IMDb

Egyértelműen ez az év eddigi legviccesebb filmje, legalábbis azok közül, amik Hongkongból kikerültek. Na nem arról van szó, hogy egy ütős vígjáték került volna a filmvászonra. A Mr. Cinema önmaga paródiája, egy olyan film, mely alig bújtatva önmagáról szól, saját magát mutatja be önnön filmkockáin.

A főszereplő valójában egy teljesen átlagos hongkongi polgár. Talán csak abban különbözik polgártársaitól, hogy a többieknél jobban vonzódik az „őshazához”, a kommunista Kínához. Ennek jegyében egyetlen vágya, mely igen korán teljesül is, hogy igazi patrióta filmeket vetíthessen egy szép, nagy moziban. Ő a szocialista erkölcs megtestesült mintapéldája, az „egy mindenkiért, mindenki egyért” filozófia gyakorlati megvalósítója. Minden pénzét az éppen arra rászorulóknak adja, míg ő feleségével és fiával egy tetőre épített faviskóban nyomorog. Persze ott tökéletesen jól érzi magát. A kapitalizmus térhódítása, majd később Kína felvirágzása azonban szépen megbontja ezt az idillt, lassan senki nem marad a környezetében, aki ugyanazokat az elveket vallaná, mint ő. Az általa vetített filmekre egyre kevesebben ülnek be, a felesége belerokkan a rengeteg munkába, a fia pedig, barátaihoz hasonlóan, Hongkong határain túl próbál szerencsét.

A film gyakorlatilag egy körkép a Hongkongban az elmúlt évtizedekben végbement változásokról, egy hitéhez a végletekig hű, s így némileg naiv szocialista patrióta szemszögén keresztül. Ez viszont csak a felszín. Ami igazán érdekes, és számomra humoros is volt, az csak a film után kristályosodik ki az emberben. A Mr. Cinema cím némileg túlzó lehet, hiszen valójában nem a Mozi, hanem egy családi dráma áll a központban. Csak a végkifejlet döbbenti rá az embert, hogy ez nem egy teljes mértékben ironikus hangvételű film, nem parodizálja a főszereplő által vetített, hazafias jellegű filmeket, hanem bizony ez azok egyértelmű újrája. A Mr. Cinema egy tipikus kínai propagandafilm, modern köntösbe öltöztetve. Ahogy erre rájöttem, egymás után ugrottak be az apró részletek. A fiú barátnője, aki Amerikába utazik, képtelen ott karriert kiépíteni, sőt, örökre megbélyegezve jön haza a kinti megalázó munkától. Akik viszont a feltörekvő Kínába utaznak, mind megfogják az Isten lábát, persze csak akkor, ha igazi, rátermett, változni és változtatni lépes, becsületes emberek. Azoknak sem kell aggódniuk, akik a múlt rendszer, s ideológia hívei. Bár számukra sem könnyű az élet, a végén mindenképp kifizetődő lesz hűségük és kitartásuk.

Egy sokkal találóbb plakát. 

Régen láttam ennyire egyértelmű, mégis ennyire jól eltalált, kifejezetten szórakoztató propagandafilmet. Anthony Wong általában sok szerepet elvállal, s azok közül kevés az, amiben igazán megmutathatná tehetségét. A Mr. Cinema végre csak az ő karakterére koncentrál, s kiválóan mutatja be az elszánt, fiatal hazafit, a megtört apát, s a változásokba lassan belenyugvó, s azokkal együtt élni próbáló öregembert. Élvezet nézi, ahogy lubickol a szerepben.

Na, vajon milyen márkájú krémet tart kezében az öreg? 

A film, bár néhol szívbemarkoló dráma,  nem nélkülözi a kellemes humort, sőt az irónia apró morzsáit sem. Bár összességében propagandafilm, mégsem rest néhol homályosan, néhol konkrétabban fityiszt mutatni mind a múlt, mind a jelenlegi rendszernek.

A Mr. Cinema egy olyan, profin kivitelezett, a nagyközönség számára is érthető és élvezhető film, mely nem okoz élénk gyomorgörcsöket az arra érzékenyebbeknek, s mindenkinek próbál nyújtani valamit. Nekünk pedig kifejezetten érdekes lehet az a filozófia, amit a gőzerővel nyomuló, a kommunizmus társadalmi keretein belül lényegében az egyik legjobban működő kapitalista rendszert fenntartó kínai állam próbál lakosainak agyába plántálni. Ilyen tekintetben mindenképp az idei év egyik legviccesebb és legérdekesebb hongkongi filmje.