A cím sokat ígér, Herman Yau neve pedig garancia arra, hogy az ígéretek megvalósuljanak. Vagy mégsem? Ha ez a film 1997 előtt készült volna el, biztos nem az lett volna a lezárása, ami. Lehet, hogy eredetileg, a tervezett 2008-as bemutatás előtt sem így ért véget, azonban már egy ideje Hongkongban is Peking elvárásainak kell megfelelni, így egy igen hosszas harc következett a cenzorokkal. A bemutató majd egy évet csúszott, közben Yau-nak több másik filmje is bemutatásra került, ami abból a szempontból nem tett jót a Rebellion-nak, hogy a tavalyi bűnrossz Yau felhozatalból messze kitűnt volna, idén azonban korántsem. Ráadásul a pekingi cenzorok ugyan boldogok a befejezéssel, a mezei filmrajongó viszont biztos, hogy csalódott lesz.

 

Hol vannak már a 90-es évek közepének, végének sötét hangulatú triádmozijai, valamint a rendőröket nem éppen hízelgően lefestő darabjai (lásd Beast Cops)? Yau a mostani lehetőségekből igyekezett kihozni a legtöbbet és tulajdonképpen ez az igyekezet az, ami a leginkább figyelemre méltó. Teljesen másképp kell megfelelni ugyanis a cenzorok és a helyi közönség igényeinek. Yau egy fura megoldást választott. Igyekezett a legtovább csavarni azt a szálat, amivel a nézők kedvére tehet, a lezárást pedig kissé kurtán-furcsán, de a cenzorok egyetértő bólogatása közepette valósította meg.
A sztori egyetlen éjszaka eseményeit mutatja be. A lepukkadt városrészt immáron 20 éve ugyanaz a banda tartja uralma alatt, amit a nagyfőnök öt részre darabolt fel, az öt részt pedig öt, egymással keményen rivalizáló vezér vezeti. Kora este egyikük merénylet áldozata lesz, ráadásul a felesége épp Tajvanon tartózkodik, így amíg haza nem ér, addig bizalmasára, Po-ra ruházza át a pozícióját. Ezt persze senki sem nézi jó szemmel, mindenki egyből az amúgy éppen józanodó, szótlan Po-n keresztül igyekszik a saját pozícióját erősíteni. Miközben Po keresi a merénylőt, a 20 éve mesterségesen fenntartott béke úgy fest, atomjaira fog hullani.
Kezdjük azzal, hogy mik a jó összetevők a filmben. Nagyon tetszett annak a bemutatása, ahogy az öt főnök rivalizál, mindegyikük tisztában van vele, hogy az eddigi rend fel fog bomlani és igyekeznek a saját pozíciójukat erősíteni. Yau és Zexin ügyesen építette fel a jellemüket és motivációikat, mindegyikük teljesen különböző karakter, ráadásul nem egyforma erősek. Közéjük keveredik be a főszerepet egyébként eléggé sótlanul alakító Shawn Yue, akit olyan lazán játszik le Chapman To a színről, hogy azt öröm nézni. Egyébként a kisebb polgárháborúra emlékeztető triádcsata sem rossz, tulajdonképpen olyan, mint amire a rendezőtől számítani lehetett. Gyors, kissé kapkodós vágásokkal felturbózott, véres és kegyetlen, véleményem szerint jobban sikerült a megvalósítása, mint amit anno Andrew Lau produkált a Young & Dangerous-ban.
Az összképet azonban jópár zavaró momentum rontja le. Egyrészt nyilvánvaló, hogy meg kellett felelni a produkciót finanszírozó és a popsztárokat rendelkezésre bocsátó Universe kívánalmainak, de azért a női főszerepet alakító Elanne Kwong csöpögős balladáját egy ilyen filmbe belegyömöszölni több, mint röhejes. Yau a lehetőségekhez képest még a legjobb helyre illesztette bele (egyébként kétszer is felhangzik), azonban legalább valami pörgős nótát választhattak volna ez helyett. Szintén csalódás a máskor egész korrekt alakításokat prezentáló Shawn Yue, akit egyfajta torz John McClane-nként akartak alkalmazni bizalmasai, aki antihősként mindent megold, de Yue csak a józanodásig, meg a vagány öltözetig jutott (borostát már elfelejtett növeszteni). Ezúttal igazi akciójelenete sincsen, leszámítva egy kábé egy perces kis szösszenetet, végig olyan érzésem volt, hogy abszolút nem neki való ez a szerep.
Mégsem a fentiek okozzák a legnagyobb csalódást, hanem a cenzorokkal szembeni vereség. Ez már nem a sötét 90-es évek, ahol könnyedén le lehetett festeni a rendőrséget gyenge, erélytelen alakulatnak. Akárcsak az Underdog Knight-ban, úgy itt is propagandisztikus üzenete van a jelenlétüknek. „Ha ellenszegülsz nekünk, véged”. Kár ezért a szálért, sokkal érdekesebb lett volna az, ha valóban az öt egymásnak szegülő csoport zavarja le egymás között a csetepatét.
Magáért a sztoriért tehát nem érdemes leülni a film elé, viszont aki szereti Yau munkáit, annak kötelező darab. Az első nagyjából egy óra mindenképpen megéri, a rivalizálás bemutatása felettébb élvezetes. Valószínűleg értelmetlen, de azért bízzunk benne, hogy idővel a cenzorok sem fognak annyira fontoskodni.

iMDB