” az elkötelezett harcos! Áradtak is fel vidékről a nagyvárosokba, keresték a hatalmasokat, felajánlva a kardjukat. Voltak köztük elkötelezett reformhívők, a hagyományok őrzői és pénzért mindenre kapható alakok. Ám a titkolózások, hazugságok szövevényében csak kevesen tudtak eligazodni. Könnyen az ellenkező oldalon találhatta magát a harcos, mint ahová eredetileg igyekezett volna. Visszakozni? A kémek-ellenkémek világában szinte lehetetlen volt. A volt bajtársak halálra keresték, a másik oldal nem bízott benne. Ekkoriban a gyilkos merényletek a politikai eszköztár napi gyakorlatába tartoztak, s csak ritkán lehetett tudni, ki mozgatja a szálakat. Nagy szerepe volt hát a vezető iránti bizalomnak. Az egyén szerepe felértékelődött, amivel mindkét fél tisztában volt.

Kiyokawa Hachiro, az önképzéssel felemelkedett vidéki szamurájt megkörnyékezi a politika. Használja ki a tekintélyét, toborozzon harcosokat. Vívótudása, műveltsége miatt sokan vezetőnek tekintik, s mint közülük származóban, megbíznak. De vajon melyik fél lesz képes maga mellé állítani? S akinek sikerül, tudja-e majd irányítani?

A fentebb taglalt bonyolult történelmi korszak máig élénken foglalkoztatja a japán filmeseket. Nem csoda hát, hogy a kiváló rendezőként ismert Masahiro Shinoda innen merített az első drámai rendezéséhez. Olyannyira sikerrel járt, hogy a film bevonult a filmtörténelembe. A témaválasztás fölöttébb szerencsés. Számos mozi szól a Bakumatsu időszakról, de többnyire a későbbi periódusait taglalják. A kezdetek bemutatására ritkán vállalkoznak. Shinoda viszont forgatag beindulását dolgozza fel, az első nagyhatású politikai merényletét, valós történelmi alapokon. A „flashback”technikával készült mozi hatásosan tárja fel Kiyokawa felemelkedésének és bukásának történetét. A néző a merénylet utáni nyomozóval halad együtt, megismeri a valódi történetet. A technika roppant hatásos, mert a közönség jóval többet tud, mint a szereplők, így könnyebben nyomon követheti a belső indítékokat. A főhős ugyanis minden megnyerő vonása ellenére öntörvényű, kiszámíthatatlan alak. Tetsura Tanba (Three Outlaw Samurai) ideális a megjelenítésére. Karizmája átüt a vászonról, de ugyanakkor sugárzik róla a halálos veszély. Ismerői tudják, a személye egyben garancia néhány pazar vívójelenet színrevitelére is. Egy ilyen különös főhős, meg a szokatlan politikai helyzet tulajdonképp képes lenne kielégíteni egy jó film igényeit, de további erős támogatásban részesül a történet. Az egyik Kiyokawa szerelmi viszonya, a másik a fő ellenlábasának beépülő epizódjai. A szerelemről csak annyit, hogy az sem a megszokott módon nyilvánul meg. Az egyszer porig alázott ellenfél talpra állása, akinek mégis fogást kell találnia a legyőzőjén, ugyancsak érdekes pszichológiai dráma. Mindezeket elsőrangú színészi kivitelben kapjuk meg.

A rendező szigorú, zárt világot teremt, illőt a feszült helyzetek sorához. (A Harakiri kedvelői ne hagyják ki ezt a filmet!) Az epizódépítkezést már említettem. Minden egyes mini történetet lassítások, sőt kimerevítések zárnak. Szokatlan filmes technika, de ide nagyon illik. A valós történelem eseményeinek és az emberi oldal lelki világának rendkívül alaposan kidolgozott színrevitele mellett a drámai összkép jellemzi a filmet, de - bár rövidebb ideig - a kalandfilmek kedvelői sem találnak majd kivetnivalót az alkotásban.

A film a „Masters of Cinema” sorozaton belül jelent meg. Kétség nem fér hozzá, ott a helye.

Megjegyzés: A film több változatban is fellelhető. A fentebb említett a legjobb kivitelű. Nálunk jelenleg a lándzsás Gonza története kapható Masahiro Shinodától Szintén figyelemre méltó alkotás, bár ez a filmje lényegesen jobb tőle.

Főszereplők: Tetsuro Tanba, Shima Iwashita; Eiji Okada

Rendezte: Masahiro Shinoda

(1964, fekete-fehér, 104 perc)

imdb

Címkék: dráma | klasszikus | történelmi