A Fighter's Blues (A Fu) (2000)
Készült: 2007. szeptember 1. szombat, 15:49 | | 
| 
| A Fighter's Blues (A Fu) (2000)
A történet főszereplője Mong Fu, azaz a Tigris, aki egykoron Hongkong egyik legjobb muay thai bunyósa volt, számtalan csatát nyert meg a ringben, azonban megcsapta a korrupció szele, ráadásul egyszer a fejét is elvesztette, ami miatt börtönbe került. 13 évvel később szabadult és miközben fel akarja keresni egykori kedvesét, megtudja, hogy van egy lánya, aki immár évek óta egy Isten háta mögötti árvaház lakója Thaiföldön. Mikor a férfi meglátogatja az árvaházat, a gyerekeket istápoló gyönyörű japán nővér, Mioko lesz a segítségére a lány megzabolázásában. Persze híre megy, hogy Mong Fu Thaiföldön van és a helyi muay thai közösség a réges régi sérelmek miatt el akarja üldözni, ám a férfi sikeresen ráveszi őket arra, hogy megmérkőzhessen a félelmetes hírű helyi bajnokkal.
Ugyan a cím is és a téma is azt sugallja, hogy ez elsősorban egy akciófilm, valójában meglepően kevés időt szentelnek magának a muay thai-nak benne. Az egész sztori sokkal inkább egy érzelmes/érzelgős, véleményem szerint igencsak csöpögősre sikerült dráma, számomra értelmetlen, ám a távol-keleti mentalitást egy kicsit ismerve logikus végkifejlettel. Azt a részt, ahogyan a férfi megkedvelteti magát egyrészt az árvaház lakóival, másrészt a lányával, egész jól összehozták, de sokszor túlságosan is érzelmesre, meghatóra akarták venni a figurát és ezzel nagyon elszúrták a filmet. Erre leginkább a végső mérkőzés a példa, ahol még a „vérszomjas” thai nézők is elismerik egy idő után az „ellenséget” (ezt különösen erőltetettnek éreztem), de szinte végig érezhető az érzelgősség (például amikor a gyerekek előadják a „búcsúdalt”, mielőtt Mong Fu elindul a meccsre). A gyerekszereplők helyenként aranyosak, helyenként pedig meglepően idegesítőek, főként akkor, amikor kommentálják a nővér és a férfi egymás közti kapcsolatát. Nyilván humorosnak szánták ezeket a jeleneteket, de véleményem szerint irritálóra sikeredtek.
Kár az elrontott hangulatért, mert egyébként nem lett volna rossz a történet alapötlete. Andy Lau jól játsza az egykori nagymenőt, akire ránehezedik a múltja (annyival öregítik, hogy hetyke bajuszt/szakállat visel), a muay thai jelenetekben viszont nem olyan meggyőző, igaz, ebben a forgatókönyv is ludas, hiszen leginkább csak „verik” ahelyett, hogy verekedne. Alakításáért elnyerte a Golden Bauhinia legjobb színész díját és a HKFA-n is jelölték ugyanebben a kategóriában. A japán nővért az elbűvölő Tokiwa Takako játsza, a karaktere nagyon japán és nagyon jól eltalált, hiszen a tetovált, dohányzó, a férfiakkal is nyíltan beszélő keresztény „apáca” figurája hálás szerep. Rajtuk kívül a többi szerepet kevéssé ismert thai színészek alakították, talán még a férfi egykori barátnőjét alakító Intira Jaroenpura nevét érdemes megemlíteni.
A filmmel kapcsolatban tehát meglehetősen vegyesek voltak a benyomásaim. Az alapötlete jó, a főszereplő karakterek szintén jók, ám a nagyon csöpögős történet és a nyelvek kesze-kusza használata (thai-angol-kantoni-japán keverve vegyesen, ahogy éppen eszükbe jutott) sokat ront az élvezhetőségen, valamint a meccsek gyengécske kidolgozása sem hozza túlzottan lázba a nézőt. Daniel Lee egy évvel korábbi filmje, a szintén Tokiwa Takako főszereplésével készült Moonlight Express sokkal jobban sikerült, e helyett inkább annak megtekintése érdemes.
iMDB
Andy Lau hosszas karrierje során már szinte minden szerepet eljátszott, amit csak egy hongkongi színész eljátszhat. Ám úgy látszik, mindenképpen el akart játszani egy muay thai harcost is, ennek érdekében pedig producerként összehozott minderre egy történetet, aminek megrendezését Daniel Lee-re bízta.
