A Crossing minden igyekezet ellenére is csupán tisztes, már-már bántóan középszerű iparosmunka. A fájdalmasan aktuális mondanivaló, az északi kisemberek nyomorúsága, a gyakorlatilag egyetlen, 23 milliós munkatáborrá váló országban élők ennél sokkal többet érdemeltek volna. Különösen akkor, amikor szárazföldi határain mind Dél-Korea, mind Kína három méter magas falat épít - így az utolsó (egyre inkább elvi) menekülési vonalak is bezáródnak.

Az egész film súlya a főszereplő kisfiú, Myeong-cheol Shin vállára nehezedik. Tapasztalt színészeknek is feladná a leckét, egész egyszerűen gyerekszínésznek ez a karakter túl sok - ha néhol ki is esik a szerepéből, ezzel a ténnyel tisztában kell lennünk.

Eltekintve attól, hogy a jó film fokmérője az egyik legutolsó esetben egy elnyert Oscar-díj, szimbolikus jelentőség tulajdonítható annak, hogy mégis a Crossingra esett a választás. Hiszen milyen nemes gesztus, hogy az északi testvérek szenvedéseit bemutató filmet viszik a nagyvilág színe elé, még akkor is, ha 2008-ban esetleg készült jobb is nála. Sajnos a hasonlóan gondolkodó naiv idealistákat ezúton kell kijózanítanom.

A hazai zsűri egész egyszerűen azzal indokolta a döntését, hogy sztorija révén ez a film egyrészt az Egyesült Államokban könnyebben eladható, másrészt az aktuálpolitikai tartalom, valamint az emberi jogokat lábbal tipró északi diktatúrából menekülők megrendítő története felkelti majd a Filmakadémia tagjainak érdeklődését. A reményei szerint így egyszerre két legyet ütő, a filmet jelölő Korean Film Council (KOFIC) hét döntnöke csupán egyetlen apróságot hagyott figyelmen kívül, méghozzá a rendező, Tae-gyun Kim személyét.

Közhely, hogy bizonyos témákhoz nem szabadna akármelyik rendezőnek hozzányúlnia. Nem mindegyikük alkalmas és képes bemutatni a haláltáborok, a gulág, a nyomor, vagy jelen esetben a mindezt ötvöző sztálinista diktatúra borzalmait. Anélkül, hogy minősítenénk munkásságát (Volcano High, Temptation of Wolves, A Millionaire's First Love), Tae-gyun Kim erejét meghaladó feladatra vállalkozott.

Pedig alaposan felkészítette a stábot. A rendezőasszisztens Kim Chul-yong maga is a zárt határon át érkezett Dél-Koreába, Északon művészeti propagandistaként dolgozott. Ezen túl menekültekkel, segélyszervezetek munkatársaival, és embercsempészekkel több mint száz interjút készítettek, hogy a lehető leghitelesebb legyen a Crossing. A helyes északi kiejtés elsajátítása érdekében a szereplőket három hónapon át frissen érkezett menekültek tanították, míg az Észak-Koreában játszódó jeleneteket egy, a szomszédos építészeti hagyományokra leginkább hasonlító határmenti déli bányászvároskában, valamint Mongóliában vették fel. A közel négymillió dolláros költségvetés a koreai mozifilmeket tekintve átlagosnak mondható, de azzal már az elején tisztában voltak a készítők, hogy a potenciális mozibajáró közönséget, a fiatalokat nem fogják tudni megszólítani, így a pénztáraknál nem szerepelnek majd jól.

Szomorú, hogy újra ki kell mondani: ebből az alapanyagból illett volna lényegesen jobb filmet kihozni. Érzékeny témájú, aktuális alkotás, sajnos helyenként bántóan középszerű kivitelezéssel.