A távol-keleti filmipar a 70-es években futószalagon szállította a harcművészeteken alapuló szórakoztató filmeket, vegyes eredménnyel. Akadtak köztük kiválóak, mint a
The Sword of Swords, de jó pár eltűnt a süllyesztőben. Ez a film valahol a kettő közé került. 1973-ra Wang Yu mögött már számos tapasztalat és nagy siker állt, valószínűleg ennek köszönhette, hogy rendezési lehetőséget kapott. No, meg jókora adag pénzt a forgatáshoz, amivel bizony máris előnybe került a rendezők többségéhez képest. Ám ekkora summa kockáztatásánál biztosra kell menni, különben soha nem kap új esélyt, ha elherdálja a stúdió pénzét. Ez a kettősség végig érezhető a mozin. Így aztán a történet tele van a kalandfilmek jól bevált, mindig eladható kliséivel.
Végy egy halódó országot, amelyet a hivatalos hatalom nem bír megvédeni, legyenek elszánt ellenségei, kell egy karizmatikus hős, pár társsal, aztán ereszd az ellenfeleket egymásnak, minél látványosabb körülmények között. Az alap kétségkívül
Kurosawa Hét szamurája, de csak úgy „szőrmentén”, nyílt lenyúlásról nincs szó. Elvégre a hősök csak öten vannak, a falu sem a hegyekben van, meg két ország katonái hadakoznak, nem? Nem kell a kákán is csomót keresni, hanem nézni a látványos aprítást. Mert az akad benne bőven.
A film első felében még csak akad némi párbeszéd, bár
jellemfejlődéssel nem húzzák az időt,
a második felében viszont talán 60 sornyi szöveg sincs. Akad viszont párbaj, egyedül a tömeg ellen, tömeg a tömeg ellen jelenet. Mindenféle szokatlan és hagyományos szúró-vágó eszköz bevetésre kerül, cselek és nyílt terepen történő akrobatikus megmérettetések sem hiányoznak. A fenti bőség ellenére eltűnhetett volna ez a mozi a süllyesztőben, de nézzük, miért nem így alakult. Legfőként azért, mert
a stúdió nem fukarkodott a kiállítással, az előzetesben fennen hirdetik is, mintegy 3500 statisztát vetettek be. Ez önmagában is képes elvinni egy ilyen típusú mozit.
A japán és a kínai haditaktika sokszori, látványos felvonultatása, összemérése valóban jól sikerült. A szamurájok harcmodora, technikái a wuxia harcok eszköztára ellen meglehetősen szórakoztató, már ha valakit érdekel az ilyesmi. Az összecsapások még keleti mértékkel mérve is hosszú időtartamban lettek felvéve, és akik bemutatják, ugyancsak értik a dolgukat.
Wang Yu rendezőként nem rossz, de nem is kiemelkedő. Néhányszor kifejezetten ügyesen mozgatja a nagyszámú statisztériát, de, számomra meglepő módon, a közelharcokban a japánokat alakító színészek bizony jobbat produkálnak mint ő. A jelenetek többségében a korszak közhelyszerű beállításait használja. Jó, működőképes, de lehetett volna jobb is ennyi pénzből.
Javára írandó viszont, hogy nem sematizál a két nép konfliktusának ábrázolásában. A kínaiak nem gáncstalan hősök, a japánok nem vérengző vadállatok. A harcosoknak járó tiszteletet megadja az ellenségnek, de persze győztesek azért nem lehetnek. Érdekes, hogy a harcművészeti filmjeiben gyakran a japánok a gonoszok, de filmes szemmel nézve a dolgokat, láthatóan merített a japán kalandfilmek megoldásaiból.
Színészként, harcművészként persze elsőrangú, ezen a téren nem csalódik benne a néző. Kár, hogy nem szerződtettek mellé egy hivatásos forgatókönyvírót, jót tett volna a filmnek. Amely azért a VHS korszakban szépen kaszált a piacon, szerte a világban. Pazar kiállítású film lévén, a rajongók elnézték a mélyebb gondolati tartalom hiányát.
Hozzászólások
Gyerekkoromban rojtosra néztük a VHS-n A háború isteneinek fürdőjét. (Akkor volt narrátoros verzió)
Írtad,hogy sikerült beszerezned DVD-n.
Légy szíves mond meg hol sikerült ezt a ritkaságot beszerezned!
Segítségedet előre is köszönöm!
Üdv,
Csaba
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.