E három film rendhagyó trilógia, legalábbis az volt eddig. Sem szereplőkben, sem történetben nem kapcsolódnak egymáshoz, az egyetlen összekötő elem a téma, mégpedig a kínai maffia, a triádok sötét, kaotikus és gyakran gyomorforgató világának bemutatása.
Bár Miike a trilógia első részével, a Shinjuku Triad Society-vel lépett ki a B-kategóriás, videóra gyártott filmek világából, mégis e filmek talán legkiforrottabb, legegységesebb művei közé tartoznak.

iMDB

Mindhárom film különböző hangulati síkon mozog, s közűlök talán az első a legbrutálisabb, egyből a mélyvízbe dob minket a rendező. Egy Kínából Japánba emigrált testvérpár életét, "sikertörténetét" követhetjük figyelemmel a törvény két oldalán. Az idősebbik fiú elkötelezett a törvény védelmében, míg a fiatalabb, jogászként a legnagyobb triad vezetőjét szolgálja. Az egész film beteg, de nem olyan tekintetben, mint Miike későbbi filmjei. Itt még nem jelenik meg semmi szürrealitás, semmi szélsőséges perverzió, amit a néző nem tud komolyan venni, ezért az oldja a hangulatot. Itt mindenki pszichésen beteg, mégpedig hihetően, valóságosan. Ebbe persze beleértendő a maffiózókon keresztül a rendőrökig mindenki. A bátyj, hogy célját elérje végigveri, kínozza, erőszakolja Shinjuku gonosztevőit, kurváit és ártatlan polgárait egyaránt. Mégsem egy vadállatot kell elképzelnünk, kívülről egy ilyedt kisgyerek mindkettő, mind a bátyj, mind pedig öccse. E film sokkol leginkább lélekben a három közül.

iMDB

A második rész talán a leglíraibb, persze kizárólag a maga közegében. Egy yakuza, akinek el kellett hagynia Japánt, Taiwanra menekül, és egyszerű bérgyilkosként tengeti a végtelenségig magányos életét. Ebbe a közegbe csöppen bele fia, akiről hét évig nem is tudott, és egy prostituált, akivel egy esős nap ismerkedett meg. Mint a cím is jelzi, a filmben szinte végig esik az eső, ami hihetetlenül alárak a borongós hangulatnak. Ettől függetlenül a legtisztább, legkevésbé nyomasztó rész, amiben talán az emberi érzések állnak a központban. Emellett megjelenik benne egyfajta hős mítosz, amit finom, nem túl erős western utalások emelnek ki. A filmet egyébként, a főszereplőt kivéve, kizárólag kínai stábbal forgatták.

A befejező részben is emberi kapcsolatokról van szó, bár itt nem családi, hanem baráti viszonyokról. Három gyeremekkori jóbarát, szintén kínaiak, indulnak el Tokyoba szerencsét próbálni, s így kerülnek bele az ottani kínai maffia hatáskörébe. Képtelenek uralni életüket, s nem a gonoszság, hanem valamilyen gyermeki naivitás jellemző rájuk, épp ezért annyira megrázó drámájuk. Méltó záróakkordja a trilógiának.


Mindhárom rész nagyon szuggesztív és átélhető. Ebben nagy szerepe van a kizárólag on-location forgatott jeleneteknek, és a messzemenőkig remek színészi játéknak. Azt kell mondanom, hogy Miike legjobb, legkomolyabb művei között kell őket számon tartani, elképesztően őszinte alkotások. Ahhoz, hogy ezt a világot így bemutassa, mindenképp kellett valamilyen személyes élményének lennie. Míg sok alkotásának értéke egyik-másik oldalról megkérdőjelezhető, ezek nem. Talán ezek a filmek azok, melyek őt korunk legnagyobb rendezői közé emelik.