A történet főszereplője Mong Fu, azaz a Tigris, aki egykoron Hongkong egyik legjobb muay thai bunyósa volt, számtalan csatát nyert meg a ringben, azonban megcsapta a korrupció szele, ráadásul egyszer a fejét is elvesztette, ami miatt börtönbe került. 13 évvel később szabadult és miközben fel akarja keresni egykori kedvesét, megtudja, hogy van egy lánya, aki immár évek óta egy Isten háta mögötti árvaház lakója Thaiföldön. Mikor a férfi meglátogatja az árvaházat, a gyerekeket istápoló gyönyörű japán nővér, Mioko lesz a segítségére a lány megzabolázásában. Persze híre megy, hogy Mong Fu Thaiföldön van és a helyi muay thai közösség a réges régi sérelmek miatt el akarja üldözni, ám a férfi sikeresen ráveszi őket arra, hogy megmérkőzhessen a félelmetes hírű helyi bajnokkal.
Ugyan a cím is és a téma is azt sugallja, hogy ez elsősorban egy akciófilm, valójában meglepően kevés időt szentelnek magának a muay thai-nak benne. Az egész sztori sokkal inkább egy érzelmes/érzelgős, véleményem szerint igencsak csöpögősre sikerült dráma, számomra értelmetlen, ám a távol-keleti mentalitást egy kicsit ismerve logikus végkifejlettel. Azt a részt, ahogyan a férfi megkedvelteti magát egyrészt az árvaház lakóival, másrészt a lányával, egész jól összehozták, de sokszor túlságosan is érzelmesre, meghatóra akarták venni a figurát és ezzel nagyon elszúrták a filmet. Erre leginkább a végső mérkőzés a példa, ahol még a „vérszomjas” thai nézők is elismerik egy idő után az „ellenséget” (ezt különösen erőltetettnek éreztem), de szinte végig érezhető az érzelgősség (például amikor a gyerekek előadják a „búcsúdalt”, mielőtt Mong Fu elindul a meccsre). A gyerekszereplők helyenként aranyosak, helyenként pedig meglepően idegesítőek, főként akkor, amikor kommentálják a nővér és a férfi egymás közti kapcsolatát. Nyilván humorosnak szánták ezeket a jeleneteket, de véleményem szerint irritálóra sikeredtek.
Kár az elrontott hangulatért, mert egyébként nem lett volna rossz a történet alapötlete. Andy Lau jól játsza az egykori nagymenőt, akire ránehezedik a múltja (annyival öregítik, hogy hetyke bajuszt/szakállat visel), a muay thai jelenetekben viszont nem olyan meggyőző, igaz, ebben a forgatókönyv is ludas, hiszen leginkább csak „verik” ahelyett, hogy verekedne. Alakításáért elnyerte a Golden Bauhinia legjobb színész díját és a HKFA-n is jelölték ugyanebben a kategóriában. A japán nővért az elbűvölő Tokiwa Takako játsza, a karaktere nagyon japán és nagyon jól eltalált, hiszen a tetovált, dohányzó, a férfiakkal is nyíltan beszélő keresztény „apáca” figurája hálás szerep. Rajtuk kívül a többi szerepet kevéssé ismert thai színészek alakították, talán még a férfi egykori barátnőjét alakító Intira Jaroenpura nevét érdemes megemlíteni.
A filmmel kapcsolatban tehát meglehetősen vegyesek voltak a benyomásaim. Az alapötlete jó, a főszereplő karakterek szintén jók, ám a nagyon csöpögős történet és a nyelvek kesze-kusza használata (thai-angol-kantoni-japán keverve vegyesen, ahogy éppen eszükbe jutott) sokat ront az élvezhetőségen, valamint a meccsek gyengécske kidolgozása sem hozza túlzottan lázba a nézőt. Daniel Lee egy évvel korábbi filmje, a szintén Tokiwa Takako főszereplésével készült Moonlight Express sokkal jobban sikerült, e helyett inkább annak megtekintése érdemes.
