Az előző epizódban már érintették a család kérését. Úgy tűnik, további lehetőséget láttak a témában, mert az ötödik kaland középpontjába szintén ezt állították.

A vándorló ronin összetalálkozik egy fölöttébb nagyszájú, tiszteletlen, mondhatni csibész természetű fiatal lánykával, aki szorgalmasan bosszantja a környezetét. Miért pont az öreg maradna ki belőle? Eleinte még elnézően fogadja csínytevéseket, de akkor már meglepődik, amikor a fruska apának szólítja, s egy régi "kalandjára" utal. Vajon mi az igazság? Nos, ahhoz kétség nem férhet, hogy pénze van az ifjú hölgynek, testőrre is szüksége van, mert valaki a fejére pályázik. Nagyon úgy tűnik, a titkolódzó kislány valami veszélyes ügybe mászott bele. Az öreg ronin egyre nehezebben tud semleges maradni a cserfes, ám szeretetre méltó, és szeretetre vágyódó lányka közelében. Hamarosan együtt utaznak tovább, de nem úgy tűnik, hogy tartós lesz a nyugalmuk.

Szögezzük le gyorsan, ez nem csambara történet. Inkább olyasmi, amit mi TV játéknak tartanánk, csak éppen speciális japán környezetben. A Sógunátus korának nehéz, sőt sanyarú sorsú képviselőit joggal nevezhetjük "hétköznapok hőseinek". Mindannyian keményen próbálkoznak talpra állni, tisztes életformát összehozni, miután előzőleg önhibájukból, vagy azon kívül, a társadalom legalsó rétegébe süllyedtek. Sok jó nem jut nekik, a kevésért is megküzdenek. Kísérletezésük közben a néző látja a párhuzamosan futó szálat, amelyben a gazemberek egy csoportja félti a piszkosan szerzett vagyonát, s a védelmében kíméletlenül igyekeznek megsemmisíteni azokat, akik a legcsekélyebb veszélyt jelenthetik rájuk. Nincs akció halmaz, itt a jellemek és a sorsok a fontosak. A rendező, Inoue Akira a szerencsésebb megközelítést választotta. Nem "agyonbeszélteti" a színészeit, hanem csak a lényeget közli szóban, a többit remek képformálással adja a néző tudtára. A beállítások, kamera ráközelítések éppoly tisztán visszaadják azt, amit az adott karakter érez, vagy elmondani nem akar, mintha egy monológot hallhattunk volna. Sato Masaru zenéjére az előző epizódokban sem lehetett panasz, de most kifejezetten fülbemászó dallamokkal kedveskedik nekünk. A címszereplő fiatal lány alakítása pedig bízvást odaállítható Mifune életbölcs és ravasz szamurája mellé. Kiváló párost alkotnak. A végére azért sűrűsödnek az események. A remélt hétköznapi életforma meghiúsulása, a tisztesség pusztulása, kivételesen komolyan haragba hozza a ronint. A sorozaton belül ez az első eset, amikor valódi haraggal indul harcba, nem csak azért, mert belekényszerítik. Az első olyan ellenfelét kapja hozzá, akinek a vívótudása kétségessé teszi a párbaj sikerét. Tehát a lezárást azért értékelni fogják a szamurájvívás kedvelői.

A mini-sorozat egy kedves, hangulatos, érzelemdús epizódja, amely a humortól sem mentes. Minden része precízen összerakott és kivitelezett. Aki rámenős kalandfilmre vágyik, annak nem ajánlom, de aki hajlandó beleélni magát egy lassúbb mozi szerethető alakjainak életébe, vagy eddig is követte a szerény természetű főhősünk kalandjait, az jól fogja magát érezni.

(1983; 91 perc)