Érdekes (No.2), de a halivudi filmekkel szemben is mindig az a kifogás (jogosan!), hogy szépek ugyan, de üresek (style over substance). [A szépen értem azt, hogy jól vannak fényképezve (nem is csoda, ha zsigmondvilmosokat importálnak Európából...), a díszletezés is rendben és úgy általában szép emberek vannak benne.]
Hogy egy-két konkrétumot is mondjak: a Japánok nagyon sok filmjüket on location forgattják, amit én pl. nagyon szeretek. Egyrészt olcsóbb, másrészt sokkal hitelesebb és átélhetőbb hangulatot közöl. Szvsz inkább a koreai filmekre igaz a szépen fényképezettség (bár sokszor sajna csak a plakát az, ami ütős), de ha jól meg van csinálva, általában üti az amcsi filmek nagyon beszabájozott jellegét.
Ez tény, így vagyok vele én is, mert még nem láttam annyi ázsiai filmet, hogy megunhattam volna ezt az 'egzotikus bájat'.
Most lehet nagyképű leszek, de én már nem felfedezőnek tartom magam a témában, így nem is szívesen gondolom azt, hogy az egzotikum keresése hajt. Nyilván még pár éve igen, de most már nem. A lelkületen azt értem, amit írtam. Jobban megértem az indítékokat, okokat, és a művészi megformálást. Közelebb áll hozzám.
Az amerikanizálódás meg szerintem leginkább Koreára jellemző. Mindenhol van persze nagy pénzű szuperprodukció, de egyenlőre még az elején járnak és nem üresedtek ki teljesen. Másrészről próbálnak ragaszkodni saját filmkutúrájukhoz, Kínában, Japánban, Hongkongban mindenképp. A kisebb filmgyártással rendelkező országok, mint Korea meg Thaiföld egyenlőre az útkeresés stádiumában vannal és jobban befolyásolhatóak.
