Kirisute Gomen - Licence To Kill (2. évad)
Miután az első évad megérdemelt sikert aratott, következhetett a folytatás.
Nézzük, mi változott, és mi nem. A szereplőgárda alapjában véve megmaradt. Az állandó, és a visszatérő karakterekben minimális változtatás történt, csakúgy, mint a jellemvonásaikban. Szerencsére a történetformálás erőssége sem csökkent. Nincs, vagy csak elvétve akad ismétlődés, a forgatókönyv írói továbbra sem panaszkodnak ötlethiányra, így a néző sem.
Azért egy kis súlypont eltolódás már van. Különösen az évad vége felé haladva egyre többször jutunk el a hatamotókhoz az eddig taglalt közrendű világból. A hatamotók a szamuráj kaszton belüli tagozódás „csúcsragadozóit” jelentik. Hatalom és az igazán nagy pénz az ő világukban összpontosul. A jelek szerint azonban mégsem jut mindenkinek, mert becstelen alakok sora található közöttük. A legerősebb érzelmi töltetű epizódok itt játszódnak le, mert valóban aljasságokat láthatunk. Egy percig sem sajnálja a néző azokat, akiket a hőseink az általuk vártnál hamarébb juttatnak át a túlvilágra. Lévén a leggazdagabbak, a testőreik a képzett harcosok közül kerülnek ki, sőt, maguk sem lebecsülendően forgatják a katanákat. Így az eddig sem tucat-összecsapásnak bizonyuló leszámolás-jelenetek harci intenzitása még fokozódik, a nézők örömére. Akad persze változás is, rögtön az epizódokat bevezető szövegben. Valószínűleg rájöhetett az alkotócsapat, túl nagy az elhalálozási ráta ahhoz, hogy a kedélyes jótevők imázsa sokáig fenntartható legyen. Így aztán megjelenik a „demon guardhouse” kifejezés, ami azért elég világosan jelzi, kikkel van dolgunk. Mindez a fényképezés stílusával együtt változott. Erőteljes fény-árnyékhatások tűnnek fel, jobb beállításokkal párosulva, a humor lecsökkentődött, bár azért nem tűnt el. A zene szintén testreszabottabb. Az első évad westernes melódiái visszaszorulnak, a helyi motívumok kerülnek előtérbe. Amikor ez a három elem összeáll az egyes epizódok végén, erőteljes a hatásuk. A rendcsinálásra elinduló csapat kifejezetten félelmetesnek hat, olyannak, amik a valójában – gyilkosok a rend nevében. Nem volna kedve az embernek ilyenkor összefutni velük. Ez az alapvető hangulatváltás máshol szintén meglátszik. A halál megjelenítése már erőszakosabb, mint az előző szezonban volt. Sőt, - és azt hiszem, itt kezdett komoly gondjuk lenni a cenzúra bizottsággal – az érzékiség megjelenítése sem hiányzik. Elvégre a rosszfiúknak nem csak szakéra fáj a foguk.
A legfontosabb változás persze a végére marad. Sok-sok epizódon, és problémán verekedték át magukat a hőseink, miközben nem érezte a néző, hogy istenigazából veszélyben lehetnek. Előbb-utóbb el kellett jönnie a felismerésnek, hogy ez így nem hiteles. Ki más, mint a legfelső hatalomkör egyik nagyratörő politikusa szúrná ki, hogy túl sokan távoznak közülük az árnyékvilágba. Neki pedig elegendő hatalom áll a rendelkezésére, hogy komoly kihívást jelenthessen, még egy olyan rendőrcsapat számára is, amelyet szintén tekintélyes személyiség támogat. Ezért aztán az évadzáró epizód talán a legjobb a sorozatban, meglepetésekkel teli, melyben a hősök sem sebezhetetlenek.
Kéretik személyesen ellenőrizni.