Sose hívd elő egy nő haragját! Ez Chan Wing-Chiu egyetlen rendezésének mottója, ám a miértjére csak szép fokozatosan vezeti rá a nézőt. Ha hozzátesszük, hogy mindez egy hamisítatlan exploitation thrillerből derül ki, aminek egyik főszereplője Anthony Wong, akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy ez a film túlzottan rossz nem lehet.

A történet főhősnője egy boldog házasságban élő fiatalasszony, akin egy szemműtétet hajtanak végre és ennek folyományaként csak szép lassan, három nap alatt nyeri vissza a látását. Férje egy jónevű orvos, akinek el kell utaznia, nem tud otthon maradni feleségével, ráadásul a szobalánynak is sürgős programja akad, a vak hölgy tehát otthon marad egyedül. Természetesen csengetnek és a férj gyerekkori osztálytársa jelenik meg, aki eleinte barátságosnak tűnik, ám szép lassan fény derül a múltjára, a valódi énjére és a szándékaira is.

Annak ellenére, hogy ez egy ízig-vérig exploitation thriller, nem kapott category III besorolást, elsősorban amiatt, mert keveset láttat, inkább csak éreztet. Ugyan van benne erotikus jelenet (nem is akármilyen), némi vér is, de abszolút nem olyan extrém a kivitelezése, mint mondjuk Herman Yau filmjeinek. A lényeg itt inkább a lélektanon van, azaz azon, hogy a kezdetben gyengének és védtelennek tűnő hölgy a rá zúduló terrorizálás hatására hogyan erősödik meg.

A terrorizálás bemutatása azzal együtt is jól sikerült, hogy a film keveset láttat, a történtek ugyanis így is remekül „átérezhetőek”, az ötletek pedig legalább olyan elborultak, mint a jó 20 évvel korábbi japán sexploitation filmekben. A már-már klisészerű horrorkellékek mellett (éjszakai vihar, becsapódó ablakok, stb.) a legjobb jelenetek közé tartozik az, amikor a vak lány zuhanyozik, nem sejtvén, hogy „látogatója” van, a férfi „tolvajfogó” előadása, valamint a számtalan megalázó helyzet, amibe a nő belekerül (ezek közül a rántott húsos vacsora különösen emlékezetes). Jók és logikusak a nő menekülési kísérletei is (a sablonos telefon nem működik részt remekül ellensúlyozza a mobiltöltő „láthatatlan” módon szállítása), akárcsak a végkifejlet, valamint a férfi módszerei a házba betérő többi szereplő elintézésére (a tolvajnak a férfiassága bánja a dolgot, de a rendőr se jár sokkal jobban).

A legjobb karakter a filmben természetesen az eleinte egy békés bolondnak tűnő férfi, akit Anthony Wong alakít, szokás szerint fantasztikusan, tökéletesen hozza az őrült figurát, amit csak tovább fokoz a helyenként már-már röhejes fizimiskája. A vak lányt a 90-es évek első felének egyik népszerű popsztárja, az egykori Miss Asia 3. helyezett Veronica Yip játszotta, ő is jól teljesít és szerencsére a játékában nyoma sincs az ilyesmi karaktereket tönkretevő siránkozásnak és nyivákolásnak, ráadásul a külleme sem hagy kívánni valót maga után. A mellékszereplők közül talán az elsősorban filmrendezőként ismert Fruit Chan-t érdemes megemlíteni, aki egy tolvajt alakít, akinek igencsak rosszul alakul a szénája.

A filmben tehát minden a helyén van, kellőképpen elborult és a története is logikus. Ám minden eddigi dicséret mellett sem ajánlanám mindenkinek, aki ugyanis már jópár category III filmet látott, annak valószínűleg kicsit unalmasnak fog tűnni és a többnyire csak éreztetett erőszakos dolgok miatt is maradhat hiányérzet. Elsősorban Anthony Wong miatt érdemes megnézni, valamint hatásos belépőt nyújthat az extrémebb category III filmek világába.

iMDB