Sailor suit and machine gun (Sailor fuku to kikanjuu) (1981)
Készült: 2007. máj. 11. péntek, 0:01 | | 
| 
| Sailor suit and machine gun (セーラー服と機関銃) (1981)
iMDB
Ez a film, amit Akagawa Jiro regényéből készítettek, akárcsak a School day of the dead-et majd 20 évvel később, egyfajta paródiája a gengszterfilmeknek, azonban a helyenkénti poénok ellenére se gondoljon senki se egy habkönnyű vígjátékra. Inkább úgy lehetne megfogalmazni a film hangulatát és történetét, hogy egy véresen komolyan vett marhaság, igyekeztek minél többet kihozni a gyakorlatilag abszurd alapötletből. Hogy ez mennyire sikerült, az már egy más kérdés, ráadásul a moziplakát jóval többet sejtet, mint amit végül kap a néző.
1981-ben ugyanis már messze nem voltak divatban a 70-es évek első felének erőszakos sexploitation filmjei, így ez sokkal inkább egy elsősorban tinédzsereknek készült film, akik ennek köszönhetően némiképpen átélhették, milyen is lehet az, ha valaki bekerül a yakuzák világába. A film a maga korában hatalmas népszerűségnek örvendett, persze elsősorban a fiatalok körében, a talán leghíresebb mondat, a főhősnő által előadott egyetlen gépfegyveres lövöldözés közbeni sajátos hangsúllyal elmondott „Kaikan!” (magyarul kb. fantasztikus!) valóságos szállóigévé vált akkoriban. 1982-ben a legnépszerűbb filmnek választották, akárcsak a főszereplő hölgyet, a máig is a filmvilágban mozgó Yakushimaru Hiroko-t, aki a legnépszerűbb színésznő volt a nyolcvanas évek elején és ezzel a filmmel került be az akkori idők legnagyobb japán filmsztárjai és popsztárjai közé (a film főcímdalát is ő énekelte).
A nagy siker és a díjak ellenére is úgy éreztem, hogy a sztoriból jóval többet is ki lehetett volna hozni, ha a drámaiság helyett inkább az akcióra helyezik a hangsúlyt. Így azonban csak egy közepes film, ami ad egy kis izelítőt a 70-es és a 80-as évek fordulója fiatalságának hangulatából és életérzéséből, egyszer nézhető és könnyen felejthető darab.
iMDB
A történet főszereplője egy kábé 15-16 éves diáklány, Hoshi Izumi, akinek élete gyökeresen megváltozik, amikor hírt kap arról, hogy apja elhalálozott. Egyrészt belép az életébe egy hölgy, Mayumi, aki azt állítja, hogy együtt élt a kedves papával, másrészt egyik nap az iskola előtt feltűnik egy yakuzákból álló hadsereg, akik feltétlenül szeretnének találkozni Izumi-val. Rövidesen kiderül, hogy egy egykoron szebb időket látott yakuza csoport következő vezetőjének Izumi van megjelölve, így neki kell visszaállítania a banda megtépázott tekintélyét. Persze ez nem megy könnyen, így a négy főre fogyatkozott brigád legértelmesebbje, Sakuma próbálja a naív diáklányt betanítani a szerepre.
Ez a film, amit Akagawa Jiro regényéből készítettek, akárcsak a School day of the dead-et majd 20 évvel később, egyfajta paródiája a gengszterfilmeknek, azonban a helyenkénti poénok ellenére se gondoljon senki se egy habkönnyű vígjátékra. Inkább úgy lehetne megfogalmazni a film hangulatát és történetét, hogy egy véresen komolyan vett marhaság, igyekeztek minél többet kihozni a gyakorlatilag abszurd alapötletből. Hogy ez mennyire sikerült, az már egy más kérdés, ráadásul a moziplakát jóval többet sejtet, mint amit végül kap a néző.
1981-ben ugyanis már messze nem voltak divatban a 70-es évek első felének erőszakos sexploitation filmjei, így ez sokkal inkább egy elsősorban tinédzsereknek készült film, akik ennek köszönhetően némiképpen átélhették, milyen is lehet az, ha valaki bekerül a yakuzák világába. A film a maga korában hatalmas népszerűségnek örvendett, persze elsősorban a fiatalok körében, a talán leghíresebb mondat, a főhősnő által előadott egyetlen gépfegyveres lövöldözés közbeni sajátos hangsúllyal elmondott „Kaikan!” (magyarul kb. fantasztikus!) valóságos szállóigévé vált akkoriban. 1982-ben a legnépszerűbb filmnek választották, akárcsak a főszereplő hölgyet, a máig is a filmvilágban mozgó Yakushimaru Hiroko-t, aki a legnépszerűbb színésznő volt a nyolcvanas évek elején és ezzel a filmmel került be az akkori idők legnagyobb japán filmsztárjai és popsztárjai közé (a film főcímdalát is ő énekelte).
A nagy siker és a díjak ellenére is úgy éreztem, hogy a sztoriból jóval többet is ki lehetett volna hozni, ha a drámaiság helyett inkább az akcióra helyezik a hangsúlyt. Így azonban csak egy közepes film, ami ad egy kis izelítőt a 70-es és a 80-as évek fordulója fiatalságának hangulatából és életérzéséből, egyszer nézhető és könnyen felejthető darab.
