A futószalagon gyártott koreai romantikus vígjátékok egyre sötétedő alagútjában feltűnt a fény. Még nem az igazi, de a 200 Pounds Beauty számomra mindenképp bíztató jel. A forgatókönyvíró gondolt egy merészet, a producerek rábólintottak és el mertek szakadni a kötelező kliséktől és valami újjal próbálkoztak. Azért túlzásba nem vitték, de a film mégis több 120 perc poénkodásnál.

Hanna története arról szól, hogy lehetsz tehetséges, ha nem felelsz meg a közízlésnek, ha nem szeret a kamera, ha már a photoshop sem segít, akkor nincs esélyed. Lehetsz a legodaadóbb, legszeretetreméltóbb emberi lény, ha távol állsz a bűvös 90-60-90 cm-től, vagy nincs borotvareklám arcod izmos felsőtesstel, akkor álmaid szerelme levegőnek fog nézni. Ugyanakkor ha kézzel-lábbal rivaldafénybe vágysz és mindent megteszel, mindent feladsz érte, akkor végül kicsúszik a lábad alól a talaj, és a végtermék már nem te vagy.

Ezt a filmet mindenkinek ajánlom, ami ugyan mérföldkő is lehetett volna, de ahhoz sajnos kicsit elszúrták a végét, bár ki tudja. Az első 90 perc mindenesetre kifogástalan…Fenéket! Vissza az egész. Mérföldkő. Tudomásul kell venni, hogy a koreai romcom-ok végén muszáj csöpögni. :P