Én szeretem a Zhang Yimou wuxiáit. Igazából nekem a Hős volt az első ilyen jellegű filmem, azóta kezdtem el érdeklődni a műfaj iránt. Aztán persze Tigris és sárkány, Repülő tőrök stb-stb. Na és akkor jött a Swordsman második része, aminél csak pislogtam, mivel annyira más élményt nyújtott, mint ezek az újgenerációs wuxiák. Az Ashes of Time-ról meg már nem is beszélek, mivel az annyira egyedülálló másfél órával ajándékozza meg az embert... Mostanában éppen a Shaw Brothers filmjeivel ismerkedem. Hát, hála az égnek, sok van belőlük.
De a Hős nálam akkor is előkelő pozícióban maradt, és a Curse is nagyon tetszett. A CGI pedig egyáltalán nem volt annyira zavaró, a giccses díszleteknek meg igenis volt szerepe a filmben. A Promise-szal kapcsolatban egyelőre nem tudok nyilatkozni, de azt elmondhatom, hogy a Banquet már éreztem, hogy valami bűzlik ööö.. Kínában. Annyira túlesztétizálták a filmet, hogy heveny ásítási rohamokat kaptam alatta. Szép dolog a lassítás, de ha túl sokszor alkalmazzák, azért elég fárasztó tud lenni. A történet drámai éle is elég tompára sikeredett.
Az a baj, hogy már keleten is kezdenek a nagy büdzsével vakítani, pedig elég csak rápillantani a kortárs halivúdi szuperprodukciókra, és mindjárt kiderül, hogy ez nem egy járható út hosszútávon. Mármint minőségileg persze. A második Karib-tengeres filmre már pár nap után sem emlékeztem. Még laktársam sem tudta megmondani, akivel együtt néztem meg, hogy mit is néztünk a hét elején. Azóta a 100 millió feletti filmeket messziről kerülöm.
Na, ez kikívánkozott belőlem.
