Ha egy egykoron fotósként, illetőleg operatőrként dolgozó rendező első ízben rendez filmet, akkor mindig kétséges, hogy milyen lesz a végeredmény, hiszen azzal, hogy végre a saját szájuk íze szerint dolgozhatnak, rendszerint túlzásba viszik a játékot a képi világgal.

Azonban egy rutinos, öreg róka már nem nagyon esik bele ilyen csapdákba, főleg, ha nem is akárkiről van szó, hanem a híres-hírhedt kínai 5. generációs rendezők egyikéről, Tian Zhuangzhuang-ról. Na most, Tian úgy látszik mégis belesétált a csapdába, nagyon elbízta magát, mert annyira igyekezett lenyűgözni a nézőt a képi világgal, hogy a sztoriról szinte teljesen elfeledkezett... Pedig igen jó forrásmunkát választott, hiszen a híres japán író, Inoue Yasushi egyik művét adaptálta, akinek egyébként olyan híres filmek alapjául szolgáló művek fényesítik hírnevét, mint a Hunting Rifle, a Furin kazan, a Kaseki, vagy éppen a The Silk Road. A harcos és a farkas sztorija se lenne rossz, ha nem szinte teljes egészében a nézőre lenne bízva annak kitalálása, hogy mi is zajlik a vásznon valójában. Dióhéjban arról van szó, hogy egy együgyű juhászt besoroznak a seregbe, az egyik tábornok pedig a szárnyai alá veszi. Nagy háborúk zajlanak, amikből alig látunk valamit, majd a sereg letáborozik egy mindentől távol levő faluban, ahol egy fura legenda tartja magát. Juhászunk szerencsés ember, mert ahol meghúzza magát, ott terem szinte a semmiből egy helyi nő is, majd egyre inkább úgy tűnik, hogy a legenda nem csak legenda. Misztikus, nem igaz? Valószínűleg Inoue regényében korrektül ki is vannak dolgozva a szálak, de a filmben csak kapkodja időnként a fejét a néző, hogy ez meg az a fordulat vajon minek is köszönhető. A rendezőt mindez nem zavarta, ő egyszerűen elveszett az események színhelyéül szolgáló tájak különféle nap- és évszakokban történő fotózásában. Ezek természetesen gyönyörűek, de egyből olyan érzése lesz a nézőnek, hogy szinte biztos, hogy különféle fotós és számítógépes trükkökkel tuningolták fel a látványt. A látványt, aminek színvonalát a történet második felében látható, élő szereplőkkel nem leforgatható jelenetek béna CG-vel való helyettesítése teljesen lehúzza. Igen, óriási élő farkashordát nem tudtak volna úgy irányítani, ahogy a filmben látható és a záró jelenetet sem lehetett másképp megoldani, de sajnos a grafika olyannyira hiteltelen, hogy egyből oda az illúzió. Kicsit a jó oldalra billenti a mérleget, ahogy a háborút és a békeidőt választja külön a rendező. A háborúban végig sötét, komor színek és állandó félhomály uralkodik, a békeidő ellenben mindig nagyon szép. Kivéve, amikor havazik, mert a digitális hópelyhek egyrészt röhejesek, másrészt igen hamar feltűnik, hogy egyik szereplő sem lesz havas tőlük, így a hitelesség ismételten teljesen kiveszik a történetből.
Kicsit olyan az egész, mintha muszáj lett volna Tian-nak filmet forgatni és úgy döntött, hogy inkább játszik, mintsem komolyan próbálkozik. Ez jön át a színészi alakításokon is, Odagiri Joe szinte csak azért van jelen, hogy elmondhassa, hogy Korea és Brazília után Kínában is forgathatott, Maggie Q-ból alig látszik valami (pedig ha Cat III-ként forgatják le a filmet, akkor most mindenki róla beszélne), talán a tábornokot alakító Tou Chung Hua a legjobb hármuk közül.
Sajnos a The Warrior and the Wolf egy nagyon elbaltázott darab, pedig szinte végig érződik rajta, hogy ebből egy nagyon korrekt kis filmet lehetett volna összehozni. Mégsem emiatt haragszanak rá leginkább a nézők, hanem azért, mert a trailer teljesen más műfajt ígért, mint amit a néző kap. Mert igaz ugyan, hogy vannak csatajelenetek, de egyrészt nem azokon van a hangsúly, másrészt messze nem olyan grandiózusak és monumentálisak, mint mondjuk a Red Cliff harcai. Mindezek helyett egy misztikus, lassú és nehezen követhető szerelmi történetet kapunk, ami minden szinten csalódást okoz. Leendő operatőröknek kötelező darab, mindenki más nyugodtan kerülje el.

iMDB