Toward the Terra (Terra e...) (1980)
Ezen az oldalon ritkán szoktuk kényeztetni az anime rajongókat. Bízom benne, ezúttal elnyerjük a tetszésüket, mert a kedvenc műfajuk egy igazi klasszikusa kerül terítékre.
Jomy egy átlagos tinédzser, valahol a jövő társadalmában. Éli a megszokott életét, iskolába jár, a felnőtté válásra készül. Egyetlen szokatlan dolog az esetében, hogy egy állandóan visszatérő álma van, amit nem tud hová tenni, s rosszul ébred miatta. Szeretne rájönni az okára, magyarázatot találni rá, de még nem tudja, mivel jár a megvilágosodása.
A fentebb alkalmazott jelző nem túlzás a film esetében. Bár a maga korában nemzetközileg nem túl lelkes fogadtatásban részesült a mozi, az idő neki dolgozott. Mára már sorozatként is létezik, sőt, „remake” szintén készült belőle, ami szintén az időállóságát bizonyítja. Mik lehetnek a siker okai?
Először a forgatókönyvet kell említeni. A műfajra nem mindig jellemző a történet kidolgozottsága, gyakori a túlzott leegyszerűsítés. Bár a célközönség többségében a fiatalokból áll, azért képes az a korosztály az igényesebb kivitel felfogására. Ezúttal erről nem feledkeztek meg. A mozi elején a rejtélyeket adagolják, majd jönnek a sci-fi részek a semmibe tartó űrhajón, a végére pedig a drámai események. A filmet mindvégig áthatja az elkötelezett „Green Peace” szellemiség, a frusztrált számítógép uralta való világtól történő berzenkedés, és a félelem, hogy az emberiség elveszti igazi önmagát a haladás nevében történő változásokban. A riasztó jövőkép jellemző példája a szerelem/szeretet nélküli család víziója, amelyekben művileg megfogant gyermekeket nevelnek a társadalom előre megadott céljaira a véletlenszerűen kiválasztott, összehozott párok. A legrosszabb orwelli jövőt vizionáló, gyilkosságra feljogosított ellenőrző szervezet rémképe kész döbbenet. Megjelenik továbbá a történetben a DNS manipulációtól való félelem, ami akkoriban valóban úttörő gondolatnak számított. Láthatunk agymosást, androidot, félelmre manipulált társadalmat, riasztónak tűnik a „szép új világ”. Mindezek ellenére a történet nem sötét tónusú. A gyerekek már csak gyerekek maradnak akkor is, a felnőttek egy része idomul a társadalmi elvárásokhoz, sőt, azonosul vele, így éli a zökkenőmentes életét, a világ megy a maga útján. Szerencsére akadnak olyanok, akik érzékelik a bajokat, s tesznek ellene. Mostanában sok filmben láthatjuk a „hagyományos emberek” és a mutánsok együttélésének lehetséges gondjait. Ez az anime értelmesen tárgyalja a témakört. Bár a háború folyik, a súlypont mégis a toleranciára kerül, arra, hogy a gyűlölködés helyett csak az összefogás képes megmenteni a Földet. Megszívlelendő tanítás.
A rajztechnika a maga korában biztosan élvonalbeli volt, ezért bő 30 évvel később még mindig nem okoz csalódást. A képi világ kellően gazdag, bár az arcjáték – nyilvánvalóan – nem éri el a Sword of The Stranger remek mimikáit. A történetben kellően kiegyensúlyozott az akció és párbeszéd aránya. A legjobb benne, hogy nem kínálnak leegyszerűsített, könnyen megtalálható megoldásokat. A tudásért meg kell szenvedni, a változás kínnal jár, rázós az út vissza a Földre. Hőseinknek minden szuper képességük ellenére sem mennek simán a dolgok, a megrázkódtatások, személyes tragédiák őket sem kerülik el. A legnagyobb ütközetet nem a másik fél, hanem a begyepesedett előítéletek ellen kell megvívni.
Ettől jó a mozi, melyet ajánlok mindenkinek egy olyan kikapcsolódásra, amelyből azért az elgondolkodtatás sem fog hiányozni.
Rendezte: Onchi Hideo
(1980; 113 perc)