A korábban főképp íróként tevékenykedő kínai Chao-Bin Su (John Woo közreműködésével készült) kacifántos kosztümös filmje úgy rántja egymásra a wuxia, a melodráma és a románc zsánerelemeit, hogy a megszokott panelekből való építkezés és az olykor körülményes információadagolás ellenére képes meglepő fordulatokat felmutatni, és érzelmi súlyt adni látványos akciójeleneteinek.

A Reign of Assassins legnagyobb vállalása a már-már vakmerően szerteágazó történet kézben tartása, valamint a forgatókönyv többszörös rétegzettségének érthető és izgalmas elővezetése. A cselekmény a hajdan Indiából érkezett kung-fu mester harcművészeti teljhatalmat biztosító földi maradványainak felkutatása és megszerzése körül kialakult rivalizálást használja vázként (lásd az animált intrót), és a holttest nyomába eredő, Dark Stone nevű társaságba tömörülő gyilkosok viszályát követi. A kalandfilmes vezérszál mellé egy romantikus mellékkonfliktus kerül, miután a harcosok klánjából menekülő Drizzle megváltoztatott külsővel, Zeng Jing néven próbál letelepedni a fővárosban, ahol új életet szeretne kezdeni a futárként dolgozó Jiang Ah-sheng oldalán. Ahogy a Dark Stone harcművészeinek előtörténetéről és szerteágazó életútjairól, a két kiemelt cselekményszál közötti többszörös összefüggésről is egyre több részlet mutatkozik meg a játékidő során, átgondoltan koreografált kardpárbajok és elmélkedő jellegű epizódok által kísérve. A komplex viszonyrendszer párhuzamos szerkesztés, többszörös visszaemlékezések, álcák és felvett identitások elbizonytalanító sokasága között bontakozik ki, ráadásul a figurák motivációi is nagyrészt rejtve maradnak a film első felében, így fokozott nézői figyelem befektetése árán sem válik egyértelműen kiismerhetővé a szereplők viselkedése, ami a késleltető narrációs megoldások tudatosságát bizonyítja, és a motívumok szintjére emeli a történetszálak közötti kohéziót.

Ahogy azt a varázslatos erőt hordozó, darabjaira vágott többszáz éves test köré felépített konfliktusrendszer és Drizzle/Zeng Jing szemszögének kiemelt fontossága is jelzi, a Reign of Assassins egyik legfontosabb kérdése az újrakezdés lehetőségét firtatja. A múlt lezárásának esélye egy új jövő érdekében legtöbbször a szimbolikus halállal és feltámadással kerül párhuzamba, ahol az eltemetés majd a kiásás motívuma, a kettő közötti tetszhalott állapot és a második születést követő „halálok közötti élet” érzése fogalmazódik meg. A hősök fegyvereiket, anyagi javaikat és végül egymást is hajlandók hosszabb-rövidebb ideig a feledés biztonságába zárni, hogy ezzel vészeljenek át egy-egy menthetetlen időpillanatot, ami lezárásként készítheti elő a megváltozott helyzetbe való „beleszületést”.

Ilyen módon a kosztümös kalandfilm romantikus cselekményszálába jelentős melodráma-hatás vegyül, aminek további illusztratív példái Zeng Jing és Jiang Ah-sheng viszonyának paralizált állapotra alapuló jelenetei (lásd a bankbeli támadást, ahol a férfi nem tud megmozdulni, illetve a Zeng Jing sérülése után következő rajtaütést). Ezek a képsorok emelik ki, hogy férj és feleség kölcsönösen képtelen felismerni a párja tehetségét, ezért nem tudnak közösen fellépni a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben: egyikük tehetetlensége kell ahhoz, hogy megvédjék kapcsolatukat (ez a motívum egyébként nem idegen a kortárs wuxiától, lásd például a koreai Shadowless Sword szerelmeseinek idevágó helyzetét). A házasság tükrében kap hangsúlyt az identitások kettőssége, a szerelmi kapcsolatban élesedik ki a régi és az új „én” harca. Ezáltal a film odáig fokozza melodrámai vonatkozásait, hogy megidézi az alkotótárs emlékezetes darabjában (John Woo: Ál/Arc) vagy a kortárs ázsiai melodráma egyik sztárszerzőjének (Kim Ki-duk: Idő) filmjében használt arcplasztika-motívumot, a végletekig feszítve az önazonosság és az újrakezdés által felvetett feszültséget, amit a klán csuklyás vezetőjének álarca és torzított hangja is hordoz.

A Reign of Assassins alaposan kidolgozza a különféle műfaji sablonokból gyúrt karaktereket a The great magician miliőjébe illő mágustól a bosszúdrámák vérszomjas harcosnőjéig, így több – akár egymástól függetlenül is figyelemre méltó – árnyalt drámát épít fel és futtat ki észrevétlenül a központi pár története mellett (lásd a halálos sebbel a feleségéhez hazatérő klán-tagot, vagy a férfiléttel küzdő kegyetlen vezért). A játékidő utolsó negyedében új irányba forduló film többlépcsős lezárásában nem csupán az egyes cselekményszálak és idősíkok találkoznak, de magyarázatot kap az érzelmek és motivációk hálója is, így a sokáig széttartó és epizodikus mű végül elegánsan tereli közös mederbe párhuzamosan kibontott motívumait.

imdb