Bret Easton Ellis: Glamoráma
Az Amerikai psziho (ugyanezen író leghíresebb regénye) hangulata és Satoshi Kon abszolút józanon és hideg fejjel bemutatott álomszerű valóság-keveredései az amerikai topmodellek és színészek környezetébe öntve, több mint ötszáz oldalon. Gyilkos könyv, nagyon durva. Jobban fejbever, mint bármilyen film. Kétszáz oldal után már várná az ember a furcsaságokat megmagyarázó lezáró csavart és a könyv végét, de nem, még jön négyszáz oldal bele a pofádba kőkeményen, minden fejezet egy szappan, amin el lehet csúszni, és menni kell tovább, az olvasó teljesen átveszi a főszereplő gondolkodásmódját, mindig csak kicsiket lép, kicsiket viszonyít, nem mer átfogóbb képet látni, mert vagy nem hinné el, vagy nem is értené. És, mint az Amerikai pszihóban, a lezárás itt sem egészen lezárás, csak egy hosszú rámpa, ami a semmi fölött véget ér, ott, ahol a megérkezésnek, a megmagyarázásnak kéne lennie, csak épp nincs ott, és az olvasó magára van hagyva. Hihetetlen könyv. Valami azt súgja, hogy sokat fogok még ettől a fickótól olvasni...
Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
Az ügyeletes orosz kortárs író, fenegyereknek kiáltották ki és nagyon nyomatják. A Generation P talán a legjobb, amit eddig olvastam tőle, vitriolos és szellemesen szemét. A Rovarok élete szintén jó, de nagyon durva valóság-csavarások vannak benne, állandóan váltani kell az értelmezési síkok közt, nehéz olvasni. A Számok kevés újdonságot hoz (magyarul nemrég megjelent könyve), azért aranyos, már csak a számmágia miatt is érdemes. A tervhivatal hercege egy rejtett gyöngyszem, két novellából áll, a másodikat kevésbé értettem, de az első zseniális ötvözete a tipikus orosz hivatalnok-novellának és a Prince Of Persiának... igen, igen, a legendás ősi PC-s játéknak! Baromi jó, keményvonalas playerek fogják csak értékelni.
A rettenet sisakja is hasonlóan kocka, szubkulturális utalásokkal teli könyv, ami végig az interneten(?) játszódik. Főszereplői nem ismerik egymást, egy chat-szobában tudnak csak értekezni és megpróbálják kideríteni, hogy hova is kerültek és miért. Nem mondhatnám, hogy mindent értettem, sok az utalás görög mítoszokra is (elvileg az egész könyv központi témája a mítosz fogalma), de gyorsan végig lehet olvasni és jó szórakozás. Pelevin sosem könnyíti meg az olvasó dolgát, de nem is baj, amit végül is sikeresen észrevesz az ember (rejtett utalást vagy összefüggést), annál nagyobb örömet okoz.
William Gibson: Virtuálfény
Nem egészen cyberpunk, közelebb játszódik a jelenhez, mint a Neurománc-trilógia. Ez a regény a Híd-trilógia első része egyébként (további részek: Idoru, A holnap tegnapja). Izgalmas történet, remek karakterek, Gibsonos hangulat és párbeszédek, nagyon tetszett.
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A kárhozott város
Aki a Piknik az árokpartont olvasta, az kábé tudja, mire számítson. Ez a regény hosszabb, kevésbé sci-fi és politikailag egyértelműbb, mint az, kicsit kevésbé jól is működik, de azért elég jó atmoszférája és története van ahhoz, hogy érdemes legyen elolvasni. Kicsit el van nyújtva helyenként, sebaj, ott lehet lapozni, ha épp nincs energiája az embernek oda nem illő hosszú monológokat olvasni.
