belépés∆

A 2007-es év legjobb filmje! Megaszavazás!

Bár már mindenhol megjelentek azon szavazások, melyek a 2007-es év legjobb filmjét hivatottak kiválasztani, mi kivártuk az utolsó pillanatot. Ennek oka, hogy a DVD kiadások csúszása miatt az utóbbi hónapokban jöttek ki olyan filmek, melyeket nem lehet kihagyni egy ilyen felmérésből.

Másrészről sokat gondolkodtunk, melyik filmek is kerüljenek be a listába és hosszas tépelődés után úgy döntöttünk, nem fogunk önkényesen választani, így országonként külön szavaztatunk, majd a nyerteseket még egyszer versenyeztetjük.

Mindehhez természetesen a Ti aktív részvételetekre is szükség van, úgyhogy kéretik véleményt nyilvánítani. Itt nincsenek politikai érdekek, és nem a jövőnkről döntünk, úgyhogy egy könnyed, minden nemű felelősséget nélkülöző pár perces klikkelgetésre szólítunk most fel titeket.

Íme a kategóriák!

 

Japán
Korea
Hongkong
Egyéb 

Hozzászólások   

#9 fea 2008-02-24 20:10
Mi is tudtunk volna még filmeket írni, de így is brutális lett a négy lista, negyven filmmel. Elsődlegesen azokra koncentráltunk, amikről már írtunk vagy valamiért nagyobb érdeklődésre tartottak számot (ennyi szubjektivitást megengedtünk magunknak). Miikének került be filmje, tőle nem mehetett több. Az Exte is az eszemben volt, Tsukamoto filmje helyett szívesen betettem volna, de a Nightmare Detectivet játszották a magyar mozik is, úgyhogy az lett a nyerő.
#8 Guest 2008-02-24 19:57
ja és az Exte? :-)
#7 Guest 2008-02-24 19:47
szerintem 2007-ben Miike-től a Crows Zero és a Tantei Monogatari voltak az erősebb filmek, csak azok még nem jöttek ki dvd-n, úgyhogy azt kevesen látták...
#6 YEZy 2008-02-24 14:45
A Kína/HK probléma valóban érdekes. Amikor a listát összeállítottuk , azt vettük alapul, hogy melyik film indulhatott a HKFA-n (az Hongkonginak számít) és melyik nem. A Lust, Caution ráadásul nem is igazán Kína, hanem inkább Taiwan, ha már itt tartunk, ha meg még tovább bontjuk a kategóriákat, csak nagyobb lett volna a zűrzavar. :-)
#5 fea 2008-02-24 12:39
asiafan: Nem osztom, hogy hk-ban volt a legtöbb jó film. Az igaz, hogy nagy a szakadék, de nem a minőségben, hanem a stílusban. Japánban is voltak nagy filmek, bár nem olyan populárisak, illetve Koreában is. Japán tekintetében Sukiyaki, ill. Kitano mozija hatalmas, bár kell hozzájuk tolerancia, de én mindkettőn jól szórakoztam. Az egyetlen pop-film a Bubble Fiction volt ott véleményem szerint. Koreában a Cyborg, Secret Sunshine vitte nekem a filmet, de azokhoz is kell némi türelem, ami aztán megtérül. Könnyedebb a Show Must Go On, vagy a Shadows in the Palace, és az előbbi szvsz veri a hk trád filmeket. Hongkongban az Exodus a nyerő, de nyílván ezzel egyedül vagyok. A triádfilmjeik elég egy kaptafára mentek, Invisible, Triangle, Flash Point... Nem sok különbséget látok köztük. Mr. Cinemán még sokat gondolkodtam. Sajnos Kínát tényleg be kellett keverni a többi közé, és igazad van, nem túl szerencsés. De plussz egy kategória, össz négy filmmel már sok lett volna. Látványfilmek tekintetében egyébként Kína nyerő nálam, a Lust pedig igazi gyöngyszem, úgyhogy nem volt nehéz választani. Esetleg a Mongol jöhetett volna szóba.
Sztem nem volt kevés jó film ebben az évben, minden kategóriából 3-4 legalább. És persze én sem láttam az összeset :-)
SzocsO: A D-wart nem lehetett kihagyni, bármennyire rossz film is. Hatalmas hype volt körülötte, úgyhogy legalább ezért jogosult a részvételre.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Interjú Bong Joon-ho-val

Interjú Bong Joon-ho-val

A Gazdatest magyarországi megjelenésének apropóján, illetve a Kweb belga oldal jóvoltából, íme egy interjú a rendezővel, Bong Joon-ho-val (Barking Dogs Never Bite, Memories of Murder), aki a mozi világáról vallott gondolatairól, új projectjéről, a...

Tigris és Sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon) (2000)

Tigris és Sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon) (2000)

 IMDb Nehéz egy olyan filmről írni, ami talán az egyik első mérföldkő volt, ami az ázsiai filmek felé fordította a a világ figyelmét, hogy aztán azok manapság tapasztalható diadalútjához vezessen. Ebben az évben a rendező, Ang...

A Gazdatest - The Host (DVD, 2008)

A Gazdatest - The Host (DVD, 2008)

EREDETI CÍM: GwoemulRENDEZŐ: Bong Joon-hoFŐSZEREPLŐK: Song Kang-ho, Bae Du-na, Byeon Hie-bongFORGALMAZÓ: Budapest Film (Vadkelet)KIADÁSI ÉV: 2008BESOROLÁS: 16+   A Budapest Film által prezentált Vadkelet sorozat idén megjelent második filmje a Gazdatest. Már túl lehettek a lelkendezésen, hiszen...

The Mighty Peking Man (Xing xing wang) (1977)

The Mighty Peking Man (Xing xing wang) (1977)

ANOTHER SHAW PRODUCTION     Ha olvastátok néhány korábbi ismertetőmet, tudhatjátok, hogy a Shaw Brothers nem kizárólag a harcművészeti filmjei révén érdemes a figyelemre; rengeteg más műfajban is kipróbálták magukat. Látva a japán kaiju-filmek...