Coweb
Egy jó bunyós filmre számítottam, ami visszatekint a régi időkre, de ehelyett az ezredévforduló utáni gagyi akció, bunyós filmet kaptam. Annyi hiánnyal, hogy itt a jó csajok elmaradnak. Történet vezetés valami rém gagyi, nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen káoszt. Színészek is hasonlóan alakítanak, Sam Lee-nek én ezt úgy tekintem semmisnek, hogy csak úgy gyorsban elvállalta az egyik főszerepet egy jelentéktelen filmben, és alakítani nem nagyon akart, vagyis nem alakított. A főszereplő(Jiang Lui Xia) nem lenne rossz egy valamivel komolyabb filmben, ahol a helyszín Hongkong valamelyik szegényebb negyede, ahol menne a pofozkodás a piacokon, háztetőkön, több emeletes panelokban a gengszterek ellen. Jól is állna neki, viszont itt rém gagyinak tűnt. Őszinte leszek a bunyók sem jöttek be, amiből sajnos túl sok is volt. Túlságosan üres volt az egész, nem voltak hatalmas akrobatikus mutatványok, de nem is kellett volna, max egy jó koreográfia és kész. Az meg hogy túl sok volt, hát gyakorlatilag a film 80% ez teszi ki, észbe sem kapok és már jön a következő helyszín, következő ellenfelek. Nem értem, hogy 2009-ben hogy lehetett egy ehez hasonló filmet elkészíteni. Szerintem nagyon is kihagyható, még egy Naked Weapon féle filmet is szívesebben megnézek mint ezt. Igazából sokkal szívesebben. 3/10