Joe Ma fogta az ázsiaszerte ismert és kedvelt My sassy girl-t, annak főszereplőjéről megmintázta Moth Liu figuráját és a cselekményt áttette a “tradícionális” Kínába. Persze ennyivel nem elégedett meg, nem állt szándékában remake-t készíteni, hanem az adott jellemű szereplőt beleágyazta egy igazi, hamisítatlan hongkongi vígjátékba. A főszerepre nem is találhatott volna alkalmasabb személyt Cecilia Cheung-nál, gyakorlatilag ő viszi a hátán az egész produkciót (még hastáncol is!). A férfi főszerepet alakító Louis Koo talán haloványabb egy kicsit a tőle megszokottól, bár ebben a némileg sótlan karakter is benne van, akit meg kell személyesítenie. Rajtuk kívül az ismertebb színészek közül még Fan Bingbing látható a filmben, ő alakítja a csábító hercegnőt, egyetlen feladata van tulajdonképpen, hogy szép legyen és ennek tökéletesen meg is felel. A hongkongi filmek egyik állandó karakterszínésze, Shiu Hung Hui ezúttal jóval nagyobb szerepet kapott, mint általában, hiszen ő játsza a nők bálványát, a korabeli legnagyobb sztárt, Soo Dungpo-t. Mivel az ő figurája talán a legjobban eltalált karakter az egész filmben, így ő is brillírozik, főleg a film eleji koncerten. Persze senki se várjon túlzottan magas színvonalú színészi játékot, hiszen ez “csak” egy vígjáték, ami a hongkongi elvárásoknak megfelelően jócskán túljátszott karaktereket követel meg a színészektől.


Joe Ma mindenesként jegyzi a filmet, ő írta a forgatókönyvet, ő a rendező és a producer is. A történet semmi extra, ráadásul elemeiben emlékeztet a fentebb már említett My sassy girl-re, de egy vígjátéknál ez talán nem akkora probléma. Az viszont már jóval inkább zavaró, hogy a történet vezetés többször is döccen, semmiféle átvezetés nincs egyes részek között, a néző nem tudja átérezni, hogy miért történik az, ami, leszámítva azt, hogy azért, mert “így volt megírva a forgatókönyvben”. Ez jócskán ront az élvezhetőségen és leginkább azért érthetetlen, mert Ma mester nevéhez olyan forgatókönyvek is fűződnek, mint a nagyszerűen sikerült Funeral March, valamint a mindvégig logikus vígjáték, a Hidden Heroes. Hasonlóan vegyes érzései lehetnek a nézőnek a humorral kapcsolatban is, bár ha már hozzászokott a hongkongi vígjátékokhoz, akkor már tisztában lehet ezzel a “kettősséggel”, ami jellemzi őket. A remek helyzetkomikumokat, a mai életre kikacsintgató részeket (pl. a koncert zseniális, leszámítva Louis Koo szándékosan hamis kánkán dalolászását) jócskán felhígítják a hasraesős “poénokkal”.


Ennek következtében a film csak néhány jelenetében emelkedik ki az átlagból, helyenként elég fárasztó és mindössze két dolog miatt érdemes megnézni. Az egyik Cecilia Cheung játéka, a másik pedig a nagyszerű hangulatú zene (persze itt sem Louis kánkánjára gondoltam).