Talán az igazi művész egyik legfontosabb jellemzője, hogy témájában mindig meg tud újulni, s bár a rá jellemző formavilág megmarad, de nem ragad le és kering egy bevált módszer, technika, téma körül. Kinji Fukasaku ezzel a filmjéval egyértelműen bizonyította, hogy ez nem csak fantazma, hiszen egy évvel korábban forgatta, mint a mára már a világot bejárt kultfiljét, a Battle Royalet. 

 

 

A The Geisha House teljesen más alpokon nyugszik, mint a fentebb említett sikerfilm. Pontosan azt adja, amit a címe ígér, tudniillik egy nagyon szemléletes bepillantást a japán szórakoztató hölgyek világába. Teljesen természetesen mutatja be emberi oldalukat, hiszen megleshetjük őket, ahogy például nyitott szájjal, horkolva alszanak, vagy hogy mennyire kiszolgáltatottak kuncsaftjaiknak. Emellett szépen lassan mégis megjelenik az a fennkölt, művelt kéjhölgy, akit nehéz megközelíteni, megérinteni, és bizony nem kevés áldozatot kell hozni, ha az ember meg akarja szerezni magának. Így, a lányok emberi és a "transzcendens" tulajdonságaival együtt válik egésszé a kép, és lesz természetes, értehető. Sok, a gésákkal foglalkozó műből hiányzott eddig bizony egyik vagy másik elem.

 

 

Mindemellé kapunk egy nagy kellemes és izgalmas törénetet, mely egy olyan korszakban játszódik, mikor rengeteg fenyegetés éri a gésák világát, melyek közül az egyik legerősebb a prostitúció-ellenes törvény bevezetésének, és jelentős társadalmi támogatottságának veszélye (1958). Ezekben a nehéz időkben a ház lakóinak össze kell szedni minden tudásukat, illetve össze kell tartaniuk, hogy a rengeteg intrika okozta fenyegetést átvészeljék. Mindezt egy fiatal omocha, azaz gésának készülő kislány szemén keresztül láthatjuk, aki egyrészt nagyon tehetséges, másrészt rettentően elhivatott.

 

 

Nem igazán tudom tovább hogyan méltatni a filmet, hiszen nagyon letisztult alkotás, ami nem törekszik arra, hogy hatásvadász elemekkel kösse le a nézőt, de arra se, hogy túl reakisztikus, vagy túl elvont legyen. Egyszerűen egy film, ami szórakoztat és elgondolkodtat. Egy kicsit talán archaizál is a rendező, hiszen hasonló filmeket a nagy klasszikus, Mizoguchi Kenji készített. Nála is a nők szenvedése, talpon maradásuknak nehézésgei jelentették a központi témát. Szinte egyértelmű, hogy Fukasaku tisztelgett ezzel a filmjével a japán film, és annak egyik atyja előtt, de kellően idős, és tapasztalt róka lévén nem egy feldolgozást, vagy utánzatot kaptunk tőle, hanem egy különálló, szuverén alkotást.