iMDB  

Íme egy igazi, hamisítatlan kaiju eiga (szörnyes film) a 60-as évekből. 1945-ben vagyunk, Frankfurtban, ahol is egy feltalálónál megjelenik a hadsereg és a találmányát elkobozzák tőle, mondván, ez az egész ország számára hihetetlen fontossággal bír. Tengeralattjárón menekítik a nagy, dobogó dobozt Japán közelébe, ahol átrakodják egy japán tengeralattjáróra, miközben egy amerikai gép elkezdi bombázni őket. A rakodás után persze rögtön meg is semmisül a német U-boot. A doboz elkerül a Hiroshimai Kutató Központba (vagy valami ilyesmibe) és a helyi prof egyből elkezdi a kísérlezetést vele, egy testbe próbálja beültetni (a profot egyébként Takashi Shimura alakítja, aki jópár Kurosawa filmben is nagy szerepet kapott, itt csak egy afféle cameo szerepe van). A műtét alatt megjelenik az égen az amerikai repülő és ledobja az atomot. 15 évvel később ugyanitt rengeteg csavargó és beteg ember van, de a legfurcsább közöttük egy nem túlzottan japános küllemű, beszélni sem tudó „gyermek”, akit senki sem tud hová tenni, hogy honnan jöhetett. Aztán persze kiderítik, hogy ő Frankenstein (Koji Furuhata), aki a radioaktív sugárzástól egyre csak nő és egyre többen félnek tőle és meg akarják semmisíteni. A dokik kezdetben ellenzik a dolgot, dr. James Bowen (Nick Adams) és dr. Yuzo Kawai (Tadao Takashima) a kutatások miatt, míg dr. Sueko Togami (Kumi Mizuno) pedig azért, mert hát Frankenstein is csak ember. Frankenstein megszökik, a hadsereg kezdi hajkurászni, közben pedig bejelentések érkeznek más helyekről is, hogy ott járt egy szörny, ami nem lehetett ő, mivel fizikailag lehetetlen, hogy odaért volna. Hamarosan kiderül, hogy ez a valami Baragon, egy dinoszaurusz, ami úgy élte túl az elmúlt pár millió évet, hogy beásta magát a földbe. Aztán ahogy az a kaiju filmekben már csak lenni szokott, a két óriás útja keresztezi egymást és elkezdődik a rendkívül szórakoztató final battle.

A sztori tehát kellően debil ahhoz, hogy igencsak szórakoztató film jöjjön össze. A kivitelezés meglehetősen gagyi, de pont ez a jó benne. Gyönyörű rendőrautó makettek ugratnak át a műanyag korlátokon, egy kábelen vezetett vaddisznóbáb suhan át az erdőn, Frankenstein bonsai fácskák között ugrándozik, miközben apró műanyag tank zuhan a „vaddisznócsapdába”. Amikor pedig „együtt” mutatják Frankensteint az emberekkel, akkor vagy gyors vágások vannak (párbeszédeknél, amik ugyan esetünkben eléggé egyoldalúak), vagy igencsak kezdetleges „összefilmezésnek” lehetünk tanúi. Baragon sem nyerte el még ebben a filmben az újabbkeletű Godzilla filmekben látható formáját, szegényke kissé nagyon is debilen néz ki. Apropó, Godzilla, „ő” úgy látszik ’65-ben szabadságot kapott, mert ebben a moziban nem tűnik fel egy pillanatra sem, sőt, említésre sem kerül. Egyébként a film minden egyes pillanatában visszatükröződik a 60-as évek minden bája, kezdve a hajviseletektől a mindenhonnan szóló rock’n roll zenén keresztül egészen az autókig. Kedvencem az a rész, amikor Frankfurtot mutatják „madártávlatból”, de a költségvetésbe vélhetően ez nem fért bele, így egy jókora festmény a város, aztán a ráközelítés után már egy makettvárosban jár a kamera. A színészi játék egyébként meglepően profi, a szereplőknek volt már némi gyakorlata a kaiju filmekben, a Togami Sueko-t alakító hölgy pedig még a Godzilla Final Wars-ban is szerepet kapott a későbbiekben. Röviden összefoglalva, aki bírja ezeket a szörnyes blődliket, annak feltétlen ajánlott néznivaló…